Az idős néni hétfő hajnali 2-kor érkezett meg lánya budapesti lakásába. Előtte négy napot menekült Kijevből egy vadidegen fiatal anyukával és gyermekével, mialatt az épp pár napra Spanyolországba utazott lánya minden idegszálával, az összes ismerősével és az internet segítségével azért küzdött, hogy mindez sikerüljön is. És ez csak egyetlen megrázó sors, hiszen százezrével menekülnek - ahány ember, annyi történet.
Kétszer hagyta hátra az életét
Február 19-én, hosszas rábeszélés után döntött a néni, hogy ha nagyon kell, készen áll, akkor most tényleg jön Budapestre. De két napra rá megint visszakozott.
„Inkább elbarikádozom magam a nyolcadik emeleti panellakásomban, az ajtó elé tolom az ágyat és kész” – mondta.
Így is tett, s közben fura dolgot tapasztalt. A házával szemben hatalmas kórház állt, aminek a parkolójában már a hadműveletek előtt egy héttel folyamatosan fel-leszálltak a helikopterek, amelyek embereket, vélhetően sebesülteket hoztak sorba. Azóta sem derült ki, honnan hozták ezeket a sérülteket a Kijev belvárosában álló elit kórházba.
A február 24-én kitört háború aztán döntött helyette, s 25-én már az épp Spanyolországban tartózkodó lánya gőzerővel szervezte menekülését. Az idős néni azonban egyszer már átélte és végigcsinálta a fejvesztett menekülést.
Pár évvel ezelőtt, amikor elkezdődtek a gondok Luhasznkban és a Donyec-medencében, donbaszi otthonát hagyta hátra.
(Budapesten élő lánya hiába mondogatta már a donyecki konfliktus előtt folyamatosan anyjának, hogy adja el ott a lakást, és költözzön hozzá). A néni addig hezitált, míg végül egy szál bőrönddel kellett elmenekülnie Kijevbe, ahol a testvérénél húzta meg magát átmenetileg. Mindennel felszerelt lakás maradt ott, sőt, több, egy egész élet. Csak egyszer merészkedett vissza pár könyvért. Kicsivel később hiába vásárolt a lánya Kijevben egy nyolcadik emeleti panellakást, mentálisan belerokkant, depressziós lett a történtektől, erre jött rá a Covid. Mégis, fél éve elkezdett kijönni a gödörből, érezte, hogy jobban van, új életet kezdett.
Négynapos kálvária
A háború kitörésével a Covid szinte már el is törpül a gránátok, bombák és lőfegyverek árnyékában. Mondhatnánk: így kell elmosni a Covidot. De múlt hét pénteken hiába akart fejvesztve menekülni a néni, addigra annyira felgyorsultak az események, hogy elvágták Kijevet tankokkal, s arra döbbent rá, hogy egyedül maradt, s a világ túlfeléről, Spanyolországból próbál a lánya szélsebesen fuvart keresni Ungvárra, majd Budapestre.
A lány kétségbeesve ír a közösségi oldalakra, így kerül kapcsolatba egy félreértésnek köszönhetően egy vadidegen fiatal édesanyával. Mindketten azt hiszik, a másik a szállító, aki autójával szállítást vállal. Így abban állapodnak meg, amelyikük előbb sofőrt talál, értesíti a másikat, hogy együtt jöhessenek el a pusztuló Kijevből. A fiatal nőnek sikerül előbb autót találnia, de épp akkor, mikor életbe lép a kijárási tilalom.
„Mivel a város másik végében lakik a néni, csak másnap reggel, induláskor kanyarodunk arra” – írja a néni lányának, aki könyörgőre fogja.
Ezek után valami csoda folytán ott terem egy sofőr a néni lakásánál.
„5 percre tudok megállni, ha a néni ezalatt le tud jönni a nyolcadikról jó, ha nem, nem” – írja a sofőr Spanyolországba a néni lányának. A toronyházban akkor már nem jár a lift, kérdéses, hogy a néni beteg, fájó lábbal időben leér-e. A sofőr percenként sms-ezik Spanyolországba, hogy nem tud tovább várni, hallja a lövöldözéseket, indítja az autót. Az utolsó pillanatban leér a néni, alighogy elindulnak, hatalmas robbanás rázza meg az utcát.
De sikerül átvergődniük a városon, a néni a közösségi oldalon megismert vadidegen anyukánál tölti az éjszakát, ezzel megkezdődik a közel négynapos menekülésük Budapestre.
Vonatindulás után evakuálás
Reggel hajnali 5-kor autóval indulnak Ungvárra, de a menekülő autókból álló konvojokat, majd egy útközbeni tűzharcot megelégeli a sofőr, mégsem vállalja az utat. Ekkor egy teljesen idegen autóba szállnak -, a néni, az anyuka és a gyerek –, ami elviszi őket a vasútállomásra. Azt hiszik felrobbantották a síneket, mert 5-6 órát várakoznak teljes a kilátástalanságban. Az első arra járó vonatra felszállnak, azt sem tudják hová viszi őket. Kiderül, hogy Lemberg az irány. Ahogy elindul a vonat, megszólalnak a szirénák, és evakuálni kezdik a vasútállomásról az embereket.
Több megállással és megszakítással végre megérkeznek Lembergbe. Ott szintén több órás bizonytalanság és várakozás után tudnak csak átszállni egy Ungvárra tartó vonatra. Onnan még 24 kilométert kell Csapig megtenniük. Ezt a fuvart is a néni lánya és annak barátnője intézi, miközben végig aggódnak, hogy senki se üsse le őket, hiszen a gyermekes anya és az idős nő teljesen kiszolgáltatottak, nyilván vihető értékek és pénz van náluk, hogy fizetni tudják útjukat és életben maradásukat.
A Budapestre tartó utolsó fuvart is a távolból intézik számukra. Sokakat sajnos átvernek a „hiénák” akik 120-200 ezer forintért viszik el a magyar városokba a menekülő embereket. Sőt, az a hír járja, hogy Kárpátalján, a magyarok által elhagyott házakba szívesen beveszik magukat a káoszban arra járó emberek, s birtokba veszik az üres ingatlanokat. Választva egy kis rablást, dorbézolást a harctér helyett.
A háromfős kis menekültcsapat így ér vasárnap éjjel 2-kor a néni lányának lakására, ahol a szomszédasszony meleg levessel várja őket, majd beájulnak az ágyba. A néni lánya csak ezt követően ér haza Spanyolországból, de az aggódástól megnémult hanggal érkezik meg Budapestre.
Útjuk során számtalan kisebb-nagyobb szerencse érte őket, például az, hogy a fiatal nőnél végig ott volt az okostelefonja, s állandó kapcsolatban tudtak állni a néni lányával. Az pedig filmszerű, ahogy vadidegen emberek menekülés közben, egymásra utalva így összekapaszkodtak.
„A fiatal anyuka úgy vigyázott édesanyámra, mint egy védőangyal” – fogalmaz a néni lánya, aki hozzáfűzi, hogy cserébe természetesen most ott laknak nála, amíg szükséges.
