14p
Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


			
		
		


		
		

Scherer Péter közel negyven éve kötelezte el magát a színészettel, mégis akkor égett be a köztudatba, amikor eljátszotta a Válótársak egyik főszerepét, de ezt nem bánja, ahogyan azt sem, hogy sokszor csetlő-botló, megmosolyogtató figurákat alakít. Pepe civilben is nagyon vicces, talán még sosem nevettem ennyit interjú közben, és hogy valóban szellemes, annak bizonysága, hogy tavaly ő kapta Karinthy-gyűrűt is. 

A cikk eredetileg laptársunk oldalán, az Életforma.hu-n jelent meg

 

Rendszerint humoristáknak adják ezt az elismerést. Meglepődtél, hogy 2020-ban te lettél a díjazott?

Nagyon! Egyáltalán nem számítottam rá! Tagadhatatlan, hogy az emberben néha vannak olyan gondolatok, hogy: pont húsz éve vagyok a pályán, vagy ez vagy az alakítás jól sikerült, igazán klassz lenne, ha kapnék érte valamit. De a Karinthy-gyűrű tényleg meg se fordult a fejemben! Szóval valóban nagy meglepetés volt! És a legjobb az egészben, hogy a családom felé egy óriási fegyvertény.

Hogyhogy? Szerintük nem vagy elég szellemes?

Tudod, hogy van ez. Ők már kiismerték az észjárásomat, a humoromat és amikor mondok valami jó poént – legalábbis, amit én annak gondolok -, akkor ez a reakció jön rá, hogy: jaj apa, hagyjál már… Főleg a kamasz fiamtól. De mióta megkaptam a gyűrűt, ilyenkor azt válaszolom: „Tessék csak röhögni, mert most már papírom van róla, hogy vicces vagyok.”

Scherer Péter (Fotó: archív)Scherer Péter (Fotó: archív)

Karinthy más vonatkozásban is meghatározó az életedben, hiszen az ő novelláival Ki mit tudokon szerepeltél.

Egészen pontosan Úttörő kulturális seregszemléken. Ebből volt iskolai és városi, és bár mindegyiket megnyertem - ötödikben, hatodikban, hetedikben és nyolcadikban is -, nem volt tovább. De így is kaptam ettől sok jót. Egyrészt, hogy az ajkai kultúrházban igazi színpadon állhattam, 600 fős közönség előtt és sikerült őket megnevettettem; másrészt, hogy mehettem minden nyáron a szepezdi úttörőtáborba, ami a legnagyobb buli volt a világon. Egyébként ezt az egészet Sári néninek, az irodalomtanáromnak köszönhetem, aki talán meglátott a szememben valami huncutságot, és a kezembe adott egy Karinthy novellát azzal, hogy ha tetszik, tanuljam meg, mert szerinte jól elő tudnám adni. Hát így kezdődött a rajongásom és valahogy ezzel a gyűrűvel körbeért a dolog. Ráadásul annál is örömtelibb, hogy most kaptam meg, mert Gyulay Eszter dramaturg barátommal épp Karinthy, Utazás a koponyám körül című kisregényét dolgozzuk fel. Az elődásban benne lesz még Marton Robi kollégám, aki színész, de most zenélni fog, és még egy énekesnő/színésznőt keresünk maguk mellé, így áll majd össze a produkció. Karinthyt én játszom, a zenei betétek és a kisebb szerepek pedig kettejükre várnak.

Vannak nevek a fejedben? Vagy castingolsz a női szerepre?

Nézelődünk. A casting az olyan csúnya szó. Színházban nem is annyira jellemző. Persze előfordul, hogy egy kezdő színészt elhívnak bemutatkozni, de a casting igazából a filmekre jellemző. Úgyhogy én is inkább úgy fogalmazok, igyekszünk megtalálni a játszótársunkat.

Úgy tudom, a Válótársak Dávid szerepére komoly casting volt, többször is visszahívtak. Nem zavart, hogy nem tudtak azonnal dönteni?

