4p

A Sziget Zrt.-nek egyedül akkora volt a 2019-es profitja, mint amennyivel a kormány az egész fesztiválszektort támogatni próbálja.

Ha nem lenne koronavírus-járvány, akkor kedden ért volna véget a Sziget fesztivál. A szokásos egyhetes buli azonban idén elmaradt a vírus miatt. A szervező cég viszont elővigyázatos volt és a világjárvány hatásai miatt nem vett ki osztalékot a társaságból -  derül ki a Sziget Kulturális Menedzser Iroda Zrt. 2019-es céges beszámolójából.

Pedig lett volna mit kivenni bőven. A Sziget Zrt. 15,8 milliárd forint árbevétellel zárt tavaly a 2018-as 15,6 milliárd forint után: ebből 10,2 milliárd forint jött be a jegyárusításból, 3,2 milliárd forint vendéglátásból, 1,6 milliárd forint reklámtevékenységből, 0,6 milliárd forint pedig egyéb bevételekből származik. A 2018-as 1,4 milliárd forintos profit viszont a felére olvadt, de a 708 millió forint nyereséget nem vették ki osztalék formájában, hanem eredménytartalékba helyezték.

A vezetés megítélése szerint a vállalkozás folytatni tudja a működését, ellenkező esetben a tulajdonosoktól minden segítséget megkap, hogy 2021-ben tovább működhessen. A Társaság részvényesei írásban megerősítették azon szándékukat, hogy szükség esetén gondoskodnak a Társaság pénzügyi támogatásáról - olvasható a beszámolóban.

A többségi tulajdonosok már nem magyarok (Gerendai Károly és társai) 2017 eleje óta: a cégbejegyzésben az LMF Luxco Sárl nevű luxemburgi cég szerepel egyedüli részvényesként, ami pedig a Providence nevű amerikai befektetési alaphoz tartozik. Rengeteg fesztivál tartozik még hozzájuk, Norvégiától Ausztráliáig.

A mintegy 700 millió forintos profit pont annyi, amennyivel a kormány támogatná az egész fesztiválszektort. 

A kormány 700 millió forintos alapot hozott létre, hogy a fesztiválszektor újraindulhasson, és 2021-ben is legyenek fesztiválok - mondta Lobenwein Norbert fesztiválszervező, a Music Hungary Szövetség alelnöke a Magyar Turisztikai Ügynökség Facebook-oldalán.

A támogatás részleteiről a Magyar Turisztikai Ügynökség ad majd tájékoztatást. Kádár Tamás, a Sziget Zrt. ügyvezetője a hvg.hu-nak adott videóinterjújában azt mondta, a fesztiválokra szánt 700 millió forint nagyon kevés. Csak a Sziget esetében úgy lehet számolni, hogy nagyjából két hétre fedezné a működési költségeket, ezért még vizsgálják, egyáltalán pályázzanak-e. Az ügyvezető a beszélgetésben úgy fogalmazott, nem szeretnék elvenni a lehetőséget azoktól, akiknek valóban a túlélést jelentheti a most bejelentett összeg.

Csak a Szigetnek köszönhetően évente több mint 150 ezer külföldi érkezik Magyarországra. Idén viszont nem jöttek, ezt viszont a dohányboltostól a szállodákig mindenki érezni fogja. Sokáig nem lehetett tudni, hogy mi lesz az idei fesztiválra megvásárolt jegyekkel.

Ha úgy döntesz, hogy megtartod belépődet és nem kérsz visszatérítést, ez esetben nincs semmilyen további teendőd, a jegyed automatikusan érvényes lesz 2021-ben. A visszatérítéshez szükséged lesz a fesztiválfiókod létrehozására. A termékeid értékét kérheted visszatérítésként, vagy egyenlegként felhasználhatod fesztiválfiókodban - közölték a szervezők.

A kormány amúgy kinézte magának a Sziget fesztivál helyszínét. Lapunk is írt arról, hogy a kormány Orbán Balázs államtitkár szerint csak azt szeretné, ha a Hajógyári-sziget népszerűségéhez méltó állapotba kerülne a pihenni vágyók számára. A tiltakozások hatására azonban a kormány teljesen letett a Hajógyári-szigeten tervezett árvízvédelmi gátépítésről.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!