7p

Kijött az IMF friss világgazdasági prognózisa, melyben a szervezet majdnem minden ország növekedési kilátásait visszafogta, de Magyarország és Oroszország esetében javítottak a számokon.

Kedden adta ki a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a Világgazdasági kilátások, 2018 október (World Economic Outlook, October 2018) című tanulmányát, mely szerint nagyjából az egész világon lassulás vagy helyben toporgás jön a gazdasági növekedésben, és ez alól csak néhány kivétel van - az egyik Magyarország. 

A szervezet a dokumentumban az idei és jövő évi magyar GDP-növekedési előrejelzését is javította:

a magyar gazdaság idén 4,0 százalékkal, jövőre pedig 3,3 százalékkal növekedhet a tavalyi 4,0 százalék után. 

Az áprilisban közzétett előrejelzéshez képest Magyarország hazai össztermékének (GDP) idei növekedési ütemét 0,2 százalékponttal, a jövő évit pedig 0,3 százalékponttal emelték meg a valutaalap elemzői.

Az éves átlagos infláció a tavalyi 2,4 százalék után idén 2,8 százalékra, jövőre pedig 3,3 százalékra rúghat a legfrissebb, októberi prognózis szerint. Az IMF a fogyasztói árak emelkedésének csak a jövő évi mértékén változtatott, az áprilisban várt 2,7 százalékot 0,1 százalékponttal emelte.

A növekedés itt is, ott is rendben lesz. (Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd)
A növekedés itt is, ott is rendben lesz. (Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd)

Áprilishoz képest csökkentették a folyó fizetési mérleg GDP-arányos többletének várható mértékét az idei és a jövő évre a valutaalap elemzői. A friss előrejelzés szerint a többlet idén 2,3 százalék, jövőre pedig 2,1 százalék lehet a 2017-ben mért 3,2 százalék után. Az áprilisi prognózisban a tavalyi évre még 3,6 százalékot adtak meg, az idei évre 2,5 százalékot, 2019-re pedig 2,4 százalékot.

A munkanélküliségi ráta idén 3,9 százalékra, jövőre pedig 3,5 százalékra csökkenhet a tavalyi 4,2 százalék után. Az áprilisi előrejelzéshez képest a tavalyi rátát 0,2 százalékponttal, az ideit pedig 0,1 százalékponttal emelték, míg a jövő évit változatlanul hagyták.

Az IMF elemzői arra számítanak, hogy 2023-ban a magyar gazdaság 2,2 százalékkal növekszik, az éves átlagos infláció 3,0 százalékot tesz ki, a folyó fizetési mérleg GDP-arányos többlete pedig 1,0 százalékra rúg majd.

Idei és jövő évi világgazdasági növekedési előrejelzését viszont a tavaszi prognózisa óta erőteljesebben jelentkező kockázatok miatt lefelé korrigálta az IMF az őszi jelentésben.

Az idei és a jövő évi globális GDP-növekedés a tavalyival megegyező 3,7 százalék lehet, mindkét évben 0,2 százalékponttal rontották az áprilisban közzétett előrejelzést.

A valutaalap elemzői rámutattak: a világgazdaság 2016 közepe óta stabil növekedési ütemet mutat. Az idei és a jövő évi növekedés is várhatóan eléri a 2017-es szintet, bár kevésbé kiegyensúlyozottan, mint az utóbbi években, és egyes fejlett gazdaságok esetében már tetőzni is fog a bővülés.

Az áprilisi prognózis óta részben megvalósultak, részben jobban körvonalazódtak a már akkor is vázolt növekedési kockázatok: a kereskedelemkorlátozó intézkedések negatív hatása, a tőkeáramlás irányának megfordulása a feltörekvő gazdaságok viszonylatában, valamint nőttek a lokális politikai bizonytalanságok és egyre ingatagabbá váltak a gazdasági fundamentumok.

A világkereskedelmi forgalom növekedési üteme az IMF prognózisa szerint az idén 4,2 százalékra, jövőre 4,0 százalékra lassul a tavalyi 5,2 százalékról. A kereskedelmi forgalom idei növekedési ütemét a tavaszi prognózishoz képest 0,9 százalékponttal, a jövő évit pedig 0,7 százalékponttal csökkentette az IMF.

A fejlett gazdaságok többségére jellemző alkalmazkodó, azaz gazdaságösztönző monetáris politika akár hirtelen fordulatot is vehet a szigorítás felé a kereskedelmi ellentétek elmérgesedése vagy a politikai bizonytalanságok elmélyülése esetén - áll az elemzésben.

