1p

Szokatlan időpontra hívta össze a sajtó munkatársait a kormány. 

A szokásos páros, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő mellett ezúttal váratlan vendég is érkezik a szerdai Kormányinfóra: a szerkesztőségünkhöz is eljuttatott meghívó szerint Csák János kulturális és innovációs miniszter is részt vesz.

Előjáték

Miközben arra várakozunk, hogy kezdődjön a Kormányinfó, ahol sajtóértesülések szerint a CSOK Pluszról lesz szó, a közmédia híradójában az elmúlt órák MTI híreivel szórakoztatja a közönségét. Egyebek mellett azzal, hogy Novák Katalin hosszasan beszélt a magyar családmodellről egy ausztrál, nem különösebben jó nevű katolikus egyetemen. 

David Pressman

Miközben az óra fél hetet  üt, a Kormányinfó még nem kezdődik, szó esik viszont a Magyar Nemzet azon cikkéről; amely állítása szerint David Pressman budapesti amerikai nagykövet közvetetten egy orosz-izraeli oligarchának Mihail Prohorovnak dolgozott.

Indul a Kormányinfó

Közel 10 perces késéssel, de érkeznek a vendégek. 

Családpolitikai bejelentés Csák Jánostól

Kisebb hanghibák mellett, de a kulturális és innovációs miniszter bejelentette:

a kormány elfogadta és áttekintette, hogyan tudják az otthonteremtési támogatási rendszert a mai piaci viszonyokhoz igazítani.

A falusi CSOK rendszerében nem lesz változás, azonban az ötezer fő feletti településeken CSOK+ néven új kamattámogatási rendszert vezet be a kormány. 

Részletek a CSOK+-ról

A kamattámogatott hitelkonstrukció 15, 30 és 50 millió forint értékben érkezik, az első gyerek esetében elég 10 százaléknyi önrész a felvételhez, a futamidő 10-25 évig terjed a futamidő. Az édesanyák 41 éves korukig vehetik fel a hitelt, de 2 éven át az idősebb, bizonyítottan várandós anyák is felvehetik. Telekvásárlásra nem lesz felhasználható.

Csák János ismertette azt is, hogy 80 és 150 millió forintos értékhatárig lehet majd felvenni a CSOK+-t az első otthon esetében, nem első otthon esetében viszont nincsen értékhatár. Minden születendő gyermek után a tőkéből 10-10 millió forintot engednek majd el.

Izrael-palesztin konfliktus

A kormány egyetért az Országgyűlés által elfogadott határozattal - mondta Gulyás Gergely, hangsúlyozva, elítélik a támadást, és elismerik Izrael önvédelemhez való jogát. Orbán Viktor beszélt az izraeli miniszterelnökkel, és Szijjártó Péter beszélt a külgazdasági és külügyminiszterrel.

Hangsúlyozta, a legfontosabb cél, megakadályozni az országok közötti háborút. 

Tüntetések, hazahozott magyarok

Gulyás Gergely emlékeztett, a kormány betiltotta a palesztinpárti tüntetéseket. 445 magyar állampolgárt hoztak haza Izraelből, míg 15 magyar állampolgár továbbra is Gázában van. Négy családról van szó, tízen kiskorúak. 

EU-csúcs

Gulyás Gergely szerint a magyar kormány az Ukrajnának tervezett 4 éves támogatási programot nem tudja támogatni, ez elhúzná a háborút. 

A holnap kezdődő uniós csúcson Magyarország nem támogatja a költségvetés módosítását, szavai szerint se a migránspaktum, se a brüsszeli bürokraták fizetésemelését sem támogatják - tette hozzá. 

Krausz Ferenc új feladatot kapott

Krausz Ferenc Magyarországon dolgozik, a kormány kormány 75 milliárd forinttal támogatja azt az orvostechnikai megoldást, amely segítségével korábban felismerhetők a daganatos betegségek.  Mindez a Neumann János Terven keresztül történik, az ehhez kapcsolódó kutatási program vezetését Krausz Ferenc elvállalta.

Újabb részletek a CSOK+-ról

Január elsejétők érkezik a lehetőség, a részletszabályok novemberben jelennek majd meg - derült ki Csák János újságírói kérdésre adott válaszából. A meglévő CSOK mellé újra is lehet szerződni, de a meglévő gyerekekre nem lehet CSOK+-t felvenni. 

Az összegnek nincsen felső sapkája. 

A 3 százalék állandó

Kérdésre válaszolva Csák János elmondta, a hitelkamat futamidőtől függetlenül 3 százalék marad. 

