Hivatalosan atipikusnak minősül minden olyan foglalkoztatási viszony, ami vagy nem alkalmazásban állóként, vagy határozott idejű szerződéssel, illetve részmunkaidősként történik.
A tavalyi év negyedik negyedévében 330 ezren dolgoztak határozott idejű szerződéssel, ez az összes magyar dolgozó nagyjából 9 százalékát jelenti, ami mintegy 4 százalékponttal elmaradt az uniós átlagtól, de nem számít kirívóan alacsonynak.
|
| Az alkalmazottak megoszlása műszakrend szerint, nemenként (Forrás: KSH Munkaerőpiaci helyzetkép) |
A határozott idejű szerződéssel dolgozók között mindkét nem esetében foglalkoztatási súlyuknál magasabb arányt, egyaránt 43-43 százalékot képviseltek az alapfokú végzettséggel rendelkezők, a diplomás férfiaknak viszont csak 5,9, a hasonló végzettségű nőknek pedig 8,9 százaléka dolgozott így. A szerződésben szereplő időtartam az esetek 50,5 százalékában fél és egy év között változott, míg 6,7 százalék legfeljebb egy hónapra szólt.
Ugyancsak atipikus munkavégzésnek számít a nem teljes munkaidőben történő munkavégzés. Jellemzően így dolgoznak a nappali tagozatos tanulmányaik mellett munkát vállaló diákok, a nyugdíjasok, de a legjelentősebb réteget a gyermeket nevelő nők jelentik, akiknek ez a forma lényegesen megkönnyíti a munkavállalói és a családi kötöttségeik összeegyeztetését.
Ahogy azt a Tárki Társadalmi Riport 2018 készítői is megfogalmazták, az anyagi támogatások egészen egyszerűen nem lesznek elegek ahhoz, hogy újabb gyerekeket vállaljanak a párok. A társadalomban zajló folyamatok azonban amellett, hogy a kormányzati törekvések ellen hatnak, rávilágítanak arra is, hogy ide az anyagi ösztönzőkön túl más eszközökre is szükség lesz, ilyen lenne például a részmunkaidős foglalkoztatás támogatása. Ennek hiánya KSH számain is meglátszik.
Veszélyesen hátul a magyarok, és a helyzet csak romlik
A részmunkaidős foglalkoztatás Nyugat-Európában széles körben elterjedt, míg a volt szocialista országokban, ahol a család eltartása jellemzően két teljes munkaidős munkavállalót kíván meg, a gyermeket nevelő nőknek is csak igen kis hányada dolgozik nem teljes munkaidőben. Az Európai Uniós átlag 19,3 százalék, ehhez képest a magyar munkavállalók csupán 4,3 százaléka dolgozik részmunkaidőben.
Jóllehet a volt szocialista országok mindegyikében 10 százalék alatti a részmunkaidősök aránya (a régi tagországokban pedig jellemzően 20 százalék feletti), a hazai értéknél így is csak a bolgár 2 százalékos arány volt alacsonyabb.
A nyilvánvaló előnyök ellenére az elmúlt években a részmunkaidő foglalkoztatási súlya nemhogy nem nőtt, hanem egyenesen csökkent is, 2015 végén 1,2 százalékkal többen dolgoztak így, mint 2017 azonos időszakában. A nők az átlagosnál valamivel nagyobb arányban végeznek munkát részmunkaidőben, a vizsgált időpontban 6,7 százalékuk dolgozott ebben a formában, szemben az unió 31,6 százalékos átlagával. A férfiak esetében a hazai érték 2,4, az uniós 8,8 százalék volt.
Ez így nem fog menni
A részmunkaidő mellett szintén jó alternatíva lenne a távmunka, csakhogy a KSH számai szerint a 2014-ben is csak elenyésző arány 2017-re csak tovább romlott: míg a korábbi években a magyar nők 1,6 százaléka próbálta ki a távmunkát, 2017-re ez már csak 1 százalék volt. Azok aránya, akik rendszeresen dolgoztak ebben a formában, még rosszabb 0,9 és 0,7 százalék.
Hasonló a tendencia az otthonról végzett munkánál is, 2014-ben a nők 5,5 százaléka próbálta ki így a munkavégzést, míg 2017-ben már csak 3,3 százalék. Rendszeresen tavaly csak 1,4 százalék dolgozott így a korábbi 2,1-el szemben.
|
| Az alkalmazottak megoszlása az atipikus munkavégzés különböző fajtáinak előfordulása és nemek szerint (Forrás: KSH Munkaerőpiaci helyzetkép) |
Így is lehetne
Az egyéni vállalkozóként, illetve társas vállalkozás tagjaként végzett munka is atipikusnak tekinthető, amennyiben a referenciapontot az alkalmazotti jogviszony jelenti. A vállalkozói lét más szemléletmódot és nagyobb kockázatvállalási hajlandóságot igényel, mint az alkalmazotti lét.
Magyarországon 2017-ben a foglalkoztatottak körülbelül 10 százaléka tartozott ebbe a kategóriába, ami mintegy 4 százalékponttal kisebb, mint az uniós átlag, a hasonló történelmi hátterű uniós országokra jellemzőnek pedig mintegy kétharmada. Az utóbbi években a vállalkozók aránya stagnált, hosszabb távon pedig némileg csökkent.
