4p

Meglehetősen gólszegény eddig a labdarúgó Európa-bajnokság, ahol összesen 11,5 milliárd eurót érő játékoskeret vett részt a küzdelmekben. A magyar csapat 17. helye a Transfermarkt adatai alapján alapján tisztes helytállásnak nevezhető, miközben százmilliókat érő sztárok betliznek.

Véget értek a labdarúgó Európa-bajnokság (Eb) csoportkörei, kialakult a legjobb 16 csapat mezőnye, és bár sajnos a magyar válogatottnak nem sikerült a rossz rajt után a csoda, de a 17. hellyel nincs okunk szégyenkezni. Már csak azért sem, mert a Transfermarkt összesítése szerint Marco Rossi fiainak összértéke 165,45 millió euró, ezzel mindössze öt nemzeti válogatottat előzünk meg, vagy ha úgy tetszik, a 24 résztvevőből a mienk „csak” a 19. legértékesebb csapat. Kicsit szomorú viszont azt leírni, hogy a listán mögöttünk szereplő válogatottak közül négy is továbbjutott: Georgia, Szlovákia, Szlovénia és Románia ott lesz a nyolcaddöntőben, Albánia búcsúzott.

De nézzük inkább pozitívan: a helyzetet úgy is fel lehet fogni, hogy a most búcsúzott nyolc csapat közül 6-nak az értéke jóval meghaladja a mi nemzeti tizenegyünkét: Ukrajna, Horvátország, Szerbia, Lengyelország, Skócia és Csehország válogatottjának összértéke is magasabb, mint a mieinké.

A 24 válogatott összértéke egyébként meghaladja a 11,5 milliárd eurót, és ebből a továbbjutott 16 csapat még mindig több mint 9,5 milliárd eurót ér, ami talán garanciát jelenthet a kieséses szakasz minőségi összecsapásaira.

Ki ez az élen?

A 36 csoportmeccs alatt mindössze 81 gól született, ami meglehetősen alacsony, mindössze 2,25-ös gólátlagot jelent. Ennek megfelelően meglehetősen szoros a góllövőlista is.

Háromgólos játékos a torna eddigi meglepetéscsapatának, Georgiának támadója, Georges Mikautadze. A Metz csatárát, akinek góljai mellett egy gólpassza is van, a Transfermarkt 15 millió euróra értékeli.

A pillanat, amikor elszálltak a magyar remények: a 15 millió eurót érő georgiai Georges Mikautadze belövi a büntetőt Portugália ellen
A pillanat, amikor elszálltak a magyar remények: a 15 millió eurót érő georgiai Georges Mikautadze belövi a büntetőt Portugália ellen
Fotó: MTI / AP / DPA / David Inderlied

Kétgólos játékosok már jóval többen vannak, szám szerint öten.

Legértékesebb közülük a német válogatott támadó középpályás, Jamal Musiala. A mieink elleni, furcsa körülmények között az első gólt megszerző Bayern-játékos értéke 120 millió euró.

Őt követi a hollandok balszélsője, Cody Gakpo. A Liverpoolban Szoboszlai Dominikkel együtt futballozó játékost 50 millió euróra taksálja a szaklap.

Mögötte 15 millió euróval ismét egy német játékos következik, a Borussia Dortmund idén BL-döntőt is játszott csatára, Niclas Fülkrug.

A Transfermarkt 2,7 millióra értékeli a román válogatott védekező középpályását, Răzvan Marint, aki egyébként az olasz Empoli csapatát erősíti.

A kétgólosok listáját egy már kiesett csapat, a cseh válogatott balszélsője, Ivan Schranz zárja. A Slavia Praha játékosát 2 millió euróra teszi a Transfermarkt.

A gólok mellett gólpasszokat is számoló úgynevezett kanadai táblázaton még ide tartozik az egy találat mellett két asszisztot is jegyző német középpályás, İlkay Gündoğan. A Barcelona focistájának értéke a portál szerint 15 millió euró.

İlkay Gündoğan, aki ellenünk is gólt szerzett, 15 millió eurót ér
İlkay Gündoğan, aki ellenünk is gólt szerzett, 15 millió eurót ér
Fotó: MTI / Illyés Tibor

A sztárok sem ontják a gólokat

A tornán pályára lépők közül a legértékesebb játékos a Real Madrid angol középpályása, Jude Bellingham. A 180 millió eurót érő futballista jegyzi a szigetországiak két gólja közül azt, mellyel 1-0 arányban legyőzték Szerbiát.

Ugyancsak 180 millió euróra becsüli a portál a franciák sztárjának, Kylian Mbappénak az értékét. A csatár az Ausztriával vívott meccsen orrcsonttörést szenvedett, de a lengyelek elleni 1-1-re végződött mérkőzésen ő szerezte a gallok gólját tizenegyesből.

A listán harmadik és negyedik helyen ismét két angol játékos következik, a 150 millióra értékelt Phil Foden és a 140 millió eurós Bukayo Saka, bár ők eddig sem gólt, sem gólpasszt nem írhattak fel dicsőséglistájukra. A hatodik helyre rangsorolt Declan Rice, aki 120 milliót ér, szintén nem villogott eddig a tornán a szigetország válogatottjának színeiben.

Közéjük az ötödik helyre egy sikerkovács, a Bayer Leverkusen színeiben fantasztikus idényt maga mögött tudó német Florian Wirtz ékelődik be, aki 130 milliós értékét az egész Eb első, Skócia ellen szerzett góljával igyekszik alátámasztani, valamint növelni.

A legmagasabban jegyzett magyar természetesen Szoboszlai Dominik. A Liverpool sérüléssel is bajlódó magyar középpályása, aki 75 millió eurót ér, Svájc ellen Varga Barnabásnak adott gólpasszal iratkozott fel a kanadai táblázatra. A Ferencvárosban futballozó gólszerzőnk, Varga értéke 2,5 millió euró, míg az országnak a skótok elleni meccs századik percében földöntúli örömöt okozó újpesti támadót, Csoboth Kevint 1 millió, a gólpasszt adó Sallai Rolandot pedig 15 millió euróra értékeli a Transfermarkt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!