2p

Egy friss kormányrendelet szerint ugyanis a kormány nem fizet az augusztus 27-ére tolt tűzijáték megtartásához szükséges fővárosi közterületek használatáért. 

Folytatódik az augusztus 20. megünneplése körüli mizéria. A várható kedvezőtlen időjárási körülmények miatt előbb a légiparádét fújták le, majd a hagyományosan 20-án este 9 órakor megrendezett tűzijátékot tolták el egy héttel, 27-ére. Később kiderült, hogy utóbbit talán mégis meg lehetett volna rendezni, hiszen az esőfelhők elvonultak és a széljárás sem volt annyira vészes, aminek aztán súlyos személyi következményei lettek: Palkovics László technológiai és ipari miniszter kirúgta az Országos Meteorológiai Szolgálat vezetőit.

A fentieknél jóval kevesebb figyelmet kapott, hogy az extremitása miatt tavaly nagy port felvert gigafelvonulás az idén elmaradt, noha azt betervezték - ezt lapunk szúrta ki.

A tűzijáték tehát augusztus 27-én meglesz - hacsak nem szól közbe megint az időjárás. Ez csak napok múlva derül ki, ám a kormány addig is szolgáltat beszédtémát. Azzal, hogy tegnap úgy határozott, a veszélyhelyzetre tekintettel a tűzijáték megtartásához ingyen használhatók a közterületek.

Vagyis, az Orbán-kormány egyetlen fillért sem fizet az anyagi javakban amúgy sem dúskáló Budapestnek azért, hogy a főváros területén egy félórás tűzijátékot rendez.

Egészen pontosan a friss Magyar Közlönyben megjelent rendelet így szól:

„Ha a közterület használatára […] hivatalos állami ünnep méltó megtartásával összefüggésben kerül sor, az állami ünnep – az előkészítést és a lebonyolítást is magában foglaló – megtartásával kapcsolatos közfeladat ellátására kijelölt szervezet az állam, illetve a fővárosi vagy a fővárosi kerületi önkormányzat tulajdonában álló […] közterületeket – a 2022. augusztus 26. és a 2022. szeptember 1. napja közötti időszakra is – díjmentesen használhatja.”

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!