Király Júlia
Akkor: a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, a Monetáris Tanács tagja
Most: közgazdász, az IBS Budapest főiskolai tanára, az MTA Közgazdaságtudományi Intézet külső kutatója
2008. szeptember 15-én hétfőn éppen ülésezett a Monetáris Tanács. Megvitattunk különböző előterjesztéseket a világ, a magyar gazdaság és a pénzügyi piacok helyzetéről – a Lehman-csőd ellenére semmi sem utalt arra, hogy rendkívüli helyzet lenne, a piaci mutatók még nyugalomban voltak. A legtöbb elemző még arról értekezett, hogy a feltörekvő országokat kevésbé érinti a Lehman-válság, működik a decoupling-elmélet.
Akkor már egy éve együtt élünk a globális pénzügyi válsággal, már túl vagyunk több összeomlással fenyegető válságcsúcson, úgy gondoltunk, majd ez a mostani is lassan le fog csillapodni. Esetleg kicsit gyengülni fog a forint, esetleg lesz kis állampapírpiaci turbulencia, mint márciusban, talán még nehezebben fognak a bankok olcsó, hosszú forráshoz jutni – de alapvetően a mi bankjaink erősek, a pénzügyi piacaink jól működnek, kezelhető a hatás. A költségvetési konszolidáció már második éve tart, kezdenek látszani az eredmények. A stáb heti tájékoztatóiban szeptember 15. után visszatérő megállapítás volt, hogy érint ugyan bennünket a válság, de semmilyen súlyosabb hazai krízisnek nincs jele.
Tudjuk, a sanghaji világkiállításon is szereplő Gömböc egy olyan test, amelynek éppen két egyensúlyi pontja van: egy stabil és egy instabil. 2008 elején úgy éreztem, hogy a magyar gazdaság éppen olyan, mintha a Gömböc az instabil egyensúlyi pontján állna, de remélhetőleg semmi nem lendíti ki ebből, és időben beérünk a nyugalmat jelentő eurózónába. A független magyar jegybank megszületésének évére utaló 1924-es számú MNB-Gömböc ünnepélyes átadására 2008. szeptember 17-én került sor. A mi kis Gömböcünket már átadása pillanatában kifújta instabil egyensúlyi helyzetéből a Lehman-tornádó.
Közeledett az őszi Stabilitási jelentés publikációja, ezért többször nyilatkoztam TV-ben, újságokban. Mindig elmondtam, hogy amennyiben valaki azt mondja, ha Amerikában tornádó van, akkor itt is az lesz, miközben egészen mások a légköri viszonyok – az egy buta ember. Szintén butának kell lenni ahhoz, hogy azt gondoljuk: egy amerikai tornádó teljesen hatástalan Magyarországra, hogy a tornádó oldalszelének nem lehet ereje. Sőt, sérülékenyebbnek tartják Magyarországot, mint szomszédait, és ennek lehetnek kellemetlen mellékhatásai. De mindig hozzátettem: az ország jó pályán van, a bankrendszer erős, a pénzügyi piacok működnek, remélhetőleg, a „tornádó oldalszele” nem fog súlyos károkat okozni.
Csakhogy „A baj előtt egy perccel még nem volt semmi baj.” (© Micimackó). A bankok napi likviditási jelentéseiből, a napi pénzpiaci statisztikákból a stáb úgy látta, hogy nincs likviditási feszültségre utaló jel a bankközi piacon, még az egynapos devizacsere piac likviditása is javult.
Október 9-én, csütörtökön Frankfurtban voltam az európai központi bankok egyik bizottsági ülésén. Délután elhűlve néztem a monitorom: „Az állampapír piacon nagy a probléma. Megszűnt az elsődleges árjegyzés a tőzsdén is. A két éves 11%, az 5 éves 10,80%, a 10 éves 9,60% hozam körül van. …. A BUX 7%-ot zuhant az állampapírpiac összeomlásának hírére. A forint árfolyama gyengült délután 254 forint/euró szintre az állampapír piaci problémák miatt. Régióban gyakorlatilag csak a forint gyengült, a zloty visszatért a reggeli nyitó szintre, a román lej folytatta erősödését. … A forint 259 felett és gyorsan, folyamatosan gyengül … Az fx swap piac kiszáradt, a CDS piacot szétverték, semmilyen bid nincs a kötvénypiacon. … A piaci szereplők nagy összegű forint eladást látnak dollárral és euróval szemben is. … Az ügyfelek nem is adnak meg szintet, csak a legjobb piaci árat kérik és pánikszerűen vonják ki a pénzüket a forint piacról. … A befektetők aggódnak a nagy deviza adósság állomány miatt. Az eladások azután gyorsultak fel, miután megjelent a hír a kiszáradt állampapír piacról. A forint magával húzta a régiót is, nem csak a zloty, de még a szlovák korona is gyengült kismértékben.”
Összefoglalva: bekövetkezett az elképzelhetetlen, a lehetetlen esemény: egyetlen napon Magyarország valamennyi meghatározó, likvid pénzügyi piaca leállt, súlyos likviditási válság alakult ki:
- megszűnt az árjegyzés az állampapírpiacon, nem lehetett eladni az állampapírokat
- zuhant a BUX, fel kellett függeszteni a tőzsdei kereskedést
- az OTP árfolyama összeomlott (ebben a nem megengedett piaci spekuláció is benne volt, 2008. október 9-én a PSZÁF a törvénytelen eszközöket felhasználó, piacbefolyásoló OTP elleni támadásért 489 millió forint felügyeleti bírság megfizetésére kötelezte a Soros Fund Management LLC-t)
- zuhant a forint (ez ekkor azt jelentette, hogy 260 alá is benézett az euró árfolyama)
- megszűnt az árjegyzés a devizaswappiacon, a bankok nem tudták megújítani a lejáró swapügyleteiket, felfüggesztették a magyar bankok limitjeit.
