2019. július 31. 19:22
MTI

Borsod-Abaúj-Zemplén községeiben elrendelték a sertésállomány ellenőrzését.

Miután Szlovákiában is megjelent az afrikai sertéspestis (ASP), az eset miatt felállított védő- és megfigyelési körzet Magyarországra, Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe is átnyúlik - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján.

A szlovák Állami Állategészségügyi és Élelmiszerügyi Hivatal jelentette, hogy az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát egy kis létszámú házisertés-állományban mutatták ki Tőketerebes járás területén. A közlemény szerint a szlovák hivatal még július 24-én erősítette meg az ASP jelenlétét. 

A szlovák és a magyar állategészségügyi szakemberek is megtették a szükséges intézkedéseket. A magyar Országos Járványvédelmi Központ az érintett községek területén elrendelte többek között a sertésállományok összeírását és klinikai vizsgálatát, valamint a sertésszállítások korlátozását, illetve hatósági engedélyhez kötését. Kiemelték, a Magyarországra átnyúló védő- és megfigyelési körzetben házi sertések megbetegedését eddig nem jelentették.