3p

A közigazgatási jogviták rendezésére önálló, kétszintű bírósági rendszer létesül a Közigazgatási Felsőbíróság és a közigazgatási törvényszékek felállításával.

Az erről szóló kormányzati előterjesztést 131 igen, két nem szavazattal fogadta el szerdán a parlament. Az hozzá kapcsolódó, átmeneti rendelkezéseket tartalmazó jogszabályt is jóváhagyták  131 igen, 3 nem szavazattal. A Közigazgatási Felsőbíróság székhelye Esztergom lesz, a nyolc törvényszék - a fővárosi és a Budapest környéki ügyek tárgyalására - Budapesten, a továbbiak Debrecenben, Győrben, Miskolcon, Pécsen, Szegeden és Veszprémben áll fel.

A 2020. január 1-jén felálló közigazgatási bíróságok büdzséjét a központi költségvetés önálló fejezetben rögzíti majd, elkülönítve a rendes bíróságok költségvetésétől. A közigazgatási bíró az egységes bírói kar tagja, a bírók jogállása megegyezik a rendes bírókéval, és mindenkit, aki jelenleg közigazgatási bíróként dolgozik, kérdésére átveszik az új bíróságokra - ígérte Trócsányi László igazságügyi miniszter. A közigazgatási bírók jogállását az alaptörvényen túl a bírók jogállásáról szóló törvény szabályozza. A közigazgatási bíróságok bíráit a köztársasági elnök nevezi ki azon cselekvőképes, jogász végzettségű magyar állampolgárok közül, akik a feltételeknek megfelelnek.

Vakon elfogadjuk, amit elénk tesznek
Vakon elfogadjuk, amit elénk tesznek

Ahogy a miniszter korábban ismertette, a jogszabály megteremti az esélyegyenlőséget a bírósági és nem bírósági pályázók között. Kérelmére minden közigazgatási perben ítélkező bíró, bírósági titkár és a joggyakorlati idő legalább felét kitöltő fogalmazó a törvény erejénél fogva külön pályázat és válogatás nélkül átkerül a közigazgatási bíróságokra.

A bírói testületek két szinten jönnek létre: az egyes közigazgatási bíróságok mellett összbírói értekezlet és közigazgatási bírói tanács, országos szinten Országos Közigazgatási Bírói Tanács létesül. A bírói testületek alapvetően véleményező, javaslattevő és konzultációs feladatokat látnak majd el, elsősorban a bírói életpályával, a bírák előmenetelével összefüggésben és a bíróságok működésének garanciális jellegű kérdéseiben - például személyi kérdések, ügyelosztási rend, költségvetési források biztosítása. A valamennyi közigazgatási bíróságot érintő ügyekben a Közigazgatási Felsőbíróság elnöke kap jogköröket.

A miniszter igazgatási jogkörei kiterjednek a költségvetés közigazgatási bírósági fejezetére, a közigazgatási bírói pályázatokkal és bírósági vezetői kinevezésekkel kapcsolatos feladatokra, továbbá az ezen bíróságok működéséhez szükséges statisztikai, infrastrukturális és informatikai feltételek biztosítására. A bíróságok felálltában átmeneti évet jelent a 2019-es. Ekkor választják meg a Közigazgatási Felsőbíróság elnökét - a köztársasági elnök május végéig tehet javaslatot a személyére, akiről az Országgyűlésnek június 15-ig kell döntenie - és jövő év április 30-ig nyilatkozhatnak áthelyezésükről a bírók. A bírósági vezetői pályázatokat azután bírálják el, hogy felálltak a bírósági testületek. A betöltetlen álláshelyek felére 2019. július 15-ig kell pályázatot kiírni, a másik felére legkorábban 2020-ban. Az igazságügyi miniszter a törvény parlamenti vitájában elmondta: az megfelel az európai normáknak és kiállja a Velencei Bizottság kritikáját. Kijelentette, a közigazgatási bírósági rendszer felállításával a rendszerváltás adósságát rendezik.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!