1p

Ez jobb lenne a Déli Körvasút mentén élőknek, mint a mostani tervek.

A Facebookon jelentette be a főpolgármester, hogy Budapestet elkerülő új vasúti teherforgalom vonal előkészítését kezdeményezi a Fővárosi Közgyűlés a kormánynál.

A Déli Körvasút mentén élő budapestiek életminőségének védelmében Dr. László Imre, Újbuda polgármesterének javaslatára kezdeményezi a Fővárosi Közgyűlés, hogy induljon el a Budapestet elkerülő, úgynevezett V0 vasútvonal megvalósításának előkészítése.

"A cél, hogy kitereljük a városból a rendkívül nagy zaj- és rezgésterheléssel járó nemzetközi tranzit teherforgalmat"

- fogalmaz Karácsony Gergely.

Ezzel összefüggésben a Közgyűlés azt is kezdeményezi, hogy a Ferencvárost és Kelenföldet összekötő vasútfonal kapacitásbővítése valóban indokolt-e.

A Déli Körvasút nyugati szakaszának új megállói. Forrás: BFK
A Déli Körvasút nyugati szakaszának új megállói. Forrás: BFK

Ez ellen a vonal mellett lakók közül sokan tiltakoztak, mivel a munkálatok, majd pedig a vonalon megnövekedő forgalom szerintük jelentősen rontana életminőségükön.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!