Nem. Több okból sem. Egyrészt ez egy kiemelt produkció volt, az első prémiumkategóriás heti sorozata az RTL-nek, teljesen érthető volt, hogy a legnagyobb odafigyeléssel válogatták a szereplőket. Én pedig 15 évvel idősebb voltam a megírt karakternél, ezért nem feleltem meg. Aztán felhívott Kovács Dani barátom (Kovács Dániel Richárd, a sorozat rendezője – a szerk.) és azt mondta: „Pepe, kitaláltam valamit! Bejössz egy utolsó castingra, frissen borotválkozva, befestjük a hajad, rád adunk egy öltönyt, megcsináljuk a jelenetet és meg fogják venni.” És így is lett.

Az sem zavart, hogy miközben akkor már olyan szerepek voltak mögötted, mint a Bárka legendás Szentivánéji álom című előadása, vagy Jancsó Miklós filmjei, mégis egy ilyen populáris sorozat hozta meg számodra az igazi népszerűséget?

Nem, dehogy! Én tisztában vagyok vele, hogy inkább az értelmiségi színházbajárók között voltam ismert, hiszen javarészt független produkciókban játszottam. Életem legfontosabb időszakának filmjei Miki bácsihoz köthetők és igen, ezek valamilyen szinten ugyancsak marginális alkotások. De ez nem baj. Így van ez például a szépirodalomban is. Biztos vagyok benne, hogy Esterházy Péter se sértődött meg, ha valaki nem a Harmonia cælestis miatt ismerte fel, hanem mondjuk úgy tartotta számon, mint a híres focista, Esterházy Márton bátyját. Ahogyan alighanem jóval kevesebb emberhez jutnának el a két zseniális költő, Erdős Virág és Lackfi János versei, ha nem lennének ilyen intenzíven jelen a világhálón. A színház is egy ilyen közeg.

Magyarországon nagyon nagy imádata van a színháznak, szerintem ebből a szempontból csodálatosak a magyarok. Színházi színésznek lenni jó érzés, de azt be kell látni, ha egy független társulat tagja elmegy vidékre játszani, vagy fordítva, egy vidéki színész jön Budapestre, az utcán nem nagyon fogják felismerni. Nem kiáltanak utána, hogy milyen remek Hamlet volt. A tévét viszont nézik. Ilyen dolog ez. Ezt el kell fogadni.

De például pont nemrég történt velem, hogy utaztam a metrón, és odalépett hozzám valaki, hogy: „Művész úr, én maszkban is megismerem magát! Tudja, láttam a Mester és Margaritát a Szkénében, harminc évvel ezelőtt és szeretném elmondani, hogy nekem az az előadás életem egyik legnagyobb élménye volt.” Elképesztően jólesett. De ez a ritkább. Azonban, ha az ember bemozgatja kicsit az arcát a képernyőn, sokkal többen mosolyognak rá. Aznap tuti.

Azért te se akármiben mozgatod az arcod. Vállalhatatlan dolgokban nem láttunk. A Válótársak abszolút minőségi sorozat, ami tulajdonképpen elindított egy olyan vonalat, amire aztán rá lehetett húzni az Alvilágot, vagy a Mellékhatást is.

Örülök, ha így látod. Ezek olyan sorozatok, amelyek presztízst adnak a csatornának. De egy kereskedelmi tévé a nézettségből, a reklámokból él. Lehet, hogy egy ilyen prémium dolgot a kevésbé emelkedett műsorok bevétele finanszíroz. Tehát minden műfajnak megvan a létjogosultsága – amíg nézik. Ha valamiről elkapcsolnak, az lekerül a műsorról. Amikor mentem aláírni a szerződésemet az RTL székházba, a liftben az előző napi nézettség volt kirakva. Így tudatosítva mindenkiben, hogy bár lehetnek más mérők is – intellektuális szinten például -, de az elsődleges viszonyszám a nézettség. Szóval mindent a helyén kell értékelni és nem kell állandóan összehasonlítgatni a különböző műfajokat.

Válótársak (Fotó:  RTL)Válótársak (Fotó: RTL)

Az, hogy téged nem vettek fel a főiskolára, az nagy fájdalom volt?

