2020. május 26. 10:05

Brazília megelőzte az Egyesült Államokat a napi új koronavírusos halálozások számában. Dél-Amerika egésze ugyanakkor eddig jól vészelte át a vírust Európa gócpontjaihoz képest a hivatalos adatok szerint.

Míg korábban Olaszországban, majd az Egyesült Államokban követelte napi szinten a legtöbb áldozatot a koronavírus-járvány a világon, most új ország került a fekete toplista élére: Brazília, írja laptársunk, a Privátbankár.hu.

Sao Paulo, Brazília. (Depositphotos) Sao Paulo, Brazília. (Depositphotos)

A dél-amerikai országban hétfőn 807 ember vesztette életét a koronavírussal összefüggésben, míg az Egyesült Államokban 620 – ez volt az első alkalom, hogy az előbbi országban többen hunytak el, mint az utóbbiban.

Brazíliában eddig mintegy 375 ezer fertőzöttet regisztráltak, ami  a második legmagasabb érték a világon az USA (1,7 millió) után, a halálos áldozatok száma pedig 23,5 ezer, ami a hatodik legmagasabb mutató globálisan.

A brazil helyzet súlyosbodása miatt az Egyesült Államok ma éjféltől megtiltja a beutazást a dél-amerikai országból.

A tilalom azokra a nem amerikai állampolgárokra vonatkozik, akik az elmúlt két hétben Brazíliában tartózkodtak. A két ország közötti kereskedelmet viszont nem korlátozzák.

Jair Bolsonaro brazil elnök – Donald Trump amerikai elnök egyik szövetségese – korábban még kis influenzának nevezte a vírust.

A közelmúltban pedig egymás után két egészségügyi miniszter is távozott posztjáról „az egészségügyi szakértők tanácsaival kapcsolatos attitűdje” miatt.

Bolsonaro múlt héten ismételten arra kérte a szövetségi államok kormányzóit, valamint a polgármestereket, hogy a gazdaság újraindítása érdekében lazítsanak a korlátozó intézkedéseken.

A koronavírus ellenes karantén Latin-Amerika több országában is éhséglázadásokhoz vezet.

További részletek a Privátbankár.hu cikkében

Az Ön bizalma a mi tőkénk

Az mfor.hu hiteles, megbízható és egyedi információt kínál, most, a válság alatt, és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes hírekkel es elemzésekkel segítjük a mindennapi tájékozódást, a gazdasági döntéseket. Ez rengeteg időt, utánajárást, ellenőrzést igényel, ami sok pénzbe is kerül - ezért kérjük az Ön segítségét. Kérjük, TÁMOGASSA a független, tényeken alapuló minőségi újságírást, a klasszikus független angolszász újságírói hagyomány folytatását, ahol a tények és a vélemények nem keverednek.