4p

Nemcsak az tűnik biztosnak, hogy kamatcsökkentéssel zárja az idei évet a Magyar Nemzeti Bank (MNB), hanem az is, hogy a vágás mértéke az előző két hónapival megegyezően, 75 bázispont lesz.

A Monetáris Tanács keddi kamatcsökkentése várható fejlemény volt, lévén ezt kommunikációjában az MNB már bejelentette. Virág Barnabás, a monetáris politikáért felelős alelnök már azt is elmondta, hogy mik voltak a megfontolások a vágási szándékkal és annak mértékével.

Az MNB tehát ismét kamatot vág, ennek arányát - némileg szokatlanul - bejelentette Virág. Mint mondta, a jegybanknak továbbra sem érdeke a most is magas, 11,25 százalékos alapkamatot fenntartani, még egy nagyobb vágással is fennmarad a reálkamat, amivel eleget tud tenni az infláció letörésére vonatkozó alapvető mandátumának.

A jegybank az idei 20 százalékot meghaladó inflációs rátákhoz képest mérsékeltnek ható, a Központi Statisztikai Hivatal legutóbbi olvasata szerint éves alapon 7,9 százalékos inflációs rátát már komoly csökkenésnek láthatja, de ez még így is jóval a cél felett van.

A legutóbbi inflációs jelentésben már célértéken, illetve az ahhoz szabott küszöbsávban látják a rátát jövőre. Ez alapértelmezésben 3 százalék. Az MNB kedden az új inflációs és GDP-prognózisát is publikálja, a részletes jelentést szokás szerint csütörtökön teszi közzé.

Ez az amit még az év végére módosíthat az MNB, de várhatóan nem fog. A lapunk által megkérdezett szakértők szerint egyértelmű, hogy a jegybank pozitív reálkamatot akar fenntartani, ezzel is letörve a magas inflációt, ellenben a mostani kamatszint túl magas, az MNB-nek sem lehet érdeke hogy ezt fenntartsa.

A keddi kamatdöntés előtt az euróval szemben a 383-as szintek körül kereskednek a forinttal.

További árfolyamokat laptársunk, a szintén a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartozó Privátbankár oldalán talál.

Máshol se szeretik a magas kamatokat

A Goldman Sachs szerint az infláció lehűlése megteremti a feltételeket ahhoz, hogy a Federal Reserve jövőre akár ötször is csökkentse a kamatlábakat az Egyesült Államokban – írja a Business Insider.

A bank vezető közgazdásza, Jan Hatzius azt mondta, hogy a világgazdaság most a "nagy dezinfláció" időszakába lépett, ez lehetővé teszi a döntéshozók számára, hogy 2024 elején megkezdjék a hitelfelvételi költségek csökkentését.

"A globális infláció továbbra is zuhan... ezért most korábbi és agresszívebb kamatcsökkentéseket látunk több nagy fejlett ország központi bankjának részéről" - írta a Business Insider az általa látott kutatási jegyzetben.

A Goldman Sachs előrejelzése szerint a Fed március és június között háromszor egymás után 25 bázisponttal csökkenti a kamatokat, majd az év második felében még kétszer enyhít. A kereskedők azt is előre jelzik, hogy a jegybank ötször lazít 2024-ben a CME Group Fedwatch szerint. Ez a hazai elemzői közeg részéről is azt feltételezheti,hogy az MNB is megy a fejlett piaci döntéshozók után.

"Úgy látjuk, hogy a bizottság legalább három egymás utáni 25 bázispontos csökkentést hajt végre, valószínűleg márciusban, májusban és júniusban. Minden ennél kevesebb felvetné a kérdést, hogy "miért is fáradnánk?" - mondta Hatzius. "

Hatzius legutóbbi kilátásai azt követően születtek, hogy Jerome Powell elnök a múlt héten jelezte: a kamatcsökkentések valószínűleg hamarabb és gyorsabban fognak bekövetkezni, mint azt a piac korábban várta, miután az amerikai inflációs ráta a múlt hónapban 3,1 százalékra lassult.

"Az a kérdés, hogy mikor lesz helyénvaló lépésről-lépésre visszavenni a fennálló politikai visszafogottság mértékét - ez kezd előtérbe kerülni, és egyértelműen vita tárgyát képezi mindennek a haszna." - fejtegette.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!