A házasság feltétel

Házas emberek vehetik csak fel a CSOK+-t - derült ki kérdésre válaszolva. 

Mi lesz, ha nem születik meg a vállalt gyerek?

A hitelt vissza kell fizetni, és nem történik meg a 10 milliós elengedés sem - mondta a miniszter. 

A CSOK+ és az örökbefogadás

Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, az örökbefogadott gyermekekre is vonatkozik a lehetőség. 

Mekkora árfelhajtó hatással számol a kormány?

Csák János elmondta, nem számolnak ilyen hatással, nem gondolják, hogy a lehetőség megmondítaná a piacot. 

Azzal kapcsolatban, hogy a magyar tájba illő házakat preferálják, Csák János elmondta, ezek interneten elérhető tervek, amelyeket a Lechner-központ tervezett. 

Csák János távozott, de Gulyás Gergelytől még lehet kérdezni

A Magyar Nemzet a lengyel választásról kérdezett: a magyar kormány tiszteletben tartja a lengyel választás eredményét. 

Bulgária gáztranzitdíjat emelt

Ezzel kapcsolatban Gulyás Gergely úgy fogalmazott:

ez teljesen elfogadhatatlan, ellentétes az uniós joggal is.

Hangsúlyozta, sérti Magyarország energiabiztonsághoz való jogát, és arra tudjuk felszólítani Bulgáriát, hogy ezt azonnal vonja vissza. Mint mondta, ez egy büntetőadó, és Magyarország keresi a jogi lépéseket az ügyben. 

Svéd NATO-csatlakozás

Nincsen határidő, Gulyás Gergely nem tudja, hogy Orbán Viktor fog-e erről beszélni holnap a svéd miniszterelnökkel az EU-csúcson. A miniszter szerint,

a svédeknek arra kéne választ adnia, hogyha tévedésnek tekintjük a sértő megjegyzéseket, akkor ezek miért hangzottak el, ha pedig nem, akkor miért akarnak egy klubban lenni Magyarországgal. 

Gulyás Gergely odaszúrt Josep Borrelnek

Az Orbán Viktor október 23-ai beszédét kritizáló uniós külpolitikai főképviselőnek azt üzente, hogy Magyarország tovább lesz az EU tagja, mint ő főképviselő.

 

Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin

Orbán Viktor nem számolt be a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tartott megbeszéléséről a kormánynak. Gulyás Gergely hangsúlyozta, Magyarország továbbra is elítéli az ukrajnai inváziót, de a magyar energiaellátás Oroszország nélkül nem fenntartható. 

A fővárosi hitelfelvétel

Gulyás Gergely szerint a budapesti 50 milliárdos hitel kényszer szülte rossz megoldás, erre azért kerül sor, mert a fővárosnak rossz gazdája a jelenlegi vezetés. Hozzátette, csőd ügyében a városvezetésnek kell válaszolnia.

Orbán Viktor és a kínai eredmények

Kína kiemelt fontosságú Magyarország számára, számtalan megállapodás is született, több pedig ezt követően fog megszületni. A legnagyobb kínai bankok, cégek vezetőivel is tárgyalt Orbán Viktor.

Gulyás Gergely szerint az EU nem fogja megtorpedózni Magyarország és Kína együttműködését. 

KRESZ-átírás

Az e-rollerek kitiltása egyelőre nincsen tervben, az ezzel kapcsolatos kérdések egyelőre az asztalon vannak, ha a vita lezárul, akkor tájékoztatnak majd. 

Beruházások

Az Építési és Közlekedési Minisztériumról beszélve Gulyás Gergely elmondta, minden félbehagyott beruházást befejeznek, nem hagynak csonkokat. 

Magyar uniós soros elnökség megakadályozása

Az erre vonatkozó uniós törekvések elhalkultak, nincsen valódi erre vonatkozó törekvés. A magyar kormány már tapasztalt, 2011-ben már betöltötte ezt a tisztet hazánk. 

Tőzsdepalota

Az állam nem tervez semmit az épülettel, nem látják úgy, hogy közfunkciót ellátó intézmény alakítható ki itt. Magántulajdonban van, így a műemlékvédelmi előírásokat kérhetik számon. 

Ismét Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin

Bulgária is hasonló helyzetben van, mint Magyarország, de a miniszterelnök nem találkozott az orosz elnökkel. Mi indokolja, hogy Orbán Viktor még is így tett?