Miért nem láttuk mindezt előre? Hogy lehettünk ennyire süketek és vakok? Hosszabb elemzésre – terjedelmi korlátok miatt - sajnos itt nincs mód, ezért csak Bernanke-t idézem: „Elnöki periódusom vége felé valaki feltette nekem a kérdést, hogy mi lepett meg a legjobban a pénzügyi válsággal kapcsolatban. »Maga a válság« – válaszoltam. Ezzel nem azt akartam mondani, hogy egyáltalán nem vettük észre, hogy mi történik. A kirakós játék legtöbb darabját láttuk, még ha nem is igazán tisztán. De nem értettük – »nem tudtuk elképzelni«, talán ez a jobb kifejezés –, hogy ezek a darabok miként idézhetnek elő egy olyan válságot, amely összehasonlítható a nagy gazdasági világválság nyitányát jelentő pénzügyi válsággal, sőt – sokak szerint – annál még súlyosabb is lehet.” (Bernanke, B. (2017) Volt merszünk cselekedni. Emlékirat egy válságról és annak utóéletéről. Napvilág Kiadó, 2017, 94. oldal).
Akit a bővebb elemzés is érdekel, az megtalálhatja jövő tavasszal a Park Kiadónál megjelenő könyvemben, melynek címe – stílszerűen - „A tornádó oldalszele”.
2008 októberében a likviditási válság számos azonnali feladat megoldását követelte:
- helyre kellett állítani a befektetői bizalmat
- el kellett kerülni a fenyegető államcsődöt
- fel kellett tölteni az MNB devizatartalékát
- friss devizaforrást kellet biztosítani a bankoknak
- újra kellett éleszteni az állampapírpiacot
- meg kellett állítani a forint folyamatos gyengülését.
Az MNB-n belül már a válság másnapján október 10-én felállt az úgynevezett „mentőcsapat”. A különböző jegybanki területen dolgozó 20-25 embert naponta összerántotta az elnök, hogy közgazdasági logikájában, piaci fogadtatásában, technikájában és jogi feltételeiben egyaránt jó megoldásokat tudjunk kialakítani. Október 12-én megkezdődtek a tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal egy készenléti hitelcsomagról, és azt tudtuk, hogy amint megszületik a megállapodás, az IMF-EU hitelkeret segíteni fog a piaci bizalom helyreállításában, az államcsőd elkerülésében és a devizatartalékok feltöltésében, de a nagy kérdés az volt, hogy addig mi lesz, amíg ez lesz. Abban a két hétben az euró árfolyam 250 forintról 275-ig gyengült, a kockázati felárunk 235 bázispontról 544 bázispontra nőtt, és október 22-én kénytelenek voltunk az alapkamatot 300 bázisponttal megemelni.
Folyamatos nyomás alatt dolgoztunk. Ennek az októberi két hétnek az eseményeit összefoglalva nem kevés eredményt értünk el:
- két új forinthitelt (egy kéthetest és egy hathónapost) ajánlottunk a bankközi piacnak;
- kétféle devizacsere ügyletet (1 napost és 1 hetest) vezettünk be;
- több ponton lazítottuk a fedezetbefogadási feltételeinket;
- a primary dealerekkel és a végső befektetőkkel kötött megállapodás alapján aktív piacra lépéssel újraindítottuk az állampapírpiacot
- és néhány bankot szorult likviditási helyzetéből egyedi akcióval mentettünk ki (később - ők, nem mi - elnyerték az év válságmenedzsere címet is).
Azaz ugyanazon a lépéseket tettük, amit a „nagyok”: bővítettük és lazítottuk a jegybank eszköztárát, ahol csak lehetett, likviditást biztosítottunk a pénzpiacoknak, betöltöttük szerepünket, mint lender of last resort. Tettük mindezt úgy, hogy gyakran ellenszélben kellett küzdeni. Az Európai Központi Bank például nekünk nem biztosított HUF/EUR swap-linet, mint a dánoknak és a svédeknek, csak a devizatartalékainkat égető repót. Ezért igazán jól esett az Economist dicsérete október végén: „A magyar jegybank kiemelkedően jól teljesít”.
Október 27-én hétfőn reggel öles újságcikkek tudatták: „Megvan az IMF csomag” Az elemzőket is meglepő hatalmas összeg (20 milliárd euró) a piac megnyugtatására kellett: „az erő velünk van”. A „piac” egyértelműen pozitívan fogadta a hírt. Az IMF hitel nem csak azt jelentette, hogy devizához jutottunk, hanem azt is, hogy a pénzügyi elemzők megnyugodtak: Magyarország mögött áll a Valutaalap és az Európai Unió pénzügyi ereje. A magyar bankok újra külső forrásokhoz jutottak, az anyabankok nem kivonták, hanem 30 százalékkal növelték itteni bankjaik finanszírozását. Október végére véget ért Magyarország addigi legnagyobb likviditási válsága. Novemberben az árfolyam már újra 270 alatt volt, sőt a havi átlag 260 forint/euró volt. Év végére már kamatot lehetett csökkenteni, és teljes békében teltek a karácsonyi ünnepek. A vihar ereje embert próbáló volt – örültünk, hogy sikerült úrrá lenni. A 2009-es év négy szabadnappal nyitott. Nem gondoltuk, hogy a válság neheze még bőven előttünk van.
