4p

A Gazdasági Versenyhivatal szerint nem csökkent a verseny azzal, hogy Garancsi István már a 11 hazai kaszinó közül hatban tulajdonosként kezelheti a zsetonokat.

A kijárási korlátozások megszűnésével a Las Vegas Casino Zrt. öt budapesti kaszinója is kinyitott hétfő reggel. Ma még csak délután 15 óráig lesznek lesznek nyitva, de terveik szerint keddtől újra 0-24 órában működnek. Az öt budapesti kaszinó még március 28-án zárt be, tehát több, mint ötven napra álltak le. Mostantól viszont már nem a tavaly januárban elhunyt Andy Vajna örököseinek termelik a pénzt, hanem Garancsi Istvánnak, a székesfehérvári MOL Fehérvár FC nevű focicsapatot is birtokló milliárdos üzletember ugyanis a Garinvest Zrt. nevű cégén keresztül április 30-tól a főtulajdonosa lett az öt budapesti kaszinó koncessziós jogát 2024. végéig birtokló LVC Diamond Kft.-nek.

Ezt lapunk írta meg először, de azóta új részletek derültek ki: a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) weboldalán elérhető dokumentumok szerint ugyanis a Garinvest már február 6-án bejelentette az összefonódást a GVH-nál. A hivatal pedig február 12-én ki is állította a hatósági bizonyítványt, így Garancsi István cége megvásárolhatta a Las Vegas Casino Zrt. részvényeinek 100 százalékát. A GVH abban az esetben tiltja meg az összefonódást, ha az - különösen gazdasági erőfölény létrehozása vagy megerősítése következményeként - jelentős mértékben csökkenti a versenyt az érintett piacon.

Ellenkező esetben a versenyre gyakorolt hatásokkal járó hatékonysági előnyök és hátrányok mérlegelése alapján az összefonódást tudomásul veszi a bejelentés alapján hatósági bizonyítvány kiadásával, vagy a bejelentés alapján hivatalból indított eljárás lezárásaként hozott határozatban. A törvény szerint akkor kell elrendelni az összefonódás vizsgálatát, ha

nem nyilvánvaló, hogy az összefonódás az érintett piacon nem eredményezi a verseny jelentős mértékű csökkenését.

Ilyen körülmény nem állt fennt a GVH szerint, ezért nem volt vizsgálat. Nagy verseny mondjuk eddig sem volt, hiszen a kormány korábban mind az öt lehetséges budapesti kaszinó koncessziós jogát Andy Vajna cégének adta, amit most már Garancsi István tulajdonol. Tehát a budapesti verseny valóban nem csökkent, továbbra is csak egy szereplője van, ellenben mindenképpen új elem, hogy a hazai kaszinóknak több, mint a fele tartozik már Garancsi Istvánhoz: ez hat kaszinót jelent, pedig a koncessziós törvény szerint egy jogosultnak legfeljebb öt kaszinója lehet. A milliárdos üzletembernek eddig már a soproni kaszinóban is volt kisebbségi érdekeltsége a Futball Invest Zrt. nevű cégének köszönhetően. Ez pedig több, mint a fele az összesen 11 hazai kaszinónak, ami már jelenthetné azt, hogy csökkent a verseny a piacon, ha nem is jelentős mértékben.

A GVH-nak amúgy április 15-től van új elnöke: Orbán Viktor javaslatára Áder János köztársasági elnök Rigó Csaba Balázst nevezte ki hat éves időtartamra. 

„Készen állok az új szolgálatra. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökeként tisztségemet a magyar nemzet javára gyakorlom. Törekszem az állampolgárok fogyasztói jólétének növelésére, a verseny tisztaságának védelmére és a versenykultúra fejlesztésére.” - fogalmazott az új elnök, aki a Közbeszerzési Hatóság elnöke volt korábban.

Arról is lapunk írt korábban, hogy nem kell aggódniuk a kaszinótulajdonosoknak, mert amennyi ideig zárva vannak a kaszinók a koronavírus-járvány miatt, annyival hosszabodik meg a koncesszió időtartama. Mindez a kormányportálon elérhető kaszinós koncessziós szerződésekből derült ki. Egészen pontosan ha a kaszinót háború, terrorcselekmény, vulkánkitörés, árvíz, földrengés, hurrikán vagy egyéb vis maior helyzet miatt kellett bezárni, akkor a magyar állam nevében eljáró illetékes miniszternek és a kaszinó koncessziót 10 évre birtokló cégnek meg kell állapodnia egy ésszerű határidőben, amíg tovább lehet majd nyitva a kaszinó.

Így tehát Bártfai-Mager Andrea tárca nélküli miniszternek már nem Andy Vajna örököseivel, hanem Garancsi István képviselőivel kell tárgyalnia arról, hogy a mintegy 50 napos bezárás miatt mennyivel hosszabbodik meg a koncesszió időtartama. Hatalmas üzletről van szó, hiszen egészen elképesztő 28,3 milliárd forintos éves árbevételt és 9,6 milliárd forintos profitot termelt az öt budapesti kaszinó 2018-ban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!