Orbán Viktor is győzködte a háború befejezéséről Vlagyimir Putyint, de nem volt eredményes - mondta el Gulyás Gergely. Hozzátette, nem gondolja, hogy az Orbán-Putyin találkozó kiemelkedő lenne.

Orbán Viktor arról számolt be, hogy Oroszország hosszú háborúra rendezkedett be. 

Izgő-mozgó Orbán Viktor

Azzal kapcsolatban, hogy az oroszok olyan videót tettek közzé, amelyen Orbán Viktor izeg-mozog, Gulyás Gergely szerint az a felvetés, hogy látványosan megalázták ennek közzétételével a magyar miniszterelnököt, gyermeteg.

 

Izraeli konfliktus - miért nem szólít tűzszünetre a kormány?

Gulyás Gergely szerint Magyarország már szólított tűzszünetre, de álláspontjuk szerint az izraeli-palesztin konfliktus nem államok közötti háború. 

A Gáza melletti kiállással kapcsolatos betiltott tüntetéssel kapcsolatban elmondta, ezt a rendőrség elbírálta. 

Orbán Viktor és a 4iG

Gulyás Gergely szerint Orbán Viktor a 4iG nevében sosem tárgyalt, és nem szólított senkit arra eladási szándék nélkül, hogy adjon el valamit. 

Kórházi fertőzések

Megnőtt a kórházi fertőzések száma, ez világjelenség Gulyás Gergely szerint. Hozzátette, a kórházak feladata az, hogy a higiéniai eljárások betartásával csökkentsék ezeket, meg kell nézni, hogy mit lehet tenni ez ellen. Végül elmondta, a kérdést nem tartja politikai kérdésnek. 

Katonai misszió Csádba

Felkérést kapott erre Magyarország - mondta el Gulyás Gergely. 2024 tavaszától legfeljebb kétszáz magyar katona teljesít ilyen szolgálatot, ezzel szeretne Magyarország hozzájárulni többek között a terrorizmus elleni küzdelemhez is. 

 

Gázai övezet

Gulyás Gergely szerint akár 1 millió menekült is elindulhat a Gázai övezetből. 

Óraátállítás eltörlése

A miniszter szerint az eltörlésnek egységesen lenne értelme, de ha ez a döntés megszületne, Magyarország támogatná, hogy csak a nyári időszámítás maradjon. 

Ki kezdeményezte Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin találkozóját?

Gulyás Gergely nem tudja, de véleménye szerint nincs jelentősége annak, hogy Orbán Viktor ment Putyin szállodájához. 

Mikor lesz döntés a kamatstopról?

Novemberben dönt a kérdésről a kormány. 

Gázárak

Magyarország 128 forintot fizet a gázért, miközben a lakosság 700 forint felett fizet - mi indokolja mindezt? Gulyás Gergely szerint most a fél évvel ezelőtti gázt adják ki, december 31-ig maradnak az árak, utána megnézik, lehet-e változtatni. 

Milyen munkát végez a Fudan Egyetemért létrehozott alapítvány?

Gulyás Gergely úgy tudja, jelenleg valamilyen oktatási jellegű tevékenységet, de utánanéz a kérdésnek. 

Románia schengeni csatlakozása magyar érdek

A határon túli magyarok érdeke Románia csatlakozása a Schengeni övezethez. 

Vera Jourová nem akar kiegyezni Magyarországgal

Gulyás Gergely szerint ilyen kiegyezést Magyarország sem akar. 

Budapest-Belgrád vasútvonal

Az utoljára jelzett határidőt Gulyás Gergely szerint tudják tartani. 

Ukrajnai nemzetiségi jogok

Ameddig ezen jogokat Ukrajna nem adja vissza, Magyarország semmilyen nemzetközi szövetségbe történő felvételét sem fogja támogatni. 

Olajválság

Az államok közötti háborút el kell kerülni, az olajválság megelőzése érdekében is. 

Járványügyi intézkedések

Biztos, hogy nem hozzák vissza a koronavírus elleni intézkedéseket.

Fűtési szezon spórolás

A kormányzati épületekben nem lesz spórolás, nem lesz ismét 18 fokos hőmérsékletlimit a közigazgatási épületekben. 

Energiaitalok korlátozása a 18 éven aluliak számára

Erről még nem tárgyalt a kormány. 

Déli körvasút

Milyen katonai célt szolgál ez? Gulyás Gergely szerint környezetvédelmi célokat szolgál, olyan megoldást kellett keresni, amely alapján meg lehet ezt valósítani.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!