2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Indul a téli menetrend Ferihegyen.

Újdonságokkal és a meglévő járatok frekvenciájának bővítésével köszönt be az október végén induló téli szezon a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Az új menetrendben hét új légi összeköttetés közül választhatnak az utasok; az easyJet két új úti céllal, a Bordeaux-ba és Nantes-ba indított járatokkal gyarapítja a francia desztinációk számát. A Jet2.com Newcastle-be és East Midlandsbe, a Ryanair Marrákesbe, a Wizz Air pedig Torinóba és Tallinnba indít új járatokat. Bővít a SAS Scandinavian Airlines az idén elindított Budapest-Koppenhága útvonalon: novemberben, decemberben és márciusban napi rendszerességű, a szezon többi részében pedig legalább heti öt járatot üzemeltet majd.

A 2024-es téli menetrendhez képest közel harminccal több, összesen 182 útvonal érhető majd el Budapestről. Ez nemcsak a magyar emberek utazási lehetőségeit bővíti, hanem tovább növeli a beutazó utasforgalmat is, amely már így is kiemelkedően dinamikus, hiszen 2025-ben januártól augusztusig több mint egymillióval több külföldi légi utast köszönthettek a budapesti légikikötőben, mint 2024-ben.

A népszerű úticélok elérhetőségét több frekvencianövelés is támogatja, amelynek köszönhetően a Budapest Airport az elkövetkező utazási szezonban is erős utasforgalomra számít. Az idei téli menetrendben a Budapest Airport összesen 8,9 millió ülőhelyet kínál az utasoknak, 12,5%-kal többet, mint az előző téli szezonban. Hasonlók a várakozások a jövő nyári menetrenddel kapcsolatban is: visszatér a hálózatba az American Airlines egy közvetlen Budapest-Philadelphia összeköttetéssel, és az Air Canada is újraindítja korábban népszerű Budapest-Toronto járatát – közölte a Budapest Airport.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!