TÁMOGASSA A FÜGGETLEN, MINŐSÉGI ÚJSÁGÍRÁST, TÁMOGASSON MINKET!
Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	
	


	
	

Hiába válik ugyanis lehetővé a bankok számára, hogy szeptember 1-jétől már az úgynevezett vállalati kötegelt átutalásokat is – ilyenek jellemzően a bérek – az azonnali fizetési rendszerben teljesítsék, ezt az induláskor csak a hitelintézetek egy része biztosítja, többen is csak 2021-ben tervezik bevezetni e szolgáltatást – derült ki lapunk körkérdésére.

Már közel fél éve tapasztalhatjuk, mennyire megkönnyíti az életünket, hogy – ha nyolc hónapos késéssel is, de – idén március 2-án elindult az azonnali fizetési rendszer. Ennek lényege, hogy a magánszemélyek bankszámlájáról legfeljebb 10 millió forint értékben elindított pénzeknek legfeljebb 5 másodpercen belül a célba kell érniük 0-24 órában. Azaz hétköznap a banki órákon túl, vagyis akár éjjel, továbbá hétvégéken és ünnepnapokon.

Nem mindegyik bank tud élni a második szakasz nyújtotta lehetőséggel Nem mindegyik bank tud élni a második szakasz nyújtotta lehetőséggel

E lehetőséggel sokan is éltek. Az első három hónapban, azaz március és május között közel 27,2­ millió ­darab­ átutalás ­teljesült a ­bankok ­között­­, 3­ 838 ­milliárd­ forint ­összértékben­ – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) júliusban nyilvánosságra hozott Fizetési Rendszer Jelentésében (most kértünk frissebb adatot az MNB-től, de azt a választ kaptuk, hogy még nem rendelkeznek a júniusi és júliusi számokkal). Az azonnali átutalások nagy része, 92 százaléka az 5 másodperces határtól jóval kevesebb idő alatt, 2 másodpercen belül lebonyolódott, 30 százalékuk pedig a normál banki nyitvatartási időn kívül, tehát este vagy a hétvégén is. Érdekes lehet még, hogy ­több mint ­55 ­ezren regisztráltak­ másodlagos ­számlaazonosítót ­– a magánszemélyek adószámot, email-címet vagy mobilszámot, a cégek adószámot. Ennek előnye, hogy ma már úgyis lehet átutalást küldeni, hogy nem is tudjuk, valakinek mi a számlaszáma, elég, ha az említett azonosítókat ismeri.

A­ jegybanki jelentésből az is kiderül, hogy az azonnali fizetési rendszer jól vizsgázott a koronavírus-járvány alatt, nem fordult elő zökkenő. Ez azért nagy szó, mert a tőkepiacon ebben az időszakban óriási forgalom keletkezett – állapította meg Bartha Lajos, az MNB ügyvezető igazgatója a napokban a jegybank vlogjában. 

Ugyanakkor arról is tájékoztatott, hogy a pénzforgalomban viszont némi csökkenést tapasztaltak. Márciusban még rendben zajlott minden, ám a bankkártya- és az elszámolásforgalmi (giro) adatok alapján áprilisban és májusban már visszaesést látott az MNB. Igaz, ez Bartha Lajos szerint nem volt olyan jelentős, s júliusban már kezdett is visszatérni a működés a normál kerékvágásba, a tranzakciós adatok gyakorlatilag minden szektorban a március eleji mértékeket idézték.

Az azonnali fizetési rendszerbe egyébként jelenleg az azonnali feldolgozási kötelezettség alá tartozó tranzakciókon kívül a devizaszámláról indított, a 10 millió forint feletti és a nem elektronikus csatornán megadott átutalások is beküldhetők.   

Szeptember 1-jén kezdődik az azonnali fizetési rendszer történetében a második szakasz, amelyet bizonyára már sokan várnak. Hiszen ekkortól az MNB lehetővé teszi, hogy a bankok a vállalati kötegelt átutalásokat (ezek jellemzően a bérek), az értéknapos és rendszeres utalásokat, valamint a vállalati kötegelt fizetési kérelmeket is beküldjék a rendszerbe. Egyszóval megnyílik a lehetősége annak, hogy immár a fizetésünket is legfeljebb 5 másodperc alatt megkapjuk.

