Legutóbb 3 hónappal ezelőtt, 2019. július elsejétől csökkent a munkaadók által fizetendő szociális hozzájárulási adó 19,5 százalékról 17,5 százalékra a 2016-ban megkötött hatéves bérmegállapodás alapján. Ebben a munkaadók, munkavállalók és a kormány rögzítették, hogy minden olyan naptári negyedévet követően 2 százalékponttal csökken a szociális hozzájárulási adó, amikor a versenyszférában a bruttó átlagkereset és a fogyasztói árindex szezonálisan kiigazított, adott naptári negyedévre átlagolt értékeiből számolt reálkereseti mutató legalább 6 százalékkal emelkedik a megelőző csökkentést megalapozó negyedévhez képest.
Ez a feltétel a jelek és a makrogazdasági prognózisok szerint a következő két évben is teljesülni fog. A 2020-as költségvetéshez csatolt, Nyugdíjbiztosítási Alapról szóló mellékletben a kormány már rögzítette a következő csökkentés időpontját. Mint megírtuk, a most 17,5 százalékra csökkentett szochó mértéke 2020. október 1-től 15,5 százalékra csökkenhet. Ezt akkoriban a Magyar Nemzeti Bank sem gondolta sokkal másként, most viszont némiként felülírták ezt a várakozásukat.
Az MNB a júniusban elkészített inflációs jelentésében a kormánnyal összhangban 2020 utolsó negyedévét jelölte meg a következő adócsökkentés várható időpontjaként. Három hónap alatt azonban úgy változtak a folyamatok, hogy a jegybanki szakemberek szerint ennél kicsit hamarabb is csökkenhet a szochó. És már a következő lehetsége időszakot is megjelölték, amikor tovább mérséklődhet az adó. A csütörtökön publikált szeptemberi inflációs jelentésben azt írják:
"a következő járulékcsökkentések a reálbérek alakulásának függvényében, várhatóan 2020 harmadik negyedévében és 2021 utolsó negyedévében valósulnak meg".
Ez pedig azt jelenti, hogy jövőre akár az idei évhez hasonlóan, július elsejétől mérséklődhet a fizetendő közteher mértéke. Ekkor 17,5 százalékról 15,5 százalékra csökkenne a szochó, 2021. október elsejétől pedig újabb 2 százalékponttal 13,5 százalékra.
Ez azt jelentené, hogy minden egyéb adó- és járulék mértékének változatlansága mellett az adóék a jelenlegi 44,1 százalékról előbb 43,1, majd 2021-ben 42,1 százalékra mérséklődne. Az adóék azt mutatja meg, hogy a teljes munkaerőköltségnek (vagyis bruttó bér + munkáltatói terhek) hány százalékát vonja el az állam adók és járulékok formájában.
A mostani 44,1 százalékkal az adóéket tekintve Európa élvonalába tartozik Magyarország, a magyar kormánynál csak a belgák, németek, olaszok, franciák és az osztrákok adóztatják jobban a béreket. A 42,1 százalék még mindig magasnak számítanak, ám a jelenleg ismert adatok tükrében több hellyel közelebb kerülnénk a középmezőnyhöz. Elénk kerülne ugyanis
- Csehország,
- Szlovénia,
- Svédország,
- Lettország,
- illetve Finnország.
A jegybank prognózisa szerint a 3,4, valamint 3,3 százalékos infláció mellett 8,5, illetve 7,9 százalékos bruttó bérnövekedés várható 2020-ban és 2021-ben. Tekintve, hogy a munkavállalók által bruttó bérből fizetendő közterhek nem változnak, a nettó bér is ugyanilyen mértékben emelkedhet a következő két évben. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi 218 ezer forint helyett 2021-ben már 280 ezer forintot is meghaladhatja az átlagos nettó kereset.