Inkább úgy mondanám, nagyon boldog lettem volna, ha felvesznek. De ha visszagondolok arra, amit akkor ott mutattam Scherer Péterből és a színészetből, a mai fejemmel én se vettem volna fel magamat. Az a Petike, aki oda bement, nem volt készen.

Meglepsz. Nem azt kell nézni, átviláglik-e a tehetség, a személyiség? Még akkor is, ha az illető kicsit suta az adott pillanatban

Nehéz ez. Hogy átjöjjön valami, ahhoz lazaság is kell. Természetesnek lenni, önmagadat adni az egyik legnehezebb. Minél inkább eszköztelen egy színész, annál több tudás van mögötte. Ez nekem akkor nem volt meg, ahogy a következő évben sem, és többet nem próbálkoztam, hanem folytattam az építőmérnöki kart, mert a szüleim ragaszkodtak a diplomához. Ami persze nem azt jelentette, hogy nem éreztem magamban továbbra is valami tehetségfélét. Sőt! Jöttem úgy ki moziból, hogy ’ezt én jobban csináltam volna’ – és mondjuk Marlon Brando volt a főszereplő (nevet). Az egy idő, mire rájössz, hogy senkinél nem kell jobbnak lenned, hanem pont olyannak kell lenned, amilyen te vagy. De húsz évembe telt, mire megtaláltam, hogy nagyjából milyen is vagyok. Vagy egyáltalán hogy békültem ki azzal, amit én képviselek, ahogyan kinézek, amit jelentek és mindebből hogyan tudtam kibányászni azokat a karaktereket, amiket el kellett játszanom. Hol kellett tompítani magam, hol erősíteni – ez hosszú évek tapasztalata. Mesélek neked egy anekdotát. Jancsó Miki bácsival voltunk egyszer egy közönségtalálkozón és a végén odajött hozzá egy kicsit kapatos srác, aki nagyon méltatta őt, majd hirtelen azt kérdezte tőle: ’Mester, megengedi, hogy elmondjam egy versemet?’ Aztán letérdelt és elmondta a saját költeményét. Miki bácsi megköszönte, eljöttünk és a kocsiban azt mondta: „Mennyire  érdekes ez, nem tudnám megmondani, milyen volt ez a vers. Képtelen vagyok eldönteni, hogy ez a fú egy tehetséges költő és ez egy rohadt jó, kicsit absztrakt vers, vagy ez a srác full dilettáns. És ez az, amit az irodalom kb. ötven év alatt rostál ki.” Valami ilyesmi lehettem én is a felvételin. Ezért hiszek abban, hogy a főiskolán – most már egyetemen – nincs protekció. Nem lehet! Mert a tanárt is minősíti a döntése. Ha tehetséges diákot vett el, az az ő sikere is, ha rosszul választott, kicsit az ő bukása is

Csak ugye kimondani valakiről, hogy te jó vagy, te meg rossz, az sorsokat dönthet el. És ez óriási felelősség.

Így van. Maximálisan átérzem, mert nem is egy színiiskolában tartok magam is kurzusokat. És nehéz kimondani az igent, vagy a nemet. Persze van, akiről ordít a tehetség. Egy Soós Imre szintű tehetséget én is azonnal felismerek, ha tehéntrágyás csizmában áll elém, akkor is, de sokszor nem ilyen egyértelmű a dolog. Éppen ezért, azt üzenem a fiataloknak, hogy ne adják fel azt, amit nagyon akarnak. Ha valahol nemet kapnak, menjenek tovább. Gondolják azt: ’oké, nektek nem kellettem, majd kellek másnak’.

De ez veszélyes üzenet, mert sok az önjelölt zseni, aki nem hajlandó belátni az alkalmatlanságát.

Ez is igaz. Nekem szerintem bejött, hogy nem adtam fel, hogy elmentem mindenféle színjátszócsoportokba, független társulatokhoz és végül megtaláltam a magam mentorait, mestereit. Fantasztikus társulat volt az Arvisura és elképesztő szerencsénk volt azzal is, hogy mi nem nyomorogtunk, mint más kísérleti színházak, hanem kaptunk fizetést, mert megnyertünk egy Soros ösztöndíjat. Ezt ma nem szerencsés hangoztatni, de én nagyon hálás vagyok érte.