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi törlesztőrészletekre számíthatsz, ha másfél millió forintra van szükséged:

Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 253 forintos törlesztőrészlet mellett lehet a tiéd 60 hónapos futamidővel. A THM-plafon miatt ezt az összeget 2021. januártól kell fizetni, év végéig 28 410 forint a havi törlesztőrészlet. Az Erste Banknál az induló törlesztőrészlet 28 721 Ft, majd 2021. januártól 32 355 forint, míg a Cetelemnél 28 721 forint a kezdő törlesztőrészlet, később pedig 32 643 forint. Másfajta kölcsönt keresel? Ez a kalkulátor segíthet megtalálni azt a hitelt, amit keresel.

Fontos kiemelni azonban, hogy szeptember 1-jétől csak az válik lehetővé, hogy a bankok e tranzakciókat beküldjék az azonnali fizetési rendszerbe, az ezt tartalmazó szolgáltatás bevezetése a bankok üzleti döntésétől függ – hívta fel a figyelmet lapunk érdeklődésére az MNB a talán nem mindenkiben tudatosodott tényre. Magyarul, nem kötelező a bankoknak, hogy a náluk számlát vezető vállalatok számára biztosítsák, a dolgozók bérét 5 másodpercen belül eljuttassák az azokat megilletőket.

S e lehetőséggel több hazai hitelintézet nem is él szeptember 1-jétől. Illetve a lapunk körkérdésére adott válaszok alapján helyesebb úgy fogalmazni, hogy csak a bankok kisebb része vállalja a bérek azonnali átutalását. Az esetek egy részében azért, mert nem készültek el az informatikai fejlesztéssel.

Az alábbi bankok teljesítik azonnal a vállalati kötegelt átutalásokat:

  • Budapest Bank
  • OTP Bank
  • K&H

Csak később indul ezzel:

  • CIB
  • MKB
  • Takarékbank
  • UniCredit.

Utóbbiak közül a CIB, az MKB és a Takarékbank válaszában azt is megjelölte, hogy legkorábban 2021-től indíthatja az azonnali fizetési rendszerben a nála számlát vezető vállalatoktól hozzá beérkező bérátutalási kérelmeket. 

Indoklásként a Takarékbank lapunkkal azt közölte, hogy a fejlesztések folyamatban vannak, várhatóan 2021 elején elérhetővé válnak az új szolgáltatások ügyfeleiknek. Az MKB tervei között az szerepel, hogy 2021 első negyedévétől legyenek kötegelt formában is benyújthatók azonnali átutalási megbízások a bankjuk felé. Ennek technikai megvalósításán jelenleg is dolgoznak, ami egyrészt azt célozza, hogy a rendszereiket hozzáigazítják az új folyamatokhoz, másrészt azt, hogy maradéktalanul megfeleljenek az MNB elvárásának és ajánlásainak. 

Az UniCredit volt az egyedüli a válaszadók közül, amely konkrét időpontot nem helyezett kilátásba. Mint ugyanis közölte: „annak bevezetéséről, hogy a bankunknál indított vállalati kötegelt átutalások is az azonnali fizetési rendszerben teljesüljenek, az ügyféligényektől függően a későbbiekben döntünk”.

Ez azonban csak arra az esetre vonatkozik, amikor a bank indíthatná az azonnali fizetési rendszerben az átutalást. Az UniCreditnél például szükségesnek tartották kihangsúlyozni, hogy a hozzá az azonnali fizetési rendszerben szeptember 1-jét követően beérkező vállalati kötegelt átutalások azonnali fizetésként teljesülnek majd.

Az Ön bizalma a mi tőkénk

Az mfor.hu hiteles, megbízható és egyedi információt kínál, most, a válság alatt, és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes hírekkel es elemzésekkel segítjük a mindennapi tájékozódást, a gazdasági döntéseket. Ez rengeteg időt, utánajárást, ellenőrzést igényel, ami sok pénzbe is kerül - ezért kérjük az Ön segítségét. Kérjük, TÁMOGASSA a független, tényeken alapuló minőségi újságírást, a klasszikus független angolszász újságírói hagyomány folytatását, ahol a tények és a vélemények nem keverednek.

Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: az Erste Bank személyi kölcsöne 32 418 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. A Cetelemnél 32 738 forint, a K&H-nál pedig 33 912 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.