Az IMF a gazdaságok belső ellenálló képességének erősítését javasolja a kockázatok kivédésére: makro- és mikroprudenciális intézkedésekkel a pénzügyi tartalékok megerősítése és az eladósodottság mértékének csökkentése érdekében. Különös hangsúllyal a túlzott befektetési kockázatok vállalásának elkerülésére és a pénzügyi stabilitás fenntartására, beleértve a rendszer kiberbiztonsági felügyeletét is.

Az euróövezetre és Németországra is csökkentette növekedési prognózisát az IMF, mivel teljesítményük elmaradt a várakozásoktól, kereskedelmi forgalmuk és ipari termelésük az eltelt idő alatt csökkent.

  • Az euróövezet a tavalyi 2,4 százalék után az idén 2,0 százalék, jövőre 1,9 százalék növekedést érhet el. Az idei prognózist az áprilisihoz képest 0,4 százalékponttal, a jövő évit pedig 0,1 százalékponttal rontotta az IMF. A tavaszi prognózis júliusi frissítéséhez képest 0,2 százalékponttal korrigálta lefelé a 2018-as növekedési ütemet az IMF, a jövő évin nem változtatott. Az euróövezetben az IMF intelmei szerint különös figyelmet kell fordítani a költségvetési fegyelem szigorítására.
  • Németország GDP-növekedése az IMF mostani prognózisa szerint az idén és jövőre is 1,9 százalék lesz a tavalyi 2,5 százalék után. Az idei növekedést a tavaszi prognózishoz képest 0,6 százalékponttal, a jövő évit pedig 0,2 százalékponttal rontotta az IMF. A júliusi felülvizsgálathoz képest a 2018-as növekedés 0,3 százalékponttal, a 2019-es 0,2 százalékponttal maradhat el.
  • Az Egyesült Királyság GDP-növekedése a tavalyi 1,7 százalékról idén 1,4 százalékra lassul, majd jövőre 1,5 százalékra emelkedik. Az idei előrejelzés 0,2 százalékponttal marad el a tavaszi prognózisban jelzettől, de nem változott annak júliusi felülvizsgálatához képest.
  • Az Egyesült Államokban továbbra is erőteljes növekedési ütem várható az életbe léptetett költségvetési ösztönzőknek köszönhetően, bár a 2019-es prognózist lefelé kellett korrigálni a kereskedelem-korlátozó intézkedések, így a 200 milliárd dollár értékű kínai importtermékre kivetett pótvám miatt. A növekedési ütem azonban 2020-tól már lassulásnak indul a költségvetési ösztönzők kifutásának és a monetáris szigorítás tetőzésének köszönhetően.
  • A feltörekvő gazdaságok növekedési üteme 4,7 százalék lesz 2018-ban és 2019-ben is, csakúgy mint tavaly. Az idei növekedési előrejelzést 0,2 százalékponttal, a jövő évit 0,4 százalékponttal módosította lefelé az IMF az április előrejelzéshez és annak júliusi frissítéséhez képest. A feltörekvő gazdaságok közül többnyire javultak az energiaexportőrök növekedési kilátásai az emelkedő olajáraknak köszönhetően. Az olajár a tavalyi átlagosan 52,21 dollár után az idén 69,38 dollár lesz, jövőre pedig 68,76 dollár.
  • Oroszország növekedési előrejelzésén felfelé korrigált az IMF. A tavalyi 1,5 százalék után idén 1,7 százalékkal, jövőre 1,8 százalékkal bővülhet az orosz gazdaság. A jövő évi növekedést 0,3 százalékponttal javították a tavaszi prognózishoz képest.
  • Kína és néhány ázsiai ország növekedési prognózisát szintén visszafogta az IMF a legutóbbi kereskedelmi korlátozó intézkedések miatt. Kína gazdasága erőteljes, de fokozatosan lassuló ütemben növekedhet a következő években, így idén 6,6 százalékkal, jövőre 6,2 százalékkal a tavalyi 6,9 százalék után. Az idei növekedési ütemen nem változtatott az IMF, a 2019-est azonban 0,2 százalékponttal csökkentette a tavaszi prognózishoz és annak júliusi felülvizsgálatához képest. Kína esetében az IMF a hitelkihelyezés növekedésének megfékezését tartja az egyik legfontosabb szempontnak, hangsúlyozva, hogy a pénzügyi kockázatokat a növekedési ütem lassulásának az árán is kordában kell tartania.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!