Ennek ellenére bizony sokszor fel akartam adni! Igaz, hogy engem sosem ért hátrány amiatt, hogy nincs színész diplomám, de azért ez rohadt nehéz út volt! És mire összejött az a legendás Szentivánéji álom a Bárkában - ahol aztán megszületett a mi barátságunk is Mucsi Zolival -, addigra én tizenkét évet játszottam már, de alternatív jeleken. Hogy ma itt tartok, az nem hullott az ölembe. Szóval nálam megérte a kitartás.  Persze, ha sorozatosan azt a visszajelzést kapjuk, hogy nem jó, amit csinálunk, azon azért előbb-utóbb el kell gondolkodni… És akkor még mindig lehet nyitni egy látványpékséget – bár a finom kiflihez is kell tehetség.

A három gyereked közül egyikük se akar színész lenni?

Olyan nagyon nem.

Az mit jelent?

A két lányom egyetemista, a kisebbik gyógypedagógusnak tanul, értelmileg akadályozottakkal foglalkozik, most írja a szakdolgozatát; a nagyobbik spanyol-norvég alapdiplomát szerzett az ELTE-n és most kommunikáció mesterszakra jár. Szóval úgy tűnik, hogy megtalálták a pályájukat. A fiam matek tagozatos kisgimnazista, de ő még bármi lehet, róla el tudom képzelni, hogy odakeveredik valahogyan a színház, a film közelébe, viszont nem hiszem, hogy színészként. Bár ugye nekem se volt egyenes az utam, ki tudja, ők merre kanyarognak majd. Azt nem látom, hogy úgy lázba jönnének a mikrofontól, mint én.

Úgy képzellek el szülőként, amilyen az Apatigrisben vagy. Laza, jó fej, megengedő, haver típus. Ilyen vagy?

Nem, ennél sokkal jobban nézek ki civilben (nevet). Magas vagyok, szőke, és jóképű. De mindig ezt az alacsony, töpszli figurát húzzák rám. A kérdésed lényegét tekintve, olyasmi vagyok, igen, hiszen nagyon megtisztelő módon ezt a szerepet gyakorlatilag rám írták. A feleségem szokta néha mondani, az a baj velem, hogy én a barátja akarok lenni a gyerekeknek, nem az apjuk. Ami bizonyos szempontból marha jó, de a másik oldalon meg, amikor számon kell kérni valamit, akkor nem vagyok elég erélyes, így én mindig a jó apuka vagyok, és ő a ’rossz’ anyuka. Úgyhogy jól látod a helyzetet – legalábbis a feleségem egyetértene veled.

Tavaly volt a huszonötödik házassági évfordulótok, tartottatok ezüstlakodalmat?

Nem, ilyesmi nem volt. Ha nincs járványhelyzet, elutaztunk volna Lisszabonba, mert imádunk csavarogni a világban, de ez így szóba se jött. Ráadásul pont a karanténra esett az időpont, így nem sok lehetőségünk volt, viszont a feloldás után csináltam neki egy évfordulós napot. Elvittem egy állati jó helyre ebédelni, ami a Káli-medencében van, elmentünk egy panorámás cukiba és még volt más meglepetés is. Klassz volt.

Igazán romantikus vagy…

Ezt a feleségemnek nem fogod tudni bemagyarázni!

Én mindenesetre megajánlom neked, de az biztos, hogy nagyon érzelmes vagy, többször láttalak sírni, leginkább akkor, ha Mucsi Zoliról beszéltél.

Látod, kimondod a nevét és már sírok (nevet).

Mit gondolsz, a férfibarátság az valami nemesebb kapcsolódás?

