4p

Tovább lövik az acélművet az oroszok. 70 ezer ukrán menekült Törökországba.

Továbbra is főleg Ukrajna délkeleti körzeteire összpontosul a háború. Az ukrén vezérkari főnökség szerint szerdán este és csütörtöük hajnalban 5 orosz tankot, 7 páncélozott harci járművet és 5 egyéb katonai járművet semmisítettek meg. Ezen kívül Donbaszban lelőttek 2 db Szu-30-as repülőt és 2 db pilótanélküli légi járművet valamint 3 szárnyarakétát is ártalmatlanítottak. A jelentés szerint vadászgépekkel és bombázókkal több bevetésben támadták az orosz állásokat. 

Sokáig nem ért el ide a háború, de most már itt van. Forrás: maszol.ro
Sokáig nem ért el ide a háború, de most már itt van. Forrás: maszol.ro

Közben a donyecki "népi milícia" tarackokkal és rakéta-sorozatvetőkkel lőtte  a mariupoli Azovsztal acélművet - közölte szerdán helyszíni jelentésében orosz védelmi minisztérium Zvezda tévécsatornája és a Rosszija 1 állami televízió.
Az orosz katonai tárca szerda este kihirdette, hogy csütörtöktől szombatig, reggel nyolctól este hatig ismét humanitárius folyosókat nyit a távozni kívánó civilek számára az Azovsztalból.

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter szerdán egy moszkvai tanácskozáson azt mondta, hogy az ukrán katonai csoportosulás maradványait biztonságosan körülzárták Azovsztal kerületét. Rámutatott, hogy a "nacionalisták" semmibe vették a civilek szabadon bocsátására és a fegyverletételre vonatkozó, többször megtett ajánlatot, amelynek elfogadása esetén a nemzetközi joggal összhangban garantálnák számukra az életet és a kíméletes bánásmódot.

Igor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője szerda esti hadijelentésében egyebek között arról számolt be, hogy precíziós rakétacsapással megsemmisítettek egy amerikai gyártmányú, tüzérség elleni radart Popaszna közelében. Délelőtt más információk mellett azt közölte, hogy nagy hatótávolságú légi és tengeri indítású precíziós fegyverek hat vontatási alállomást semmisítettek meg Podborci, Lviv, Volóc, Timkove és Pjatihatka vasútállomása közelében, amelyeken keresztül amerikai és európai eredetű fegyvereket és lőszereket szállítottak a Donyec-medencébe az ukrán fegyveres erőknek.

Ukrán rakéták találták el szerdán a Donyec-medence Makejevka területén lévő olajtárolót, felgyújtva annak négy, egyenként ötezer tonnás tartályát. A támadás következtében a Pervij Kanal tévécsatorna jelentése szerint tíz civil megsérült.

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter sürgette szerdán Ukrajna európai uniós partnereit, hogy mihamarabb vessenek ki embargót az orosz energiahordozókra, és úgy vélte, hogy akik ellenzik ezeket a lépéseket, valójában cinkossá válnak Oroszország ukrajnai bűneiben.

Viktor Mikita Kárpátalja megyei kormányzó egy tévéműsorban közölte, hogy a keddi orosz rakétacsapás után Volócnál helyreállították a károkat, és a szokásos rendben közlekednek a vonatok a régióban. Elmondta, hogy a támadás következtében senki sem sebesült meg. Kifejtette, hogy megjavították a megrongált elektromos alállomást, és a gázvezetéket, így a gázszolgáltatás is újraindult a térségben. Ugyanakkor kiemelte: a rakétatámadás fő célja az volt, hogy megbénítsa a közlekedési infrastruktúrát a régióban. Leszögezte, hogy Kárpátalja most egy "humanitárius régió", ahol a vasúti kommunikációt csakis humanitárius rakományok mozgatására és emberek evakuálására használják.

Az orosz csapatok szerda este a keleti országrészben lévő Dnyipro központját lőtték, ott is károk keletkeztek a vasúti infrastruktúrában - közölte Borisz Filatov, megyeszékhely város polgármestere a Telegram üzenetküldő alkalmazáson. Az állami vasúttársaság vezetőjének közlése szerint a vasutasok közül senki sem sebesült meg.

Andrij Nyebitov Kijev megyei rendőrfőnök arról számolt be, hogy szerdán hárman sebesültek meg aknarobbanástól. Egy férfi traktorral hajtott rá egy tankelhárító aknára Hoholiv falunál, a katasztrófavédelem két munkatársa pedig a csernobili atomerőmű körüli tiltott zónában egy tűzoltókocsival.

A kelet-ukrajnai Luhanszk megyei kormányzói hivatal közölte, hogy az orosz csapatok a régió csaknem háromévnyi szükségletét fedező mennyiségű, mintegy százezer tonna gabonát vittek ki az országból vagy semmisítettek meg, miközben a vetés még el sem kezdődött.

A The New York Times szerdai cikke szerint az ukránok amerikai felderítési adatok segítségével iktathattak ki magas beosztású orosz tábornokokat. Az amerikai kormány ezt cáfolta. Ukrán források szerint a háború kezdete óta már 12 tábornok halt meg, az oroszok csak kettőt ismertek el.

Az isztambuli ukrán főkonzul szerint az elmúlt két hónapban összesen 70 ezer ukrán menekült Törökországba, többségük humanitárius segítséget is kapott, pár száz gyerek szállását helyi üzletemberek fizetik három hónapig - írta az UNN ukrán hírügynökség.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!