3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Jobbnak látják a kilátásokat, mint legutóbb.

Az IMF tovább javította Magyarország idei és jövő évi gazdasági bővülésére vonatkozó előrejelzését: a 2019-est 4,9 százalékra, a 2020-ast pedig 3,5 százalékra emelte a novemberben várt 4,6 és 3,3 százalékról.

A szervezet javított az előrejelzésén
A szervezet javított az előrejelzésén

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) Alapokmányának IV. cikkelye alapján tett látogatás után kiadott zárónyilatkozatában azzal számol, hogy az idei folyó fizetési hiány a korábbi előrejelzésnek megfelelően a GDP 0,9 százaléka lesz, a 2020-as deficitet 0,6 százalékról 0,7 százalékra emelte. A valutaalap egyúttal megerősítette idei és jövő évi  3,4 százalékos inflációs előrejelzését.

Az IMF honlapján közzétett dokumentum szerint az idei GDP arányos államháztartási hiány a tavalyi 70,2 százalékról idén 66,5 százalékra, jövőre 64 százalékra zsugorodik.

A IMF közleményében emlékeztet, hogy 2018-ban Magyarország Európa egyik leggyorsabban növekvő gazdasága volt, nagyrészt a belföldi kereslet bővülésének, valamint a rekord magas uniós forrásból finanszírozott befektetések hatására. A munkanélküliség új történelmi mélypontra esett, fokozva a bérnyomást. A közlemény szerint a idei költségvetési hiánycél várhatóan teljesül a növekvő bevételeknek köszönhetően, amihez a magánfogyasztás gyors növekedése és a hatékonyabb adóbehajtás járul hozzá. Ugyanakkor a potenciál feletti kibocsátás esetén tovább romlik a strukturális elsődleges egyenleg - hívták fel a figyelmet.

A dokumentum megfogalmazása szerint a monetáris politika továbbra is alkalmazkodó, az idén tavasszal végrehajtott minimális szigorítás ellenére. Miután idén  márciusban az infláció a toleranciasáv felső felébe került, az MNB mínusz 15 bázispontról mínusz 5 bázispontra csökkentette az egynapos betéti kamatlábat, miközben szerényen mérsékelte a likviditási többletet.

Az IMF elismerően említette Magyarország folyamatosan erős gazdasági teljesítményét, ami az EU átlagához képest a jövedelmek gyorsabb konvergenciájához vezetett, miközben csökkentette a gazdaság sebezhetőségét.

A gazdasági növekedést az erős belföldi fogyasztás és a beruházások segítették. Ugyanakkor a növekvő külső bizonytalanságra, a továbbra is magas államadósságra és a bruttó finanszírozási igényre tekintettel, az IMF a költségvetési konszolidáció folytatására ösztönzi Magyarországot, amivel tovább erősíthető a gazdaság ellenálló képessége, és fenntartható a növekedés.

Az IMF konkrét, növekedésbarát bevételi és kiadási intézkedéseket szorgalmaz, mint például a mentességek csökkentése, az adóalap kibővítése, az ágazati adók fokozatos felszámolását, az árukra és szolgáltatásokra fordított kiadások mérsékelt csökkentése és az általános támogatások ésszerűsítése.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!