8p

Ez a cikk Privátbankár.hu / Mfor.hu archív prémium tartalma, amelyet a publikálástól számított egy hónap után ingyenesen elolvashat.
Amennyiben első kézből szeretne ehhez hasonló egyedi, máshol nem olvasható, minőségi tartalomhoz hozzáférni, akár hirdetések nélkül, válasszon előfizetői csomagjaink közül!

Vasárnap után a hétfői adatközlés is azt mutatta, hogy nagyon lassú tempóban emelkedett az oltottak száma hazánkban, mivel most inkább második körös oltásokat végeznek. A kormányzati várakozás szerint a hét elején, közepén meglesz a 4 millió oltott, amikor újabb lazítások jönnek, többek között a kijárási tilalom kezdete éjfélre tolódik ki. Kisebb csoda kellene azonban ahhoz, hogy ez összejöjjön. Heti előrejelzésünk. 

Kereken egy héttel ezelőtt arról számoltunk be, hogy váratlanul nagyon kevés oltást adtak be a hét utolsó napján, és némi kiegészítéssel ugyanezzel a felütéssel most is kezdhetnénk a szokásos heti előrejelzésünket. A mondat toldása valahogy úgy hangzik, hogy "szombat után még kevesebb" oltást sikerült beadni. Bár itt rögtön meg is kell cáfolnunk ezt a kijelentést, és a nagyon csalóka képet mutató adatközléshez fontos megjegyzést kell tennünk. 

Szombaton 19 424-gyel, vasárnap pedig 7772-vel nőtt az oltottak összlétszáma Magyarországon, ha viszont megnézzük, hogyan alakult az első, illetve második oltásukat megkapók száma, rögtön kiderül: semmit sem lassult az oltási tempó. Szombat óta láthatóan 70 ezer, illetve 50 ezer második körös oltást adtak be, ami értelemszerűen mérsékli az első oltásban részesülők számát. Egyszerűen megfogalmazva: 

az oltottak összlétszámának változása = első oltottak számának változása + második körös oltást felvevők létszámának változása.

Oltás a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcinával (Fotó: MTI/Vajda János)
Oltás a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcinával (Fotó: MTI/Vajda János)

Így hiába nem változott az oltási tempó és kapacitás, a teljes létszámban ez alig-alig tud megmutatkozni. Ha visszagondolunk, ez várható is volt, hiszen a húsvéti hosszú hétvégén nagyon felpörgették az oltásokat, melynek során nagy számban Szputnyik V-vakcinákat adtak be. Ennek ismétlő, második körös adagja pedig 21 nap, tehát három hét után válik esedékessé. Most pont ebben az időszakban vagyunk. 

Nem kedvező a helyzet, ha a kormányzati várakozást nézzük

Bár ez a kialakult helyzet azt jelenti, hogy egyre több magyar kerül közel a teljes védettséghez, a kormányzati újraindítási tervek szempontjából egyáltalán nem kedvező. A második körös oltások helyett ugyanis a beadott első adagok, vagyis a beoltottak összlétszáma számít mérföldkőnek. Most a 4 milliomodik oltás elérése a cél, hogy az azt követő napon újabb enyhítések lépjenek életbe a védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára. Tehát több mint 4 millió embernek (a védettségi igazolványt ugyanis az is megkapja, aki igazoltan átesett már a fertőzésen).

Ha olyan lassú ütemben emelkedik az elsőre oltottak száma Magyarországon, mint az az elmúlt két napban megfigyelhető volt (10-20 ezer), akkor nemhogy szerda-csütörtök magasságában, de még jövő héten is nehezen érhetjük el a kívánt célszámot.

Pedig a kormányzati várakozások optimizmusa eddig még nem látott méretet öltött. Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter legutóbbi Kormányinfóján azt mondta: 

"jövő hét (szerk.: e hét) elején meglehet a 4 millió oltott, utána pár napon belül a 4,5 milliót is elérhetjük". 

Erre pedig előrejelzésünk szerint semmi esély nem mutatkozik, legjobb esetben is péntekre lehet meg a 4 millió oltott. De csak akkor, ha a második körös oltások mellett az első dózist legalább 90 ezren kapják meg, vagyis nagyjából napi 140-150 ezer (90 ezer első adag+ 50-60 ezer második dózis) oltást kellene beadni, hogy az összlétszám megfelelő mértékben tudjon emelkedni. Ilyen magas számra pedig még egyetlen nap sem volt példa. 

Sokkal nagyobb csalódást kelthet a kormányzati körökben ha az elmúlt 7 nap átlagára alapozva készült előrejelzésre néznek rá. A szombati és vasárnapi alacsony növekedés miatt az egyhetes napi átlag mindössze 48 210-re jön ki, ezt a tempót feltételezve a 4 millió oltott csak május 4-én, tehát jövő hét kedden lehetne meg. Vagyis pont egy héttel később, mint azt Gulyás Gergely szavai alapján azt tervezi a kormány. Értelemszerűen ez a tempó a következő, 5 milliós mérföldkő elérését is jócskán késlelteti: prognózisunk szerint majdnem két hét kellene ahhoz a 4 millió után, hogy ki lehessen pipálni. Május 15-én lehetne meg. 

