2p

Lukács László György határozati javaslata kezdeményezi a kötelező MKIK-tagság és a kamarai hozzájárulás eltörlését.

Friss országgyűlési határozati javaslatban kezdeményezi a jobbikos Lukács László György, hogy a Ház kérje fel a kormányt a kötelező kamarai tagsági regisztráció, illetve az ezzel járó évi 5 ezer forintos hozzájárulás eltörlésére. Az előterjesztői indokolás azt javasolja,

a kereskedelmi és iparkamarai regisztráció is szabadon választható legyen,

és azt az orvosi kamarai tagság önkéntességéhez hasonlóvá tenné. Az indítványozó ellenzéki honatya úgy véli, így az is kiderülne, milyen valós vállalkozói tagi támogatás áll a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) mögött, valamint a szervezet mennyire képes és alkalmas a hivatásrend képviseletére.

Mit szól ehhez Parragh László? Fotó: MTI/ Kovács Tamás
Mit szól ehhez Parragh László? Fotó: MTI/ Kovács Tamás

Nem véletlen a párhuzam az orvosi kamarával. Lapunk az év eleje óta folyamatosan beszámolt arról, a kormányzat az egészségügy átszervezése ellen tiltakozó Magyar Orvosi Kamarát (MOK) folyamatosan támadta, aminek vége az lett, hogy villámgyorsan megszavazták azt a Lex-MOK néven emlegetett törvényt, amellyel megszüntették az orvosok kötelező kamarai tagságát, ám ezzel párhuzamosan jogköröket is elvontak az ernyőszervezettől.

A MOK-ba végül a korábbi tagság kétharmada, több mint 33 ezer orvos jelezte maradását az április 1-jei határidőig, ezt a létszámot az egészségügyi államtitkár „indifferensnek” nevezte.

A szocialista Vajda Zoltán korábban írásbeli kérdést intézett Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszterhez, melyben arról érdeklődött, hogy

„ha olyan nagy felelősséget és szakmai elhivatottságot igénylő szakmát lehet folytatni, mint az orvosi, kötelező kamarai tagság nélkül, akkor más szakmák esetében miért marad meg annak kötelezettsége?”

Válaszában a miniszter nevében Fónagy János államtitkár azt írta, a MOK visszaélt jogosítványaival, míg az MKIK jogszerűen látja el köztestületi feladatait, e feladatok ellátását pedig a kamarai hozzájárulásból fizetik. Fónagy szerint

„a kamara által végzett munkára a jelenlegi nehéz helyzetben még inkább szükség van”.

Nem sokkal később Parragh László iparkamarai elnök a Hír TV-ben a kérdésről már szókimondóbban fogalmazott.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!