1p

Az érettségivel kapcsolatban is döntés született a kormányülésen.

113 ezren vannak akik érettségire jelentkeztek idén, de ebben benne vannak azok is, akik előrehozott érettségin vennének részt - mondta a szerdai kormányinfón Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter. A döntés értelmében előrehozott érettségire nem lesz lehetőség, csak az tehet érettségit, akinek idén a felvételihez szüksége van rá. Így több mint 80 ezer fiatal érettségizhet idén.

Csak írásbeli érettségik lesznek, május 4-én kezdődnek, a lebonyolítás két hetet vesz igénybe. Szóbeli érettségi csak ott lehet, ahol eddig nem volt bevett az írásbeli vizsgák tartása. A vizsgázók létszáma egy helyiségben nem haladhatja meg a 10 főt és biztosítani kell a 1,5 méteres távolságot is. Gulyás Gergely kiemelte: nem kötelező idén érettségiznie mindenkinek - aki úgy döntene, hogy most nem tesz vizsgát, annak ősszel lesz lehetősége letennie az érettségit.

Egy diák elhagyja a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium kollégiumát 2020. március 18-án. A koronavírus-járvány miatt az intézményben szünetel az oktatás. MTI/Balázs Attila
Egy diák elhagyja a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium kollégiumát 2020. március 18-án. A koronavírus-járvány miatt az intézményben szünetel az oktatás. MTI/Balázs Attila

A kijárási korlátozásról is döntöttek - erről itt számoltunk be.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!