A legtöbb esszén több téma is végigfut. A tinédzserek békére vágynak, és hétköznapi dolgokat szeretnének csinálni, például találkozni családdal és barátokkal, sétálni, élvezni a várost. Írásaikból az is kiderül, hogy döbbenet, de többhetes háború után már kialakult a napi rutinjuk, és mindannyian Ukrajnában akarnak maradni. Nincs jelen az életükben a kétségbeesés, büszkék arra, hogy ukránok, és a diákok azt várják, hogy a háború ukrán győzelemmel ér véget.
Optimizmusuk még figyelemreméltóbb annak fényében, hogy az esszéket március közepén írták, amikor a győzelemhez hasonló dolgok igen távolinak tűntek. Sok diák azonban egy fontos egzisztenciális leckét megtanult: az élet bármikor megszakadhat, és feltétlenül élni kell – hívja fel a figyelmet a The Conversation egyetemi politológiaprofesszor cikkírója.
Diana segíteni akarja hazáját:
„2 héttel ezelőtt még mindenki élte a nyugodt hétköznapjait, de egyetlenegy éjszaka alatt az élet örökre megváltozott. Oroszország megtámadta a városainkat, és arra kényszerített néhány embert, hogy örökre elhagyják az otthonukat, vagy veszélyes helyen, félelemben éljenek. De a borzalom nem lehet örök, eljön a vége, és ez jelentős nap lesz a hazánknak. Győzelmünk után minden bizonnyal találkozom a barátaimmal, az összes családtagommal, s elmondom nekik, mennyire szeretem őket. Attól kezdve értékelni fogok minden olyan pillanatot, amelyet a családdal és a szívemnek kedves emberekkel töltök. Emellett segítek az országomnak, hogy visszaszerezze, amit elvesztett. Önkéntes leszek, és az iskola elvégzése után olyan képzésre megyek, amely hasznos lehet Ukrajna számára. Most már csak reménykednünk és imádkoznunk kell a legjobbakért.”
Dianához hasonlóan Mása is a hétköznapokra vágyik:
„Ma nagyon nehéz a helyzet a hazánkban, és látom, hogy mennyire nem értékeltük a mindennapjainkat, a baráti találkozásainkat, de még egy egyszerű sétát sem. … Megváltoztak az életről alkotott nézeteink, elkezdtük értékelni azt, ami általános és unalmas volt. A háború után mindannyian teljesen más emberek leszünk!”
Dása elvárásai ugyanúgy mindennaposak:
„Ha hazamegyünk, az első dolgom lesz, hogy zongorázzak. Addig fogok játszani, amíg csak tudok. Ezek után mindig meglocsolom a növényeimet is."
Nástya közben azt mondja:
„Mindent megteszek majd, amire a háború előtt nem volt időm. Például fogorvoshoz megyek, mert pont azon a csütörtökön mentek volna hozzá. De leginkább haza akarok menni a békés és erős Ukrajnámba.”
Ánya felfedezte hazafiságának mélységét:
„Minden reggel felkelek, és hálát adok Istennek, hogy élek. … Amikor robbanásokat hallottam, azt hittem, eljött az utolsó percem. A jövőben több időt fogok tölteni a családommal és a barátaimmal. És SZERETNI fogom UKRAJÁNÁT JOBBAN, mint valaha.”
Szófia úgyszintén:
"Erősek vagyunk, és büszke vagyok arra, hogy ukrán vagyok."
Vlad is hazafias:
„Ha vége lesz ennek a háborúnak, köszönetet mondok a Hőseinknek, akik rettenthetetlenül védték a hazánkat. Nagyon büszke vagyok rájuk. Magatartásuk az egész világot inspirálja, és ez csodálatos. … Mindenesetre: biztos, hogy megnyerjük ezt a vérontást, és új országot építünk, ahol utódaink szabadok lesznek. … Remélem, a mi kultúránk lesz a legjobb a világon, és az emberek elkezdik tisztelni.”
Hlib optimizmusa vallási és politikai is:
„Azt hiszem, a háborúnak akkor lesz vége, amikor Isten azt mondja, mert minden rajta múlik. Az is, amikor Oroszország elnökét eltávolítják, vagy amikor az összes katona visszavonul. Amikor az orosz gazdaság teljesen összeomlik, és elkezdődik a forradalom. Amikor mindenki abbahagyja az orosz elnöktől való rettegést és szembeszáll vele. A háborúnak hamarosan vége lesz, mert a jó mindig győz."
Anzselika vágyai a politikára vonatkoznak – és az élelmiszerekre:
„Erősen imádkozom Kijevért, mert ez egy hihetetlen város, és azt álmodom, hogy visszatérek! A háború után pedig persze mindenki be fog rúgni, úgyhogy talán iszok pár kortyot a győzelemért. Arról is álmodom, hogy sushit eszek, ez a kedvenc ételem, úgyhogy egész héten ezt fogom enni. És persze továbbra is szeretnék Ukrajnában egyetemre járni, és Ukrajnában élni a barátaimmal és a rokonaimmal. És úgy gondolom, hogy a győzelem után nem Ukrajna kéri majd a felvételét a NATO-ba, hanem a NATO, hogy csatlakozhasson Ukrajnához, mert a mi népünknek hihetetlen ereje van! Dicsőség Ukrajnának!”
Alina is Ukrajna erejéről ír:
„Ez a három hét folyamatos horror volt mindannyiunknak, ami megváltoztatott minket. Van, aki hajléktalan lett, van, aki rokon nélkül maradt, és rengeteg ukrán vesztette el az életét a békéért. De van egy alapvető dolog, ami mindannyiunkra jellemző: a nemzetünk megerősödött. Erősebbek lettünk. … Megint minden nyugodt lesz Ukrajnában.”
Egy másik Alina megvizsgálja a háború költségeit – és azt, hogy Ukrajna hogyan fog haladni a háború után:
„Előbb vagy utóbb a háború abbamarad. De ezek az események minden ukránban nyomot hagynak. … Ugyan sokezer embert fogunk eltemetni, de nem estek el hiába. Mindenkire emlékezni fogunk. Majd felújítjuk házainkat, bevásárlóközpontjainkat, múzeumainkat. … Az ukránok egy progresszív országban építik majd fel jövőjüket. Mindannyian fejlődni fogunk, és más országok tisztelni fognak minket. Senki nem fogja többé megkérdezni: Ukrajna? Hol van, Oroszországban? Hazánk csatlakozni fog a NATO-hoz és az Európai Unióhoz. A végén már senki sem fog megtámadni minket.”
Csak remélni tudjuk, hogy ezen esszé szerzői most is épségben vannak, szombaton ugyanis, a kora reggeli órákban robbanások hallatszottak Kijevben és a nyugati Lvivben - jelentette a helyi médiára hivatkozva a Reuters brit hírügynökség.