Elmesélek valamit. Az én évfolyamom az építőmérnöki karról, egy évre Ercsibe került katonának, amolyan előfelvételisként. Amikor az letelt, mi kb. tizenöten bementünk a dékáni hivatalba, és kértük, hogy egy tankörbe kerülhessünk. Igaz, nem a legkurrensebb szakon, de együtt maradhattunk. ’87-ben diplomáztunk, és szeptemberben egy hétfői napon úgy egy tucatnyian beültünk a Berliner sörözőbe. Aztán, amikor kifizettük a számlát, valaki azt mondta: „Skacok, mi lenne, ha mi életünk végéig, minden hónap első hétfőjén találkoznánk itt?” És képzeld, ez azóta így van. Kivéve ezt a mostani helyzetet, de megoldjuk online a sörözést. Van közös pólónk, most már maszkunk is. Minden évben kiruccanunk Prágába és csinálunk rengeteg közös bulit, programot. Szóval, nem tudom, milyenek a női barátságok, de mi így vagyunk 34. éve.

 (Fotó:  Erdélyi Gábor) (Fotó: Erdélyi Gábor)

 

Ez fantasztikus! Idén leszel hatvan éves. Izgat a korod? Készülsz valami összegzésre, számvetésre?

Nem mondanám. Én mindig előre nézek. Leforgattuk az Apatigris második évadát, szerepeltem a Játszmában - ami A vizsga folytatása -, és most kezdtük el felvenni a Nagykarácsony című új mozi első jeleneteit. Irtó nagy mázlim van, mert gyakorlatilag többet forgatok, mint bármikor eddig. Igaz, hogy színház nincs, de itt van nekem a filmezés, dolgozunk a Karinthy darabon, eljárok szinkronizálni, felkértek egy hangoskönyvre, néha tanítok online is, szóval a munka visz tovább.

Kihagytad a beszélgetős műsorodat.

Tényleg, az is van! Nem bennem volt a késztetés, hogy kérdezettből kérdező legyek, a B32 igazgatója szeretett volna valami jó tartalmat és így lett ez. Bár a ezt sem itt kezdtem el. Ugye nekem vannak ifjúsági előadásaim, amikkel járom a sulikat és olyankor mindig én vezetem a beszélgetéseket. Ebben az Egy színész + 1 színész sorozatban szerintem az a klassz, hogy van egy közös alapunk, összekacsinthatunk, sztorizhatunk. Most utoljára pont a Zolival beszélgettem, és szerintem elég jól sikerült - még neki is tetszett, ami elég nagy dolog (nevet). De eddig még egyik vendégem se panaszkodott. Sőt, talán ennek apropóján nemrég jött egy megkeresés, hogy vegyek részt egy zoom beszélgetésen Feldmár Andrással, amire majd be lehet regisztrálni másoknak is.

Nagyon izgalmas feladataid vannak, tényleg egyik jobb, mint a másik. Nem lepődnék meg, ha azt, mondanád, hogy 2020 neked nem is volt olyan rossz. És még csak nem is te lennél az első, aki így látja a tavalyi évét.

Biztosan volt/van ebben az egészben jó is. Persze, ha üres a kassza otthon, az borzasztó lehet. Nem kívánnám, se magamnak, se másnak. Viszont én egy sváb gyerek vagyok, mindig tartalékolok kicsit, úgyhogy nem ijedek meg, ha egy darabig nincs bevétel. De, ha az egyéb vonzatait nézem, akkor is pozitív a 2020-as mérleg, mert rengeteget voltunk a Balcsin, építettünk magaságyást, egyesével megszámoltuk a rügyeket a cseresznyefán, és nagyon élveztük, hogy így lehettünk.

Most is lementünk pár napra, szeretem a Balatont télen is. Igaz, hogy ne fagyjunk meg, ahhoz be kellett gyújtsuk a cserépkályhát, úgyhogy fát is vágtam - bár ez egy kisebb balesettel ért véget a füredi ügyeleten, mert beleszaladt a lábamba a balta, de már gyógyulok (nevet). Persze hozathatnék előre felaprított fát, mint mások, de nekem jólesik ez a kis mozgás. Szeretek dolgozni. A kertben, a színházban, a kamerák előtt. Soha nem erőltetek semmit, de csak úgy nem is hagyom abba, amit csinálok. Mindig azt mondom: tart, amíg tart, és ha vége, akkor pedig megpróbálok nem belehalni.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 3-5 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá az első hónapban 390 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

 

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.