2018. szeptember 27. 09:02
mfor.hu

Ez a Nemzetközi Valutaalap történetének legnagyobb hitele.

További 7,1 milliárd dollár folyósításáról döntött a Nemzetközi Valutaalap (IMF), így már összesen 57,1 milliárd dollár hitelt nyújtanak Argentínának,  írja a Financial Times. Ez az IMF történetének legnagyobb mentőcsomagja. Ezt Christine Lagarde, a szervezet vezetője jelentette be New Yorkban, szerdán.

Az IMF a rekordösszegből 15 milliárd dollárt már át is utalt a Dél-amerikai országnak, további 35 milliárd pedig még a jövő év végéig elérhető lesz a számukra, ám ezért cserébe addig fel kell számolniuk a költségvetési hiányt.

Argentína gazdasága nyáron kezdett el összeomlani, a peso bezuhanását a helyi jegybank drasztikus, 60 százalékos kamatemeléssel igyekezett megfékezni. A kormány aztán belekezdett a megszorításokba, új adókról döntött a bányaiparban és a szójaexportban, de a baj akkora, hogy több minisztériumot is meg kellett szüntetni. Hogy az összeomlásnak milyen tovagyűrűző hatásai lehetnek, arról itt írtunk.

Az Ön bizalma a mi tőkénk

Az mfor.hu hiteles, megbízható és egyedi információt kínál, most, a válság alatt, és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes hírekkel es elemzésekkel segítjük a mindennapi tájékozódást, a gazdasági döntéseket. Ez rengeteg időt, utánajárást, ellenőrzést igényel, ami sok pénzbe is kerül - ezért kérjük az Ön segítségét. Kérjük, TÁMOGASSA a független, tényeken alapuló minőségi újságírást, a klasszikus független angolszász újságírói hagyomány folytatását, ahol a tények és a vélemények nem keverednek.