2p

A programot uniós pénzből fizetnék - ha lenne, de Varga Mihálynak valahonnan mindenképpen elő kell teremteni a forrást.

A csütörtök (augusztus 31.) este megjelent Magyar Közlönyben olvasható az a határozat, amely "az elektromobilitás elterjedésének ösztönzéséről" címet viseli, és amely kimondja, hogy a kormány szerint

"a klímasemlegesség céljának eléréséhez elengedhetetlen a fenntartható közlekedés, az ahhoz kapcsolódó és azt kiszolgáló ipar és infrastruktúra fejlesztése, és egyetért azzal, hogy az elektromobilitás hazai elterjedését további eszközökkel szükséges támogatni".

Ennek érdekében Navracsics Tibor területfejlesztési és Lantos Csaba energiaügyi miniszter feladata lesz, hogy

"gondoskodjon a hazai elektromos töltőhálózat bővítését célzó támogatási program kidolgozásáról és elindításáról, figyelembe véve Magyarország nemzetközi kötelezettségeit, az elektromos hálózat adottságait, valamint a gazdaságos és megújuló forrásból történő energiafelhasználás célkitűzését".

A határozat következő pontja elektromos meghajtású járművek beszerzésének támogatásáról szól. A területfejlesztési miniszter, azaz Navracsics Tibor feladata ezzel kapcsolatban az, hogy az energiaügyi és a gazdaságfejlesztési miniszter bevonásával

"gondoskodjon a tisztán elektromos meghajtású járművek gazdasági társaságok – kiemelten car-sharing szolgáltatók, flottaszolgáltatók és taxitársaságok – általi beszerzését támogató program kidolgozásáról és elindításáról".

Mindkét feladatra 2024. március 1-jei határidőt tűzött ki Orbán Viktor miniszterelnök, a kormány egyúttal azt is kimondja, hogy a "támogatási programok elsősorban európai uniós forrásból kerüljenek
finanszírozásra", de e forrás "hiányában vagy késése esetén" Varga Mihálynak kell beugrania, és biztosítani a költségvetésből a többletforrásokat, amely a töltőhálózatos pont esetében 30,35 milliárd, a járművásárlásról szóló pont esetében pedig kereken 30 milliárd forintot tesz ki.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!