5p

Péntek reggel ismét a Kossuth rádió vendége volt Orbán Viktor kormányfő. A beszélgetésben a bérek és a gazdaság helyzete mellett kitértek energetikai kérdésekre, a Közép-Ázsiai országok növekvő szerepére és az atlétikai világbajnokság hozadékaira is.

7.37:

Az interjú a reálbérek csökkenésével kezdődik. A kormányfő a fizetésemelésről a B-közepet idézte:

„Még, még, még, ennyi nem elég!”

Emlékeztetett, a rendszerváltozáskor a fizetések alacsony szintre álltak be, eddig nyúlik vissza a „történelmi lemaradásunk”. Orbán Viktor szerint a munkaadóknak és a munkavállalóknak kell megállapodni, és a kormány csak akkor avatkozik közben, ha „nagy gikszer” van.

Orbán Viktor szerint bérek tekintetében történelmi lemaradásunk van. Fotó: Depositphotos
Orbán Viktor szerint bérek tekintetében történelmi lemaradásunk van. Fotó: Depositphotos

A miniszterelnök szerint augusztus lesz az a hónap, ahol 16-16,1 százalék lesz az infláció, a bérek emelkedése pedig ezt meghaladhatja.

„Kemény őszünk lesz”

– mondta a kormányfő, aki arra is emlékeztetett, 2012 óta az idei évig minden évben gyorsabban emelkedtek a bérek, mint az árak. A mostani első félév nehéz volt, ezért fontos, hogy a második félévnek korrigálni kell az első félévet.

7.41:

Az ellátási zavarok, majd a szankciók emelték meg az energiaárakat, ezért az országnak 4000 milliárd forinttal többet kellett energiára fizetni, ez a pénz azonban így kiment a gazdaságból – mondta miniszterelnök. A másik áremelkedést, a nemzetközi kereskedelmi áruházláncok magas árszintjét indokolatlannak látja, ezért nevezi őket árspekulánsoknak. Mint mondta, lebeszélni őket nem lehet, ezért kellett fellépni ellenük. A kormányfő azt ígérte, a versenyhivatalnak adott erős jogosultságok megmaradnak.

7.44:

2024 a gazdasági növekedés beindításának éve lesz – ígérte a miniszterelnök, aki szerint a vállalkozások számára kínált magas hitelkamatok is visszatartották a gazdaságot. A kormányfő szerint már látnak „szép előéneket” e tekintetben is.

Orbán Viktor úgy látja, a munkahelyek ügye nagyon fontos, és ismét hitet tett a munkaalapú gazdaság mellett.

7.47:

„Vért izzad a pénzügyminiszter”

– mondta Orbán Viktor, amikor arról kérdezték, fennmarad-e a rezsicsökkentés. A kormányfő azt mondta, 1078 milliárd forintot már odaadtak a családoknak rezsitámogatás címén. Felidézte, az Európai Unió sokallja a rezsicsökkentést, ezért nekik Brüsszelben folyamatosan meg kell védeni azt, enélkül minden családnak havi 181 ezer forinttal többet kellene rezsire fizetni. Emlékeztetett, Magyarországon fizetik a legkisebb árat az energiáért, még azoknál is kevesebbet, akiknek saját olaj- és gázmezőik vannak. Úgy vélte, ez a támadás oka.

7.52:

Az ellátásbiztonság minden mást megelőz, az energiaforrások beszerzéséért pedig a külgazdasági és külügyminiszter felelős, aki eddig „ragyogó munkát” végzett – mondta Orbán Viktor. Emlékeztetett, Ukrajnán keresztül eddig is kevesebb, jövőre pedig semennyi gáz nem fog érkezni. Felidézte, az Északi Áramlatot felrobbantották, hogy ki tette, azt szerinte „mindenki tudja, aki hallgatja ezt az adást”.

Orbán Viktor szerint „mindenki tudja, aki hallgatja ezt az adást”, hogy kik robbantották fel az Északi Áramlatot. Fotó: EPA / Swedish Coast Guard
Orbán Viktor szerint „mindenki tudja, aki hallgatja ezt az adást”, hogy kik robbantották fel az Északi Áramlatot. Fotó: EPA / Swedish Coast Guard

A miniszterelnök a Déli Áramlatot nevezte fontos szállítási útvonalnak, ami pedig Törökországon keresztül halad, ezért velük jóban kell lenni. Kifejtette, Törökországba Azerbajdzsánból érkezik a gáz, Türkmenisztánnak pedig kapóra jön, hogy Európa leválasztotta magát az orosz gázról.

Felidézte, ebből az irányból áramot is be tudunk szerezni. Hozzátette, Katarból hajókon át fog érkezni (Horvátországon át) gáz Magyarországra.

7.55:

Egy Magyarország méretű országnak az eszében van az ereje, ami azt jelenti, hogy előre látja, mi fog történni – mondta Orbán Viktor, aki szerint Közép-Ázsia szerepe fel fog értékelődni a következő évtizedekben, mert ott óriási ütemben növekvő gazdaságok vannak, és ezek a kapcsolatok most kamatoznak. Ugyanebbe a körbe sorolta, hogy 2016-17-ben megkötötték azokat a hadiipari szerződéseket, melyek most valósultak meg – utalt a Rheinmetall zalaegerszegi üzemére.

7.58:

Az atlétikai világbajnokságról szólva a kormányfő úgy látja, „a létesítmény fantasztikus”, a sport jótékonyan járul hozzá az emberélet minőségéhez egészségi és lelki oldalról is. Orbán Viktor szerint a sportolók viszik jó hírünket a világba.

Felidézte azt is, idén több volt a koncert a Puskás Stadionban, mint focimeccs, tehát ez közösségi teret is jelent.

7.59:

A beszélgetés véget ért, köszönjük, hogy velünk tartottak.

Korábban írtuk:

Múlt pénteken a gazdaság beindítását és a bérek reálértékének növelését ígérte meg Orbán Viktor miniszterelnök, majd a most szerdai kormányülés előtt is posztolt erről. Konkrétum a csütörtöki Kormányinfón sem derült ki. Milyen intézkedésekkel akarják elérni, hogy a fizetések nagyobb mértékben nőjenek, mint amilyen mértékben romlik a forint értéke? A megszokott, háborús beszámoló mellett vajon erre is kitér rádióinterjújában a kormányfő? Kövesse velünk a beszélgetést percről percre!

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!