2p

Lapértesülés szerint még az ünnepek előtt összehívják a VKF-et.

Miután a kormány nem döntött a minimálbér jövő évi emeléséről az idei utolsó ülésén, nyitva maradt a kérdés, hogy lesz-e egyáltalán emelés a legkisebb béreknél 2019-ben. A munkaadók és a munkavállalók ugyanis nem tudtak megállapodni erről, ezért mindkét fél azt várta, hogy majd a kormány meghozza a szükséges döntést.

Napokon belül összeülnek egyeztetni, vastagabb lehet a pénztárca
Napokon belül összeülnek egyeztetni, vastagabb lehet a pénztárca

Gulyás Gergely e heti bejelentése szerint azonban ez nem történt meg. Az biztos, hogy a minimálbér emelkedni fog januártól - tette ugyanakkor egyértelművé a kormány szándékait.

Erre azonban csak akkor kerülhet sor, ha a kormány rendkívüli ülést tart az ünnepek idején - Gulyás ezt nem zárta ki - vagy ha mégis összehívják még idén a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumát. A lapunk által megkérdezett munkaadói szervezet, a VOSZ azonban nem tudott ilyen kezdeményezésről két nappal ezelőtt. Így mindenki számára rejtély volt, hogyan emelkedhet mégis januártól a minimálbér.

A Magyar Idők tegnapi információja szerint a megoldás a VKF összehívása lesz. A napilap értesülései szerint még az ünnepek előtt újabb tárgyalási fordulóra hívják össze a szociális partnereket.

Gulyás egyébként portálunk kérdésére elmondta a legutóbbi Kormányinfón, hogy tudomása szerint közelebb állnak az álláspontok a minimálbér emelésének mértékét illetően, mint amit hivatalosan tudni lehet. Hivatalosan a munkaadók 5-7, a munkavállalók 13-15 százalékos emelést tartanak elfogadhatónak. Arról viszont egyik félnek sincs tudomása, hogy - Gulyás állításának megfelelően - közeledtek volna az álláspontok az elmúlt napokban. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!