3p

Ez is kiderül az OTP Bank megbízásából készült reprezentatív kutatásból, amely arra kereste a választ, hogy a koronavírus-járvány változtatott-e a lakosság öngondoskodási hozzáállásán.

Az OTP Bank legfrissebb kutatásának adatai egyértelműen jelzik, hogy a magyarok három irányban gondolkoznak, ha anyagi biztonságukról van szó: megtakarítás, költség-kontroll és biztosítás. A megkérdezettek kétharmada a pandémia miatt jobban odafigyel a kiadásaira, ugyanennyien készülnek arra, hogy változatlan vagy megnövelt összeget tesznek félre rendszeresen, 100-ból 11-en pedig kifejezetten a járvány hatására terveznek valamilyen biztosítást kötni.

Az óvatosság leginkább a jelzálog- vagy más fogyasztási hitellel – például hitelkártyával, vagy folyószámla-hitelkerettel – rendelkező ügyfelekre jellemző. Ők az átlagot meghaladó arányban keresik a lakásbiztosítási, a hitelfedezeti és a megtakarítással kombinált élet- és nyugdíjbiztosításitermékeket. Az ilyen megoldásokat keresők fele kifejezetten a járvány idején döntött úgy, hogy igénybe veszi valamelyik konstrukciót.

„Az OTP Banknál elérhető, a Groupama Biztosító által nyújtott hitelfedezeti biztosítások az év végéig elrendelt törlesztési moratórium idején is keresettek a hosszabb távú biztonságra törekvő ügyfelek körében. Tapasztalataink egybevágnak a kutatási eredményekkel; a járvány sokakat ráébresztett arra, milyen fontos is felkészülni a váratlan helyzetekre, és mennyit számít a bajban a stabil, kiszámítható pénzügyi háttér, azért is, mert a moratórium lejártával folytatni szükséges a hitelek visszafizetését” – mondta Budai József, az OTP Bank bankbiztosítási főosztályvezetője.

Könnyítés az ügyfeleknek

Az ügyfelek változó igényeihez igazodva 2020. május 18-tól megújultak az OTP Bank jelzáloghiteleihez kapcsolódó hitelfedezeti biztosítások a Groupama Biztosítónál. A Prémium csomagokban a legfontosabb változás az, hogy a konstrukció a négy leggyakoribb kritikus betegségre (rák, szívroham, stroke, szklerózis multiplex) is fedezetet nyújt, mely jelentős újdonság a hitelfedezeti biztosítások piacán. Az Alkalmazotti Prémium, illetve az Alkalmazotti Bázis csomagban is elérhető minden ügyfél számára, ha a biztosított a 2020. december 31-ig tartó időszakban veszíti el a munkáját, akkor a biztosító nem 6, hanem legfeljebb 12 hónapig vállalja át hitele törlesztését. A konstrukció előnye, hogy a biztosításának köszönhetően kár esetén akkor is csökken a hiteltartozás összege – és nem keletkezik kamatnövekmény, illetve nem nő a szerződés futamideje – ha az ügyfél él a moratórium kínálta lehetőséggel és nem fizeti a törlesztőrészleteket.

„A törlesztési biztosításaink azoknak az OTP Banknál hitelt igénylő, vagy azzal már rendelkező ügyfeleknek nyújtanak érdemi segítséget, akik szeretnék elkerülni a váratlan helyzetek okozta esetleges törlesztési problémákat a hiteltörlesztés időszakában. Ügyfeleink összesen négy különböző csomag közül választhatják ki az igényeiknek, élethelyzetüknek leginkább megfelelőt” – tette hozzá Gönczi Erika, a Groupama Biztosító bankbiztosítási főosztályvezetője.

A biztosítások iránti igény erősödése összefügg azzal, hogy Magyarországon eddig sokkal több embert érintettek közvetlenül a járvány gazdasági hatásai, mint egészségügyi kockázatai. A megkérdezettek elenyésző része, 4 százaléka tud koronavírusos fertőzöttről az ismerősei körében, miközben a háztartások felének csökkent a jövedelme.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!