Beszélgetésünket a kötcsei beszédek értékelésével kezdtük, nem foglalkozva azzal, hogy most ki nyert, Orbán Viktor vagy Magyar Péter, vagy melyikük beszéde volt a meggyőzőbb, inkább a gazdasági témájú bejelentések értékelésére kértük szakértő vendégünket. Aki ennek apropóján részletesen kifejtette, miért van a 2020-as Covid-világjárvány berobbanása óta mélyrepülésben a kormány, miért nem válhatott valóra Orbán idei repülőrajtos víziója. Pogátsa Zoltán szerint a választási osztogatás már kevés az embereknek ahhoz, hogy a a Fideszre ikszeljenek jövő áprilisban, inkább egy olyan fordulatra vágynak, aminek eredményeként a most nemzetközi szinten is alacsony bérük növekedhetne.
Közgazdász beszélgetőpartnerünk ugyanakkor azt is kifejtette, miért nem kell attól tartania Magyar Péternek, hogy célt érhet el a kormányzati riogatás az egyről a háromkulcsos progresszív adóra való áttérésről. Miután ellamentáltunk azon, vajon miért nem épül Magyarországon elég lakás – amelyen a kormányzati csodafegyvernek bevetett Otthon Start Program is kétséges, tud-e változtatni –, Pogátsa Zoltán egy meglepő kijelentést tett: szerinte bárki is szerez többséget 2026 áprilisában, a vesztes nem fog beülni a parlamentbe, így kvázi egy hidegháborús helyzet alakulhat ki Magyarországon.
A beszélgetés egyes fejezeteit a videó ezen részeinél találja:
0:04 Beköszönés
1:15 Hoztak-e újdonságokat a kötcsei beszédek?
6:37 A 2020-as Covid utáni mélyrepülés okai
14:27 Tévhit, hogy a Fidesz az osztogatással meg tudja nyerni a választásokat
19:19 Az egy- vagy a többkulcsos adó a népszerűbb?
24:40 Az a probléma, hogy nagyon alacsonyak a bérek
31:35 Miért nem tudunk elég lakást építeni?
38:37 A magyar társadalom alrendszerei el vannak amortizálódva
44:56 Akármelyik párt is nyer, a vesztes nem fog beülni a parlamentbe
48:16 Mit szeretnének a Tisza-szavazók?
53:23 Elkerülhetetlenek a választások utáni megszorítások?
1:01:45 Miért nincsenek az inflációban a lakás/lakhatás költségek?
1:04:06 Elköszönés
Ha csak hallgatni szeretné a műsort:
Podcast csatornánk elérhetőségei >>
Kövessen és hallgasson minket Spotify-on! >>
A Klasszis Podcast a Youtube Music-on >>
A Klasszis Podcast az Apple Podcasts-en >>
A Klasszis Klub Live korábbi adásait itt találja.
(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)