5p

A lakások ára viszont megduplázódott az elmúlt 4-5 évben.

Egyelőre teljes a bizonytalanság Pakson azzal kapcsolatban, hogy a Roszatom pozícióinak megrendülése kihat-e az eddig egyenletesen fejlődő helyi ingatlanpiacra. Az viszont biztos, hogy az eddigi mederben akkor sem folytatódhatnak a dolgok, ha végül megépül az új reaktorblokk és azt az orosz beruházó irányítja majd. Nagy kérdés továbbá, hogy labdába rúghatnak-e még azok a befektetők, akik pár éve viszonylag olcsón, leromlott állapotú, nagy méretű családi házakat vettek meg és alakítottak át, hogy az ide érkező külföldieket elszállásolhassák bennük. 

Információink szerint az orosz vállalat és alvállalkozóinak munkatársai az elmúlt hónapokban megkezdték a beköltözést a felépített kisebb nagyobb társasházakba, de újak építése egyelőre nincs napirenden. De ne gondoljuk, hogy tömegekről lenne szó. Évekkel ezelőtt, a Paks2 bejelentése után nem sokkal a magyar fél – nyilván az oroszra építve – bedobott egy 8-10 ezres számot, mármint akkor azt mondták, hogy ennyien fognak érkezni a kisvárosba. 

Nos, több forrásból is úgy értesültünk, hogy ez nagyságrendekkel kisebb szám lesz, s eddig jó, ha 100-an jöttek és kerestek nekik méltó elhelyezést. A finanszírozásban részben érintett Sberbank márciusi csődje után felerősödött a kivárást szorgalmazók hangja és most inkább az a valószínű, hogy vásárolni biztos nem akarnak a beruházásban érintett vállalatok, csak bérelni.

Ha lesz bővítés akkor az, ha nem vagy később, akkor az hagy nyomot a paksi ingatlanpiacon. Fotó: MTI
Ha lesz bővítés akkor az, ha nem vagy később, akkor az hagy nyomot a paksi ingatlanpiacon. Fotó: MTI

Bérelni egyébként elég sok lakást lehet Pakson, panelt is, téglalakást is és vannak felső kategóriás családi házak is a vezetőknek. A kínálatban hónapok óta ott van ez egykori Petőfi Kultúrotthon is, azt a kúria jelegű épületet könnyen átalakíthatják felső kategóriás munkásszállóvá, miután letették a 100 millió forintos vételárat. Találtunk egy másik erre a célra alkalmas épületet is a hirdetések között: a hétszobás, 215 négyzetméter lakóterű ingatlant 115 millió forintért kínálják. A tulajdonos szerint 36 fő hosszú távon elszállásolható kulturált körülmények között. 

A Paks2 projekt eddig csak az előkészítő szakasz nagyobb részén van túl, ezek zömét a NER különböző tagvállalatai, köztük több Mészáros Lőrinchez köthető cég végezte. Maga az erőművi építkezés nem kezdődött el, viszont a beruházó és alvállalkozóinak az emberei erősödő keresletet jelentettek a lakásbérleti piacon, de most hetek óta halogatják az ezzel kapcsolatos döntéseiket.

Az Otthon Centrum helyi partner irodájától megtudtuk, hogy kidobott munkából már hegyek vannak: több bérleti tranzakciót előkészítettek, ám az orosz vagy ukrán cégek az utolsó pillanatban visszatáncoltak. Ezek a külföldiek már „A” osztályú irodaházat is elvártak volna Pakson. Ha több évre érkező közép vagy felsővezetőről volt szó, akkor idegen nyelvű iskolát, nívós üzleteket és jól felszerelt, korszerű, nagyobb méretű lakást is természetesnek vettek volna. Ám ez mind nincs. 

Egyedül biztos nem megy Paksnak

„Paks biztos nem bírja el a hosszabb időre érkező sok külföldi dolgozót. Mi már tárgyaltunk szekszárdi üdülő és szálloda megvételéről is, hogy majd bevonjuk az érkezők elhelyezésébe és gyanítom, hogy más település is kell majd, ha tényleg beindul az építkezés.” - mondta Majoros Eszter irodavezető.

Pakson egy átlagos méretű panellakást (50-65 négyzetméter) manapság 25-38 millió forintért lehetne megvenni, de az alkalmazottaknak inkább bérelték-bérlik ezeket havi 150-160 ezer forint+ rezsiért. A középvezetők egy részét téglalakásokban helyezték el, itt már 300 ezer forint is lehet a bérleti díj, a szűk felsővezetői réteg egyes tagjainak méretes új vagy felújított családi ház, esetleg ikerház jut, ott a 450 ezer forint sem meglepő havi díj. Ennyiért egyébként jó helyen lévő, teljesen bútorozott és gépesített, modern lakást is kivehetnek.

Pakson évek óta napirenden van a városközpont megújítása, illetve az északi városrészre tervezett új lakónegyed terve. Az önkormányzat honlapján most is elérhető, még 2017-ben született pályázati anyagokból látszik, hogy a Pollack Mihály utcától északra fekvő, egyébként tartalékként számon tartott területen közel 400 lakás elhelyezését tervezték fele részben társasházas kialakítással, illetve családi- vagy sorházas elhelyezéssel. Úgy tudjuk, hogy független ingatlanosokat nem engedtek a projekt közelébe, ami egyébként áll, egyetlen kapavágás sem történt.

Durva árak az új lakásoknál
A 750-900 ezer forintos sávban mozognak a négyzetméterárak, ha új családi házról van szó Pakson. Tömeges kínálatról nem beszélhetünk, ami viszont van, az korszerű, jól felszerelt, általában dupla komfortos ingatlan. Egyesekhez medencét is vehetünk. Ha készházat építtetnénk, akkor az aprónak mondható 350-400 négyzetméteres telekkel együtt, garázzsal és tárolóval kijönne 95-120 millió forintból.

A lakásállomány minőségének javítása központi kérdés lett. Az önkormányzat épp a napokban írt ki támogatásra vonatkozó pályázatot a paneles, illetve hagyományos technológiával épített otthonok energetikai korszerűsítésére. Összeget nem jelöltek meg, de ha sikeres lesz a pályázat, akkor 10-15 százalékos értéknövekedés is lehetséges, amit eladáskor érvényesíthetnek a tulajdonosok. 

Görög Zoltán, az ingatlanpaks.hu iroda képviselője megerősítette, hogy az elmúlt 4-5 évben legalább megduplázódtak a lakásárak Pakson, ahol az országos átlagnál mindig is kicsit magasabb árak voltak jellemzőek. Szerinte a bérleti piacra negatívan hat a mostani bizonytalanság, de úgy látja, hogy hosszú távon az erőmű létezése és bővítése nem lehet kérdéses. Márpedig ha ez igaz, akkor mind az építkezés, mind a későbbi üzemeltetés folyamatosan sok embert követel, akiknek kell a lakhatás – érvelt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!