2p

Karsai Dániel közösségi oldalán arról posztolt, hogy sorstársai is vele tarthatnak Kósa Lajossal való találkozására. 

"Kósa Lajos képviselő úrral egyre jobban alakul a találkozás. A Képviselő úr beleegyezett abba, hogy több sorstársammal együtt beszélgessünk. A Képviselő úr ugyanakkor úgy vélte, hogy ennyi embernek már nem elég az egy órás időkeret, ezért egy héttel későbbre tette volna a dolgot. Én jeleztem neki a mai napon, hogy az első eszmecserére elegendőnek tartom az egy órát. Bízom benne ugyanis, hogy ez az alkalom csak az első lesz a sorban" - tette közhírré Karsai Dániel, akinek az eutanáziáért folytatott harcáról már szinte mindenki hallott.

Nagy találkozás lesz. Fotó: Bánkuti András
Nagy találkozás lesz. Fotó: Bánkuti András

A gyógyíthatatlan betegségben szenvedő alkotmányjogász a múlt héten ment be a parlamentbe, ahol Bedő Dávid momentumos képviselő vendégeként hallgatta végig az eutanáziáról szóló felszólalásokat. Ezután felajánlotta a képviselőknek, hogy bárkivel nagyon szívesen elbeszélget. Kósa Lajos ezután vállalta, hogy a későbbiekben leül Karsaival beszélgetni. 

Karsai Dániel a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán indított pert a magyar állam ellen az életvégi döntések jogáért. Meghallgatása november végén volt. 

"Remélem, a Képviselő úrnak így már megfelelő lesz a jövő keddi alkalom" - zárta posztját Karsai Dániel.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!