4p

Azonnali illetményemelést követel a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a miniszterelnöknek írt levelében, továbbá követeli a kisadózó vállalkozások tételes adójáról (kata) és a rezsicsökkentésről szóló rendelkezések visszavonását, azokról a szakmai, társadalmi egyeztetés megkezdését.

A PDSZ Orbán Viktor kormányfőhöz írt levelében - amelyet eljuttattak az MTI-hez is - az írta: "ugyan Ön is többször kijelentette, hogy a közoktatásban dolgozók bérigénye jogos, folyamatosan olyan válaszokat kapunk a sztrájktárgyalásokon és a sajtón keresztül, hogy béremelés - és az is igen csekély mértékű - a jelenlegi költségvetési helyzetben csak brüsszeli támogatás esetén valósulhat meg. Néhány napja azonban kiderült, hogy a rendvédelmi szerveknél dolgozók béremelésére, de még a minisztereinek nyújtott, fejenkénti 650 ezer forintos béremelésére is futja a költségvetésből, nem beszélve az Önt illető javadalmazás még nagyobb mértékű emeléséről is".

A rendőrök fizetésemelésére volt pénz, a pedagógusokéra nincs?  Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
A rendőrök fizetésemelésére volt pénz, a pedagógusokéra nincs? Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Kitértek arra, hogy a belügyminiszter irányítása alatt álló rendvédelmi szervek és az Országgyűlési Őrség hivatásos állományú tagjainak illetménye két ütemben, első lépésben 2022. szeptember 1-jével jelentősen nő. Ez ősztől a tiszthelyettesek esetében átlagosan 30-44 százalékos, a tiszteknél átlagosan 18-25 százalékos emelést jelent, amely összegszerűen azt jelenti, hogy a tiszthelyettesek az eddigi 267 000 forint helyett 384 000 forint, a pályakezdő tisztek az eddigi 393 000 forint helyett 510 000 forint keresethez jutnak - részletezték.

Hangsúlyozzák: azzal együtt, hogy jogosnak tartják a rendkívül alacsony rendőri és katonai fizetések emelését, elvárják a közoktatásban dolgozók bérének legalább ugyanolyan arányú, azonnali emelését is. "A pályakezdő pedagógusok legalább keressenek annyit, mint a pályakezdő tisztek, a több évtizede a pályán lévők pedig az illetménykategóriák szorzóinak arányában még többet" - írták.

A levélben kitértek arra, hogy az óvodák, iskolák súlyos szakemberhiányban szenvednek, a szakos ellátottság már nemcsak nagyvárosoktól távoli kistelepüléseken, de a megyeszékhelyeken és a fővárosban is elégtelen, és ha nem történik a fizetések és a munkaterhelés vonatkozásában érzékelhető változás, ez a helyzet rohamosan romlani fog.

Mint írták, az egyes munkakörökhöz előírt képesítési feltételeknek számos köznevelési intézmény a szakemberhiány már régóta nem tud megfelelni, és a kormány halogatja azokat a legfontosabb és legsürgetőbb lépéseket, amelyek a pályáról elvándorlást, a pedagógusszakmát és a nevelést, oktatást közvetlenül segítő munkaköröket vonzóvá tennék.

A PDSZ levelében kitért arra is, hogy a kata-törvény változásával "azoknak a kollégáknak a lába alól is kihúzták a talajt, akik nyomorúságos illetményüket kisadózóként művelődési házakban tartott tanfolyamok, kézművesfoglalkozások, idegenvezetői munka vagy egyéb más egyéni vállalkozói tevékenységgel egészítették ki". Erre következett "ráadásképpen a rezsiköltségeket érintő intézkedésük, ami közvetlen egzisztenciális veszélybe sodorja az alacsony keresetűeket" - hívták fel a figyelmet.

Úgy vélik, hogy a legutóbbi sztrájkbizottsági egyeztetésen "arcpirító választ" kaptak Maruzsa Zoltán államtitkártól, miszerint a gyengülő gazdaság miatt a pedagógusok meggondolják majd a felmondást, mert nem fognak tudni elhelyezkedni. A PDSZ szerint a helyzet nem a jövőben fog romlani tragikus szintre, hanem már válságos, és a következő sztrájktárgyalásra olyan felhatalmazással érkezzen tárgyalópartner, amely észrevehető, számottevő, azonnali illetményemelést hoz minden közoktatásban érintett számára.

Levelében a PDSZ azt követeli a kormányfőtől, hogy tegyen érzékelhető, azonnali illetményemelésre bérajánlatot, és az augusztus 10-ei megállapodást követően azonnal intézkedjen a kifizetésekről. "Követeljük továbbá az átgondolatlan kisadózók adózásáról és a rezsicsökkentésről szóló rendelkezéseinek visszavonását, és arról szakmai és társadalmi egyeztetés megkezdését" - olvasható a szakszervezet miniszterelnökhöz írt levelében.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!