3p

Sőt, a fideszes bástyának számító Székesfehérvár önkormányzati alapítású cégének alapítványa is felkerült a listára.

Újabb nevekkel bővült azon szervezetek sora, amelyek külföldről kapnak támogatást, ezért külön listába gyűjti azokat a Civil Információs Portál. Tavaly nyáron még 121 szervezetet tartottak nyilván, most már 134 alapítvány, egyesület, klub szerepel a gyűjtésben.

Soros György
Soros György

Az újak közül mindenképpen kiemelndő az Amerikai Kereskedelmi Kamara Magyarország. Az Amcham Hungary legalább olyan fontos közvetítő a magyar állam és az Amerikából érkezett befektetők között, mint a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara a német-magyar relációban. Most már mindkét szervezet tagja a sorosista klubnak - mivel a listát eredendően azzal a céllal hozták létre a Soros György üzletember ellen folyó kormányzati kampány csúcspontján, hogy nyomon lehessen követni a külföldről támogatott, a "magyar állam érdekei ellen dolgozó" szervezeteket, nem túlzás Soros-listáról beszélni.

Az Amcham 2014-ben ünnepelte fennállásának 25 éves évfordulóját, az Országházban tartott ünnepségen Orbán Viktor miniszterelnök is felszólalt, és a beszámolók szerint nem fukarkodott a dicséretekkel, amikor az amerikai tőke magyarországi szerepvállalásáról volt szó.

 

De haladjunk sorjában. Talán még meglepőbb, hogy a Magyar Autóklub is kénytelen volt regisztrálni. A klubtagoknak különböző szolgáltatásokat kínáló, 119 éves szervezet leginkább a "sárga angyalként" ismert autómentő hálózatáról ismert, de kedvező díjazású szerviz és egyéb szolgáltatásokban is részesülnek a klubtagok. A szervezet 2017-es évről szóló beszámolójából az derül ki, hogy valóban van, illetve volt külföldi kapcsolatuk: a "Ments életet # Lassíts" című, a gyorshajtás veszélyeire figyelmeztető kampányukhoz kaptak támogatást a Fédération Internationale de l'Automobile-tól, 1 532 350 forint értékben.

A politikai pikantériája miatt muszáj megemlíteni még egy szervezetet: a Székesfehérvár Fejlődéséért Alapítvány is listára került. Az alapítványt a Székesfehérvár Városgondnoksága Kft. alapította, magát a céget pedig Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata. Vagyis végső soron az erős fideszes bástyának számító, Cser-Palkovics András irányítása alatt álló város közvetett befolyása alá tartozó szervezet is sorosista lett, a törvényi kötelezettségek alapján. Az elnökség tagja mások mellett Sinkó Ottó, a Videoton Holding alapító tulajdonos-vezetője. Mint az alapítványi honlapon olvasható róla: "1996-tól Lakatos Péterrel megosztva vezérigazgatóként a Videoton operatív és stratégiai irányítását végzi. Kettejük irányítása mellett a Videoton másfél évtizede a legnagyobb hazai tulajdonú gyártó cég Magyarországon, az EU-ban pedig az első három legnagyobb szerződéses gyártó egyike"

Vagyis a hazai ipar egyik erős emberéről van szó.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!