Kezdjük az elején: az idei év egyik legjelentősebb változása a minimálbér bruttó 200 ezer, a garantált bérminimum bruttó 260 ezer forintra történő emelése jelentette. Mit gondol erről? Elegendő?
Nem volt elegendő, és ráadásul kilóg a lóláb, úgy, hogy ezt az emelést a választási időszakban lépi meg a kormány, hiszen volt ennél jobb helyzetben a gazdaság, amikor lehetett volna nagyobb béremelés. Egy választási béremelésről van szó.
Mire lenne szükség?
Például a tavalyi emelés olyan kismértékű volt, hogy a különbséget gyakorlatilag egy munkahelyi büfében vásárlás elvitte volna. Ha pedig a gazdaság és a vállalkozók nincsenek olyan állapotban, hogy egy nagyobb emelést elbírjanak, az volt a javaslatunk, hogy tegyük adómentessé a minimálbért, mivel így nem jelent terhet a cégeknek, viszont egy azonnali 15 százalékos emelést jelenthet az embereknek, és egész évben nagyjából 300 ezer forinttal többet vihetnek haza. Ezt továbbra is tartjuk, és az összellenzéki programban is benne van, sőt, mi tovább megyünk: egy adójóváírás formájában egészen a mediánbérig kitolnánk ezt az összeget.
Muszáj bért emelni. Ráadásul ma az látszik, hogy a legrosszabb munkáltató az állam, és pont azok küzdenek a dolgozói szegénységgel, akik ezt az országot a hátukon viszik és szolgálják, például a szociális, egészségügyi dolgozók, rendvédelmi dolgozók.
Rendezni kell a béreket, és a minimálbér emelésén túl el kell azt érni, hogy a köz szolgálata ne jelentsen egyet a dolgozói szegénységgel. Azt Márki-Zay Péter is megmondta, hogy azonnali bérintézkedésekre van szükség ezeken a területeken.
Ha április 3-án kormányra kerülnek, mire fognak törekedni a 2023-as évre vonatkozó, következő bértárgyalásokon?
Arra, hogy ne az érintettek feje felett szülessen meg a döntés: az érdekegyeztetés ne ítélethirdetés legyen. Valódi érdekegyeztetésre van szükség, ez kiemelt helyet kap a programunkban is, minden intézkedés, amit meg kívánunk hozni, akár bérpolitikában, akár munkajogban, munkavédelemmel kapcsolatban, az nem történhet meg a szakszervezetek és a munkáltatók nélkül. A szakszervezetektől és a munkáltatóktól bejövő információk, valamint a valós, nem kozmetikázott kormányzati információkat összetéve nagyon gyorsan megszülethetnek majd ezek a megállapodások.
Konkrétan mi hiányzik az érdekegyeztetési folyamatból?
Az a kormányzati szándék, hogy ez valódi érdekegyeztetés legyen – hiszen a kormány több területen is úgy hozott meg döntéseket, hogy senkivel sem egyeztetett. Fel kell hagyni azzal a gyakorlattal, hogy az érintettek feje felett születnek meg a döntések, ezeket a területeket partnerként kell kezelni, mivel csak az itt dolgozóknak van valós képe arról, hogy mi a helyzet.
Mindenhol, ahol nincs keresnivalója a politikának, csak a szakmának, azt akarjuk, hogy ez valóban így legyen, és a szakmai vita ne politikai vita legyen. Emellett tudomásul kell venni, hogyha az a kormány politikai döntése, hogy helyzetbe hozza a szakszervezeteket, a rendszert arra kell ráállítani, hogy így működjön. A jelenlegi kormány azonban úgy döntött, hogy nem kellenek szakszervezetek, hanem mindent izomból áttolnak, akár éjszaka.
Egy korábbi interjúban arról beszélt, hogy szakszervezeti csúcstalálkozót hív össze Márki-Zay Péter számára, ahol a szakszervezeti vezetők elmondhatják, hogy mit várnak a leendő kormánytól? Ez egyszeri alkalom volt, vagy a találkozók rendszeresek?
Az első ilyen találkozó már meg is történt, ezen 37 ágazati szakszervezet és 3 konföderáció képviselői vettek részt, és arról született döntés, hogy területek szerint különválasztjuk a szervezeteket, így a közszolgálati, rendészeti és versenyszféra szereplői külön-külön kezdték meg az egyeztetéseket, ez a munka azóta is folyamatosan megy. Lengyel Róberttel, aki a rendészeti területért felelős, és Harangozó Tamással, aki az MSZP-n belül a rendészettel foglalkozik nemrég a rendészeti szakszervezetekkel találkoztunk, de van meghívásom például a közszférából is.
Az elvi kérdésekben megegyeztünk, így a választási programban, amely gyakorlatilag nem egy szakpolitikai anyag, hanem egy politikai ígéretgyűjtemény, nincs vita. A szakszervezetek nagyon örülnek, hogy a javaslataik 99 százaléka bekerült az anyagba, most pedig elkezdünk a mélyére menni a dolgoknak. Csak egy példát mondok: érdekegyeztetés. Ki, milyen körben, hogyan vegyen rajta részt – változtassunk, maradjon: erre mind a szakszervezetektől kértünk javaslatot, mivel őket érinti a legjobban, és ezt a kormányprogram megalkotásakor tesszük az asztalra. Ez a fajta fórumozás folyamatosan folyik, de időről-időre fontos, hogy szélesebb körben is megtörténjen az egyeztetés, a miniszterelnök-jelölt, vagy akár a majdani miniszterelnök jelenlétében.