Ha kiiktatjuk az előrejelzésből a szombati és vasárnapi kirívóan alacsony növekedést, akkor már valamivel kedvezőbb kép rajzolódik ki, ám ez még mindig kevés ahhoz, hogy a kormányzat várakozása teljesüljön. Napi átlagban így 62 ezer beadott oltásról beszélhetünk, melyet feltételezve a következő időszakra, május 3-ra lenne meg a 4 millió. Érdemben tehát a napi 13 ezer plusz beadott oltás sem változtat a prognózison. 

Összefoglalva az látszik, hogy a húsvéti hosszú hétvégén felpörgetett oltások most ütnek vissza. A kapacitásokat a második dózisok beadása foglalja le, így kevés első adagot tudnak beadni. Persze, elképzelhető, hogy ebben a helyzetben egy másik nehézség is megmutatkozik. Nevezetesen, az oltási hajlandóság visszafogottsága. A hírek alapján leginkább ugyanis a kínai Sinopharm vakcina áll rendelkezésre az oltópontokon, ennek az elfogadottsága, a vakcina iránti bizalom pedig talán az egyik legalacsonyabb Magyarországon. Ha gondolatmenetünk helyes, akkor ez lehet az egyik legtöbbször visszautasított vakcina; nehéz lehet erre a szerre oltási hajlandóságot mutató regisztrált magyart találni. 

Frissítés, 11:55
Cikkünk megjelenése után Müller Cecília gyakorlatilag alátámasztotta feltételezésünket. Közlése szerint a tegnap óta tartó logisztikai művelet során 600 ezer Sinopharm-vakcinát osztanak ki az oltópontokra. Vagyis elméletileg nincs akadálya az első oltások felpörgetésének sem, de ennek feltétele, hogy legyen elég regisztrált személy, aki elfogadja a kínai vakcinát is. 

Nem véletlen, hogy múlt héten Gulyás Gergely azt mondta, a tapasztalatok alapján a Pfizernél is jobb a Sinopharm, annál meg még jobb a Szputnyik. Ezt erősítve - igaz, a baloldali oltásellenességre hivatkozva - hétvégén közzé is tett a kormány egy táblázatot a vakcinák hatékonyságáról. Az adatok ezer sebből véreztek ugyan, amit Karikó Katalin Facebook-oldalán ki is egészített olyan adatokkal, hogy tudományosan is helytálló képet adjanak a számok, de a kormányzati cél mindemellett a keleti vakcinák iránti bizalom növelése lehetett.

Ha egyszer meglesz a 4 millió oltott: milliók kapják vissza a megszokott életet

Bár voltak az elmúlt hetekben olyan mérföldkövek, melyeknél csak homályos információkat tudtunk a várható lépésekről, most egész pontos képet adott a kormány arról, mire lehet számítani a 4 millió oltott elérése után. 

Legelőször múlt pénteki rádióinterjújában jelentette be Orbán Viktor, milyen döntéseket hoztak az újraindítás következő szakaszát illetően, most pedig a kormányzat honlapján jelent meg a részletes tájékoztató, majd nem sokkal később már a hivatalos rendelet is lejött a Magyar Közlönyben

  • A kijárási tilalom kezdete este 11 óráról éjfélre módosul.
  • Az üzletekben este 11 óráig lehet vásárolni.
  • A védetteknek (akinek védettségi igazolványa van) este 11 óráig megnyílik a vendéglátóhelyek belső tere is. A szülők és családtagok a gyermekeket is magukkal vihetik.
  • A vendéglátó üzletek belső tereiben a védetteknek és kiskorú gyermekeiknek nem kötelező a maszkviselés, ahogy azok teraszain sem. 
  • A védettek szállodákba is mehetnek, és a gyermekeket is magukkal vihetik.
  • A 2020 novemberében bezárt szabadidős létesítményeket védettségi igazolvánnyal újra lehet látogatni. Ezek közé tartoznak például az állatkertek, a vadasparkok, a múzeumok, a színházak, a mozik és a könyvtárak is.
  • Edzőterembe, uszodába, jégpályára ezentúl csak a védettek, valamint a versenyszerűen sportoló 18 év alattiak mehetnek.
  • A védettek és felügyeletük alatt álló kiskorúak este 11 óráig a sportrendezvényeket is látogathatják.
  • A védetteknek és a felügyeletük alatt álló kiskorúaknak nem kell maszkot viselniük a sport- és kulturális rendezvényeken. 
  • Közterületen, tömegközlekedésben, boltokban a még nem beoltottak védelme érdekében továbbra is kötelező lesz a maszkviselés. 
  • Újranyitnak a kaszinók és a játéktermek is, melyeket csak védett személyek látogathatnak. 

A koronavírus elleni védettség igazolása a védettségi igazolvány bemutatásával történik, a védettség tényének ellenőrzése pedig a helyiség üzemeltetőjének, a szolgáltatás nyújtójának a feladata. Amennyiben ennek nem tesz eleget, a bírság 100 ezer forinttól 1 millió forintig terjedhet, vagy akár egy éves bezárással is sújtható.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!