1p

Hat hónapos kortól lehet beadni a kínai Sinovac vakcinát Hongkongban, miután több kisgyerek is megfertőződött a SARS-CoV-2 vírussal - jelentette be kedden a helyi kormányzat.

Eddig 3 éves kortól volt beadható ez az oltóanyag a városban.

"A közelmúltban több kisgyermek is megfertőződött a vírus új variánsával. Nagy aggodalomra ad okot a súlyos megbetegedések és halálesetek száma" - indokolta nyilatkozatában a kormány a döntést az alsó korhatár leszállításáról, írja az MTI.

Hat hónapos kortól. Fotó: Depositphotos
Hat hónapos kortól. Fotó: Depositphotos

A hongkongi vezetés közölte, hogy ezen felül tárgyalásokat folytat a kínai Fosun céggel, amely a német BioNtech vakcináját szállítja, hogy a későbbiekben megvásárolhassa a gyermekeknek szánt vakcinát, amely 5 éves kortól adható.

Hongkong több mint 7 millió lakosának mintegy 90 százaléka a második oltást és körülbelül 67 százaléka már a harmadik oltást is felvette. Az 50 év felettieknek pedig a negyedik dózist is ajánlják.

A városban több mint 1,3 millió Covid-19-es megbetegedésről és 9500 halálesetről számoltak be a világjárvány kezdete óta. A legtöbben februárban és márciusban haltak meg, a gyorsan terjedő omikron variáns miatt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!