4p

Ezerféle helyi szabály született a koronavírus-járvány miatt: Budapesten csak lezártak néhány parkot, míg a Balatonnál kijárási tilalom is életbe lépett. Nem egységes a védekezés, miközben a kormány elvileg korlátlan felhatalmazást kapott a parlamenttől. A pecások mindenestre jól jártak.

Azzal, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a polgármesterekre bízta, hogy húsvét idejére milyen speciális, szigorító szabályokat alkothatnak meg és vezethetnek be a saját településükön a koronavírus-járvány miatt, azt érte el, hogy ezerféle helyi döntés született az országban. Tehát nem egységes a védekezés az országban, hanem a fővárostól a legkisebb zsákfaluig teljesen különböző korlátozások lépnek életbe, ráadásul teljesen eltérő időpontban. A kormány elvileg korlátlan felhatalmazást kapott a parlamenttől a védekezéshez, most ellenben a 3200 polgármesterre bízta, hogy maguk döntsék el, mit látnak helyesnek. A polgármesterek azonban a kormánnyal ellentétben nincsenek minden szükséges információ birtokában, így pedig nehéz felelős döntést hozni.

"Tisztelt Esztergomban látogatni szándékozók! Húsvét idejére, tehát hétfő 24 óráig Esztergom turisztikailag kiemelt övezeteit, az itt lakók biztonsága érdekében lezártuk a turistaforgalom elől! Kérjük, hogy most ne látogassanak városunkba!"

- írta Hernádi Ádám esztergomi polgármester. A behajtással korlátozott időszakban kizárólag a lakcímmel és ott tulajdonnal rendelkező személyek közlekedhetnek az érintett esztergomi útszakaszokon. A rendőrség és a helyi polgárőrség ellenőrzi a behajtási tilalmat.

"Sokunk várakozásával ellentétben, további szigorítás Húsvétra sem lesz. Milliók és jómagam is arra számítottunk, hogy legalább a főváros és esetleg néhány további, az átlagosnál fertőzöttebb település vonatkozásában határozott központi döntések születnek, a kijárási tilalmat elrendelik. Úgy tűnik, ehhez nem volt meg a kellő bátorság, aminek egyenes következménye lett, hogy például a Balaton régió elesett, elözönlötték a jórészt nyilvánvalóan kikapcsolódási szándékkel érkezett turisták"

- írta Lengyel Róbert siófoki polgármester. A kialakult helyzetre tekintettel a rendőrség bevonásával válságértekezletet tart, amelynek keretében a tegnap este megszületett kormányrendelet felhatalmazási körébe tartozó lehetséges és szükséges intézkedések megtételéről dönt. Tehát Siófokon még nincs döntés a kijárási korlátozások szigorításáról.

Ellentétben például a Siófoktól nem messze fekvő Balatonszemessel, ahol péntek reggel már hangosbemondó járt körbe a településen. A helyieknek és a nyaralótulajdonosoknak is tilos elhagyni az ingatlanjaikat. Csak szombaton lehet vásárolni. Kivételek persze itt is vannak: akinek horgászengedélye van, az szabadon mászkálhat és mehet pecázni, ha betartják a távolságtartás szabályait. Az nem derült ki, hogy miért éppen a horgászok kaptak felmentést a kijárási tilalom alól. Hasonló felmentést kaptak a horgászok Győrben is, ahol mindenkinek tilos a tartózkodás valamennyi folyó, patak és tó partján, kivéve a horgászoknak. Ugyanakkor a töltéseken lehet kocogni.

"Tartózkodjanak a közterületen történő szabadidős tevékenységek végzésétől. A közterületeken fokozott ellenőrzést végeznek a rendőrök, a katonák, a polgárőrök, valamint a közterület-felügyelet munkatársai"

- írta Dézsi Csaba András győri polgármester. A helyi vásárcsarnokban pedig maximum 99 vásárló tartózkodhat egyszerre. Tehát míg mondjuk Győrben Vásárcsarnokba is lehet menni, addig például Balatonszemesen az utcára sem lehet kilépni, kivéve a pecásoknak. A Tiszánál is a horgászok a kivételezettek. Tiszalökön látogatási tilalom van a sportpályára, az arborétumba, a játszótérre, de: "a Kenyérgyári Holtág partján csak egyéni horgászat engedélyezett. Minden más tevékenység tilos. A horgászok egymás között minimum 20 méteres távolságot tartsanak meg" - szól a tiszalöki helyi rendelet.

Budapesti szabályok

Mint ismert Budapesten Karácsony Gergely főpolgármester csütörtök késő este jelentette be, hogy Húsvétra lezárják a Margitszigetet, a Római-partot és az Óbudai-szigetet is. Erről itt írtunk bővebben. Lapunk írt arról is, hogy például a Pest megyei Nagykovácsiban is visszafordítják a rendőrök azokat az autósokat, akiknek nincs ingatlanjuk Nagykovácsiban. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!