A szakszervezetek nyitottak arra, hogy javasoljanak?
Hogyne! Azt érzik, hogy végre valaki meghallgatja őket, végre valaki kíváncsi a javaslataikra, és befogadja azokat. Az elmúlt években a kormány sorra lesöpörte a szakszervezetek az MSZP-n át érkező javaslatait, ezért ezeket betettük egy dossziéba, most pedig mind elővettük. Most ezekből épül az új munka törvénykönyve, a szakszervezetek hatékony működését biztosító jogszabályi környezet, és majdani kormányprogram.
A szakszervezetek mindenhol nagy örömmel fogadnak, keresnek, és elárasztanak javaslatokkal.
Mondható, hogy kormányváltó hangulatban vannak a szakszervezetek?
Hogyne!
Ha már Márki-Zay Péter, szintén korábban azt említette, hogy olyan vele tárgyalni, mint egy vezérigazgatóval? Ez még mindig így van?
Igen, de ez érthető módon nem változik. De abban nagy változás van, hogy például a fórumon Márki-Zay Péter még úgy fogalmazott, hogy „jó-jó vannak szakszervezetek, de a munkavállalók a lényeg, a munkakörülmények, a munkajog, és a biztonság”. Ezt lehet, hogy a szakszervezetek akkor egy kicsit zokon vették, hiszen ők azért vannak, hogy a munkavállalókat képviseljék.
Azóta nemcsak Márki-Zay Péter, hanem a pénzügyi területeken mozgó Király Júlia is azt nyilatkozta, hogy erős szakszervezetekre van szükség – megértették, hogy a munkavállalói önszerveződésre nagyon nagy szükség van, a munkavállalók nem tudják egyedül megvédeni magukat.
A „nekem ez miért jó” vezérigazgatói attitűd ott jön képbe, hogy Márki-Zay Péter megértette, hogy neki mint kormányfőnek, miért jó, hogy vannak szakszervezetek – terhet vesznek le az állam válláról. A bérharcot a szakszervezetek tudják kezelni, ha megfelelő jogszabályi környezetben végezhetik a munkájukat, ez pedig jó az államnak. Ugyanezt a példát hoztam fel neki a kollektív szerződéssel kapcsolatban: értsd meg, hogyha nincs kollektív szerződés, akkor munka törvénykönyve van, az meg te vagy, ellened fognak lázadni. Ha van kollektív szerződés, akkor azt helyben a szakszervezet és a munkáltató lemeccseli.
Az elmúlt időszak egyik legjelentősebb eseménye Magyarországon a tanársztrájk. Mit terveznek a sztrájkjogokkal kapcsolatban?
A sztrájk alapjog, ezért olyan sztrájkszabályzatot kell létrehozni, amely mindenki számára biztosítja, hogy sztrájkolhasson. Benne van a választási programban, hogy olyan bíráskodást kell létrehozni, hogy a sztrájkot engedélyeztető döntés gyorsan megszülessen, ne hónapokat kell várni. Ehhez is javaslatokat kértem a szakszervezettől, érkeztek is ilyen javaslatok.
Korábban is elmondtam, és újból el fogom mondani, hogy rendkívül fontos, hogy a szakszervezetek egymással szemben is legyenek szolidárisak, mindenki álljon oda a tanárok mellé, tegyék félre az érdekképviseletek az ellentéteket, fogjanak össze ügyek mentén! A sztrájkjog a szakszervezetek egyik legfontosabb joga, most is felhívom minden szakszervezet figyelmét arra, hogy álljanak oda aktívan.
Ne féljenek attól, hogy megkapják, hogy ez egy politikai akció: ha a politika lehetetleníti el őket, akkor bele kell állniuk és demonstrálniuk kell ez ellen a politika ellen.
Mit javasolnak a szakszervezetek a sztrájk témájában?
Az elégséges szolgáltatás rendszerének felülvizsgálatát és pontos definiálását: konkrétan mondjuk meg, hogy melyik területen mi számít elégséges szolgáltatásnak, valamint, hogy legyen gyorsabb a sztrájk megkezdéséhez szükséges döntéshozatal.
Az elégséges szolgáltatások biztosításának kérdése nagyon nehéz, ezt onnan tudom, hogy magam is 10 évig szakszervezeti vezető voltam, és egy kollektív szerződés sztrájkszabályzati mellékletének megalkotása két évig tartott. A vegyiparban, ahol én dolgoztam, a sztrájkok alatt például összességében többet dolgoztunk. Egyértelmű, hogy le kell ülni, és darabra végignézni, hogy mely területeken mit jelent az elégséges szolgáltatás, de ehhez megint politikai akarat kell.
