4p

Újra Pintér Sándor belügyminiszter volt cége, a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. kapta meg a HungaroControl Zrt. őrzés-védelmének ellátását.

Csak, ami 2019-ben még 1,4 milliárd forintos megbízás volt, az most, 2022-ben már csak 1 milliárd forint. Azért az is jól jön egy cég életében.

Nettó 971 643 000 forintért nyújt recepciós szolgáltatást, biztosítja majd a fegyveres biztonsági őrséget, valamint kezeli a biztonsági rendszert védelmi szolgálat igénybevételével a Civil Biztonsági Zrt. az állami tulajdonú HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. XVIII. kerületi, Igló utcai székházának területén.

Már otthonosan mozognak. Fotónk illusztráció: Depositphotos
Már otthonosan mozognak. Fotónk illusztráció: Depositphotos

Az Opten adatai szerint míg 2016-ban és 2017-ben még csak 12 milliárdos nettó árbevétele volt a cégnek, addig 2020-ban és 2021-ben már mindkét évben 20 milliárd felett teljesítettek. A cég igazgatósági tagja az a Tasnádi László, aki 2014 júniusa és 2016 december között rendészeti államtitkár volt, s akit támadtak III/II-es múltja miatt, de sajtóhírek szerint nem csak emiatt mondott le végül posztjáról. Az Opten szerint egyébként 2022. szeptemberében az addig vezérigazatói poszton álló Tasnádi helyett új igazgatót neveztek ki Vankó László személyében, ő pedig igazgatósági tag maradt. Ő az a Vankó László, aki tavaly nyárig a NAV bűnügyi főigazgatója volt, de különösebb indoklás nélkül leváltottak, s most itt landolt.

A Civil Biztonsági Szolgálat nevét egyébként akkor tanulták meg sokan, amikor 2018-ben a cég emberei is ott voltak, amikor az MTVA biztonsági őrei felléptek a mentelmi joggal rendelkező országgyűlési képviselőkkel szemben, amikor azok megpróbálták elérni, hogy a köztévé beolvassa a követeléseiket.

Mint kiderült, az MTVA-nak nem volt szerződése őrzővédő feladatokra Pintér Sándor belügyminiszter egykori cégével, ám a 444.hu kiszúrta, hogy a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt., amelynek amúgy is rengeteg közintézménynél van szerződése, nem az MTVA, hanem a Közbeszerzési és Ellátási Főosztály (KEF) jóvoltából őrizhette az intézményt.

A mostani közbeszerzés, melyre egyedül a Civil Biztonsági Szolgálat pályázata érkezett be, arra is kitér, hogy az Országos Rendőr-Főkapitányság 2019. szeptemberében kelt határozata alapján a HungaroControl ANS I-II-III épületeinél egy időben 8 fő folyamatos 24 órás szolgálatot teljesítő fegyveres biztonsági őr, munkanapokon további 1 fő 8 órás szolgálatot teljesítő őrségparancsnok létszámot állapított meg, 3 állandó őrhellyel.

A szerződés egyébként eredetileg 993 000 000 forintra taksálta a megbízást, de - talán a régi jó kapcsolatnak köszönhetően -, végül lefaragtak belőle, így lett 971 643 000.

Ami tényleg jelentősen kevesebb, mint az évekkel ezelőtti 1,4 milliárd, de azért ez sem rossz. Főleg, hogy a HungaroControll házi őrzője sorra nyeri a közbeszerzéseket.

Novemberben például a MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt 2022-2023-as személy- és vagyonvédelem biztosítására kiírt 4,6 milliárd forintos pályázat közel tíz nyertese között is szerepel, ahogy a tulajdonában álló Civil Itim Informatika és Ingatlanmenedzsment Zrt. is, amelynek székhelye nemcsak, hogy ugyanott van, ahol a Civil Biztonsági Szolgálat, de korábbi vezetői szintén Pintér és Tasnádi voltak többek között. Ezt megelőzően a MÁV Felépítménykarbantartó és Gépjavító Kft. által kiírt 4 181 941 125 forintos építményőrzési feladatokra kiírt közbeszerzéséből is részesült a cég, ugyanazon nyertesek között. Most ősszel pedig 500 millióról 549 millió forintra módosították a Pro-M Professzionális Mobilrádió Zrt. által 2019-ben kiírt kétéves biztonsági szolgáltatásról szóló szerződést, amit másodmagával nyert meg korábban.  

De azt is ki lehet emelni a rengeteg megbízás közül, hogy 2021-ben 93 darab fekvőbeteg-szakellátást nyújtó intézmény, 372 darab telephely őrzésére írtak ki 200 milliárd forintos közbeszerzést, a kilenc nyertes cégből a Civil Biztonsági Szolgálat is jól járt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!