TÁMOGASSA A FÜGGETLEN, MINŐSÉGI ÚJSÁGÍRÁST, TÁMOGASSON MINKET!
Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	
mfor.hu

A múlt heti csúcs ezzel a múlté.

Egyre dagad a koronavírus-járvány második hulláma Magyarországon: a vasárnap kórházba szállítottakkal együtt négy és félhavi csúcsot döntött az egyszerre kórházban kezelt betegek száma, a ma reggeli jelentés szerint pedig új, nyugtalanító mérföldkőhöz érkeztünk. Ezúttal a pozitív koronavírus-tesztek aránya festi még egy árnyalattal sötétebbre a hazai vírusképet.

Mint az ábrán látható, mára virradóra az elvégzett koronavírus-tesztek 12,09 százaléka lett pozitív az országban, mely a szeptember 22-i 10,5 százalékos rekordot adta át a múltnak. A második hullám erősödését az is mutatja, hogy az előtt viszont április 10-én volt a legmagasabb ez az érték, 9,9 százalékkal.

A nagyobb arányú pozitív teszt ráadásul jelentősen nagyobb számú elvégzett tesztből jött ki. Április 10-én még csak 2122 tesztet végeztek el, szeptember 22-én már 6010-et, mára virradóra pedig 7037-et. A fenti görbén viszont az is látszik, hogy az elvégzett tesztek száma csak a tavaszi, rendkívül alacsony számhoz képest magas, a múlt heti, több mint 13 ezres csúcshoz képest már megint kirívóan kevés.

A kiterjedtebb tesztelés egyrészt jóval pontosabb képet nyújtana az ország állapotáról, másrészt így csökkenne a pozitív eredmények aránya. Az Egészségügyi Világszervezet iránymutatása szerint annyi vizsgálatot kellene végezni, hogy öt százalékon tudjuk tartani a pozitív tesztek arányát - ez nagyon messze van.

Az Ön bizalma a mi tőkénk

Az mfor.hu hiteles, megbízható és egyedi információt kínál, most, a válság alatt, és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes hírekkel es elemzésekkel segítjük a mindennapi tájékozódást, a gazdasági döntéseket. Ez rengeteg időt, utánajárást, ellenőrzést igényel, ami sok pénzbe is kerül - ezért kérjük az Ön segítségét. Kérjük, TÁMOGASSA a független, tényeken alapuló minőségi újságírást, a klasszikus független angolszász újságírói hagyomány folytatását, ahol a tények és a vélemények nem keverednek.

Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: az Erste Bank személyi kölcsöne 32 418 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. A Cetelemnél 32 738 forint, a K&H-nál pedig 33 912 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.