Korábban azt mondta, hogy „fontos, hogy a munka világában is legyenek fékek és ellensúlyok” – mit jelent mindez a gyakorlatban? Hogyan látja ennek megvalósítását?
Egyrészt úgy, hogy az állam olyan jogszabályi környezetet hoz létre, amelyben a szakszervezetek szabadon működhetnek, és az olyan kiváltságos cégek, mint egyes szabadon garázdálkodó stratégiai partnerek is hagyják őket dolgozni.
Másrészt önálló munkajogi és munkavédelmi hatóság létrehozásával, amely transzparensen működik. Nem bújhat egyetlen cég sem amögé, hogy azért nem akart nyilvánosan működő hatóságot, mert ha esetleg rossz eredménnyel zárul a munkavédelmi ellenőrzés, az rontja a versenyképességét – tessék úgy dolgozni, hogy ez ne legyen így! Ha az állam súlyos adófizetői pénzekkel támogat egyes cégeket, az a minimum, hogy legyen átlátható, hogy mennyit költenek munkavédelemre. Csak egy példa: Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője korábban írásbeli kérdéssel fordult Palkovics László miniszterhez azzal kapcsolatban, hogy hány munkahelyvédelmi ellenőrzés volt a kormány 89 stratégiai partnerénél: a válaszból kiderült, hogy évente átlagos 0,95 ellenőrzés jutott egy cégre – azaz egyértelmű, hogy vannak kivételezett helyzetben lévő cégek.
A fékek és egyensúlyok rendszerében a jól működő szakszervezetek mellett, az állam megvédi saját eszközeivel azokat az adófizető munkavállalókat, akik a hátukon viszik ezt az országot.
Mi a terv a közmunka-programokkal? Hogyan határoznák meg ezek bérezését?
Azt tervezzük, hogy ezek valóban úgy működjenek, ahogy kellene, és ahogy ez Európa számos országában sikerül is – a közmunka legyen kizárólag átmeneti megoldás. Azt látjuk, hogy az Orbán-kormány ezt nem így gondolja, mivel bár azt állították, hogy azért tartják alacsonyan a közmunka béreket, hogy az emberek elmenjenek dolgozni, közben nem tették meg mellé azokat az intézkedéseket, amelyek lehetővé teszik, hogy az emberek elmenjenek dolgozni – legyen szó akár arról, hogy a kisebb falvakban akár naponta mindössze néhány busz jár, amellyel elérhető lenne a munkahely.
A másik fontos kérdéskör az átképzés, itt arra van szükség, hogy ez legyen valós képesítés, a helyi cégek, civilszervezetek bevonásával, ás átgondolni, hogy hogyan lehet elérni azt, hogy minél több ember kiszakadhasson a közmunkából.
Ugyanakkor azt is tudomásul kell venni, hogy van egy réteg, aki már se nem fizikálisan, se nem mentálisan nem alkalmas a versenyszférába történő visszatérésre, számukra nem marad más, mint a közmunka. Ez pedig azt is magával hozza, hogy a közmunkás bért olyan szintre kell emelni, hogy biztosítsa a megélhetést. Az összellenzéki program azt nem tette lehetővé, hogy a mindenkori minimálbér szintjére emeljék a közmunkás bért, de azt igen, hogy ez a bér a létminimum meg kell, hogy közelítse, vagy el kell, hogy érje.
Mi a helyzet a szakképzéssel?
Ez az utóbbi időben a vesszőparipám – a választási programban is benne van, hogy nonszensz, hogy fiatal gyerekek tömegét szabadítjuk rá a szakképzésre úgy, hogy funkcionális analfabéták. A 16 évre lecsökkentett tankötelezettség azt is hozta magával, hogy a szakképzésben megjelennek olyan fiatalok, akik írni-olvasni nem tudnak.
Ezért az szerepel a választási programban, hogy egy olyan átfogó kompetenciamérést fogunk csinálni, amely kiszűri ezeket a fiatalokat, akik ezt nem tudják teljesíteni, azoknak 1-2 éves átmeneti kompetenciaképzésen kell részt venniük, hogy alkalmasak legyen a szakképzésre. Tömegével vannak olyan fiatalok, pályakezdők, akiknek nincs megfelelő képzettsége, és lehet, hogy a szakmunkásbizonyítványt megszerezték, alkalmatlanok a munkára, és nem véletlen, hogy rögtön munkanélküliként kezdik.
Ebben az országban jelentős munkaerő-tartalék van: 19 ezer fiatal rögtön munkába állhatna, ha a megfelelő képzést kapna. Ne legyen az biznisz valakinek, hogy külföldi munkaerőt hoz be, legyen az az elsődleges cél, hogy a magyar embereket sikerüljön munkába állítani.
Hogyan foglalná össze az ellenzék munkaügyi programját egy mondatban?
„Munkát, kenyeret, tisztességes béreket” – így. Munkát adjunk annak, aki képes és tud és akar dolgozni, kenyeret annak, aki nem képes, és nem tud dolgozni, és tisztességes bérekre van szükség. Azt, hogy létezik olyan fogalom, hogy dolgozói szegénység, el kell felejteni.
