3p

A Bánkitó és az Orfű fesztivál kaphat állami segítséget, az O.Z.O.R.A viszont nem, mert a mögötte álló cég nem 2017 előtt lett bejegyezve. A Sziget lehet, hogy nem is fog pályázni, olyan minimális lenne a támogatás.

Egészen minimális összegből próbálja megmenteni a fesztiválokat a kormány: szerdától lehet jelentkezni a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) 700 millió forint keretösszegű pályázatára. A kiírás szerint azok a legalább 3 napos, 500 fő feletti fesztiválok kaphatnak támogatást, amelyeket 2020. előtt már legalább három egymást követő évben megrendeztek, de idén a COVID-járvány miatti kormányzati tiltások miatt elmaradtak.

Az MTÜ célja a támogatással az, hogy a fesztiválpiac szereplői talpon maradjanak, és a szektor újraindulásakor színvonalas programkínálatot és minőségi infrastruktúrát kínálhassanak a látogatók számára

- olvasható a felhívásban.

Van egy feltétel, amelyik alaposan megrostálhatja majd a pályázókat.

  • Azon civil szervezetek, többségi magántulajdonban lévő gazdasági társaságok vagy ezek által alapított egyéb jogi személyek pályázhatnak, amelyeket 2017. január 1. előtt jegyeztek be.

Ennek a feltételnek lehet, hogy elég sok fesztivál mögött álló cég nem felel meg. A Bánkitó Fesztivál Kft. például még megfelel, hiszen 2016-ban jegyezték be, de az O.Z.O.R.A. Fesztivál 2018. Kft. nem teljesíti ezt a követelményt, hiszen 2017 októberében alakult. Az Orfű fesztivál is kaphat kormányzati pénzt, hiszen a Lovasi András tulajdonában is lévő FOO Kft. már 2013 óta létezik. Rá is fér a cégre egy kis támogatás, hiszen 2019-ben 255 millió forint bevétel mellett mindössze 960 ezer forint nyereség jött össze.

Vélhetően rengetegen fognak pályázni, így biztosan elkapkodják majd az MTÜ 700 millió forintját, ami ennyi jelentkező között szétosztva aligha jelenthet mindenkinek elég segítséget a talpon maradáshoz. A támogatás minimum összege egymillió forint, de a nagyobb fesztiválok akár 35 millió forintot is kaphatnak.

Nem biztos, hogy mindenki pályázni fog. Kádár Tamás, a Sziget Zrt. ügyvezetője korábban a hvg.hu-nak adott videóinterjújában azt mondta, a fesztiválokra szánt 700 millió forint nagyon kevés. Csak a Sziget esetében úgy lehet számolni, hogy nagyjából két hétre fedezné a működési költségeket, ezért még vizsgálják, egyáltalán pályázzanak-e. Az ügyvezető a beszélgetésben úgy fogalmazott, nem szeretnék elvenni a lehetőséget azoktól, akiknek valóban a túlélést jelentheti a bejelentett összeg. 

A Sziget Zrt. tavalyi profitja 708 millió forint, pont annyi, amennyivel a kormány támogatná az egész fesztiválszektort.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!