5p

Óvatosságból egyelőre nem lehet, de idővel elképzelhető, hogy mégis beoltják a 65 évesnél idősebbeket az oxfordi AstraZeneca vakcinájával Magyarországon is.

Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szombaton, az M1 aktuális csatornának nyilatkozva azt mondta, hogy nem lehet hatékonyság szerint rangsorolni a Magyarországon elérhető koronavírus elleni védőoltásokat. Valamennyinek rendkívül kevés a mellékhatása, alig-alig okoz helyi reakciókat, és mindegyik képes megakadályozni a súlyos megbetegedést - idézte a főorvost a távirati iroda.

Szlávik János hangsúlyozta, egyik vakcina esetében sincs több mellékhatás, mint a korábban megismert más típusú oltásoknál. Nem kell félni az oltóanyagra adott testi reakcióktól sem, azok ugyanis azt jelzik, hogy az emberi szervezet felismerte a beadott injekciót - tette hozzá. Sajnos egyelőre kevés az oltóanyag és továbbra is terjed a járvány, egyre több a fertőzött és a halott, az elmúlt 24 órában ismét csaknem 100-an haltak meg a vírussal összefüggésben, erről ebben a cikkben írtunk részetesen.

A fiataloknál sokkal kisebb a  kockázat (forrás: MTI)
A fiataloknál sokkal kisebb a kockázat (forrás: MTI)

A főorvos szólt arról is, az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem napokban Magyarországra érkezett oltóanyaga úgynevezett vektorvakcina, amely egy ártalmatlan csimpánz-adenovírust használ arra, hogy az emberi szervezet koronavírusként ismerje fel. Kiemelte, a három hét különbséggel beadott két oltást követően több mint 80 százalékos lesz a védettség, ugyanakkor szinte 100 százalékban megvédi az embereket a súlyos megbetegedéstől, a kórházba kerüléstől és a koronavírus-fertőzés miatti haláltól.

Az AstraZeneca vakcináját hűtőszekrényben lehet tárolni, ami nagyban megkönnyíti a használatát - mondta Szlávik János. Megjegyezte, néhány ország, köztük Magyarország is óvatosságból úgy döntött, hogy 65 év felett nem adja be az Astra-Zeneca-oltást. Ez azonban változhat, azzal párhuzamosan, hogy a világban egyre több ennél idősebb ember is megkapja a vakcinát - tette hozzá.

A főorvos aláhúzta, Magyarországon növekszik az oltási hajlandóság. Néhány hete körülbelül 35 százalék volt azoknak az aránya, akik biztosan beoltatnák magukat valamilyen koronavírus elleni védőoltással, ez az arány ma már több mint 40 százalék, a legnagyobb rizikójúaknál pedig még ennél is sokkal magasabb - mondta. Szlávik János szerint a magyar lakosság 50-60 százaléka májusra megkaphatja a koronavírus elleni első védőoltást, ha megfelelő mennyiségű vakcina érkezik az országba.

Ugyanezen az állami csatornán megszólaltatták Szentiványi Mátyást, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet főigazgatóját, aki szerint az orosz vakcina megbízható és biztonságos, egy kisebb adaggal már akár a jövő héten meg tudja kezdeni vele Magyarország az oltást. Mint  elmondta: a brit orvosi szaklap, a Lancet által is biztonságosnak és mintegy 92 százalékos hatékonyságúnak tartott oltóanyaggal kapcsolatban a magyar hatóságok a szer biztonságosságát, hatékonyságát és minőségét vizsgálják. A mellékhatásai kezelhetők, nem okoznak nagyobb problémát.

A főigazgató hangsúlyozta: a Szputnyik V vakcina ugyanolyan hatékonyságú, mint a nyugati vakcinák, a Pfizeré vagy a Modernáé. Hozzátette: a vakcina 60 év felett is biztonságos, ebben a korosztályban is 92 százalékos hatékonyságot mutatott és 85 éves volt a legidősebb, akit oltottak vele.

Orbán Viktor kormányfő a héten szintén megvédte az orosz vakcinát. Úgy fogalmazott, hogy majd az idő megoldja azt a bizonytalanságot, mit sokan táplálnak ezzel kapcsolatban. Több szakember és ellenzéki politikus kifejezetten károsnak tartja, hogy a kormányfő ennyire erőlteti az orosz vakcinát, főleg azért, mert sokáig nem esett át a harmadik ellenőrzési fázison, s a kormány még ez előtt elkötelezte magát. 

Bár rövidtávú ismereteink vannak minden vakcináról, az bizonyos, hogy kialakít egy immunitást, de jó okunk van bízni abban is, hogy a vírus továbbadását is megakadályozza - fogalmazott Szentiványi Mátyás, aki szerint nagyobb biztonságot nyújt a vakcina, mint az, ha valaki átesik a fertőzésen.

Az oltóanyag európai engedélyezésével kapcsolatban azt hangsúlyozta: az Európai Uniós is két-három hónapot ad magának egy oltóanyag engedélyezésére, ez nyár elejére történhet meg. Hozzátette: ez nem befolyásolja a magyar oltásokat, Magyarországon már megvan az engedély és megkezdődhetnek az oltások akár már a jövő héten is.

Beszélt arról is, hogy Szerbiában már használják az oltóanyagot és jók a tapasztalataik, a szernek kevés mellékhatását tapasztalták. A főigazgató szerint az, hogy Magyarország le tudott kötni egy nagyobb kontingenst a Szputnyik V-ből, fokozott biztonságot jelenthet a magyar emberek számára.

Belgrád mindent megtesz annak érdekében, hogy még az idén megkezdhesse az orosz Szputnyik V vakcina szerbiai gyártását - jelentette ki Aleksandar Vucic szerb elnök. Az államfő közölte azt is, hogy jövő héten orosz szakértők érkeznek Szerbiába, hogy megkezdjék az ezzel kapcsolatos tárgyalásokat. Vlagyimir Putyin orosz elnökkel már előzetes megállapodás is született a gyártás megkezdéséről.
    

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!