A kegyelmi botrány keltette belpolitikai csatazajban eléggé elsikkadt a hír, hogy a köztársasági elnök és pártja EP-listavezetőjének lemondásáról akkor éppen hatodik napja hallgató, másnapi évértékelő beszédére készülő Orbán Viktor február 16-án, pénteken személyesen fogadta a Kínai Népköztársaság közbiztonsági miniszterét, Vang Hsziahongot.
Ha jobban belegondolunk, nem biztos, hogy ezt a hír megkapta a méltó figyelmet, sőt akár az sem elképzelhetetlen, hogy néhány év távlatából Novák Katalinék lemondása fog majd a kisebb jelentőségűnek tűnni 2024 februárjának történései közül.
A találkozó súlyát már az is jelzi, hogy ugyan Vang Hsziahong tárgyalt hivatali partnerével, Pintér Sándor belügyminiszterrel is, Orbán Viktor személyesen, a Karmelitában is fogadta (sőt a közreadott felvételek alapján még a kilátást is megmutatta neki). Ez ugyan nem példa nélküli, de mindenképpen figyelemre méltó tény, és talán nem csupán Kína a magyar kormány által mindig hangsúlyozott gazdasági-politikai súlyának szóló gesztus.
Tárgyaltak, de miről?
Miről tárgyalhatott Orbán Viktor – és Pintér Sándor – a kínai közbiztonsági miniszterrel? A kiadott hivatalos tájékoztatás meglehetősen szűkszavú.
„A felek fontos lépést tettek a Kínai Népköztársaság Közbiztonsági Minisztériuma és Magyarország Belügyminisztériuma közötti kapcsolatok fejlesztése érdekében”
– szólt a belügy közleménye, hozzátéve hogy a tárcavezetők a rendészeti együttműködés megerősítéséről és a közös járőrszolgálatról szóló megállapodásokat írtak alá.
A miniszterelnök szóvivője pedig nem sokkal mondott többet annál, hogy „a tárgyaló felek felhívták a figyelmet a biztonság és a stabilitás fontosságára, ami lényeges feltétele a további gazdasági fejlődésnek és a kereskedelmi kapcsolatok előmozdításának”.
Vang maga úgy nyilatkozott, hogy
„bízik benne, hogy a biztonsági együttműködés a kétoldalú kapcsolatok új csúcspontját jelenti majd. A tárcavezető szerint ezek az erőfeszítések olyan területekre terjednének ki, mint a biztonság és a bűnüldözési kapacitások kiépítése”.
Az aláírt megállapodások részleteit egyelőre nem közölték, de már a hivatalos kommunikáció alapján is felmerülhetnek kérdések. Kína világhatalom, és az országgal fenntartott gazdasági kapcsolatok fontossága megkérdőjelezhetetlen, de emellett egy – papíron legalábbis – kommunista, a polgárait nagyon szigorú kontroll alatt tartó állam. Sokat olvashattunk az elmúlt években a Kínában kiépített állami megfigyelőrendszerekről, az állampolgárokról gyűjtött rengeteg adatról, a „pontrendszerről”, amely meghatározná az emberek megbízhatóságát, társadalmi hasznosságát. Ugyan ez a rendszer a valóságban azért jóval kevésbé mindenható, mint amennyire sokan hiszik, vagy amennyire a kínai állam láttatni akarja, de – ahogy a közismert vicc az antiszemitizmusról mondja – igény azért lenne arra, hogy az állam mindenkiről mindent is tudjon.
Az mindenesetre tény, hogy a hírek szerint a fejlett, például arcfelismerő rendszereket is használó digitális megfigyelési eljárásokat kiterjedten használják a kínai hatóságok az ujgur kisebbség elleni, számos ország és nemzetközi szervezet által elítélt elnyomó intézkedésekhez. (Természetesen Magyarország nem csatlakozott az ujgurok sorsa miatt Kínát elítélők sorához.)
Megfigyelő szemetek Szerbiára vessétek
De nem kell ilyen messzire mennünk, itt van a szomszédos, az Orbán Viktor barátjának számító Alekszandr Vucsics vezette Szerbia. A Magyarországhoz hasonlóan Kínával (és Oroszországgal is) a legtöbb európai országhoz képest jóval barátibb viszonyt ápoló Szerbiában már használják a kínai technológiát a hatóságok – eléggé ellentmondásos módokon.
Szerb kormánytisztviselők még 2019-ben jelentették be, hogy háttértechnológiát, kamerákat és az azokat kezelő szoftvereket vásárolnak a Huawei kínai óriáscégtől, és Belgrádban első körben ezer darab térfigyelő kamerát szerelnek fel.
„Nem lesz olyan fontosabb út, épületbejárat vagy átjáró, amelyet ne figyelne kamera”
– jelentette akkor ki a szerb belügyminisztérium.
A beszerzett technológia alkalmas volt például arcfelismerésre is, ám mivel ehhez nem volt megfelelő törvényi szabályozás, ezt a funkciót – elvben – nem aktiválták a hatóságok. Voltak azonban furcsa esetek. Amikor 2021-ben kormányellenes tüntetők özönlötték el a belgrádi utcákat, több útvonalat le is zárva, a rendőrség nem nagyon lépett közbe. Civilruhás illetők viszont egy Huawei kézi terminálhoz nagyon hasonlító eszközzel készítettek felvételeket a tüntetőkről. Néhány nappal később a független sajtó arról számolt be, hogy tüntetők tucatjai kaptak kézhez bírságokat a „forgalom akadályozása” miatt, anélkül, hogy bárki megállította és igazoltatta volna őket.
Ebből sokan arra következtettek, hogy a hatóságok mégiscsak használnak fejlett adatgyűjtési technológiákat, illetve a kínai kamerák arcfelismerő funkcióját is aktiválták, azonban ezt a szerb kormány képviselői következetesen tagadták. A belügyminisztérium kétszer is megpróbált áttolni egy olyan törvényjavaslatot a parlamenten, amely lehetővé tenné a biometrikus adatok gyűjtését és felhasználását (ide tartozik az arcfelismerés is), de a közfelháborodás hatására mindkétszer visszavonták a törvényjavaslatot, másodszor 2022 decemberében.
Mindenhol ott vannak
Így aztán hivatalosan továbbra sem lehet tömegesen, külön felhatalmazás nélkül okoskamerákkal és más eszközökkel biometrikus és egyéb adatokat gyűjteni Szerbiában – elvileg. Azonban Belgrádban továbbra is telepítik a Huawei kameráit – a végcél 8 ezer ilyen eszköz felszerelése – vidéken pedig egy másik kínai gyártó, a Dahua kamerái jelentek meg százszámra. A Szabad Európa tényfeltáró munkatársai szerint már 42 szerb járásban szereltek fel ilyen kamerákat (többek közt Vajdaság több járásában is, például a szabadkaiban is), méghozzá egy igen érdekes konstrukcióban. A helyi önkormányzatok minden esetben egy igencsak titokzatos szerb cégen, a Macchina Securityn keresztül, közbeszerzési eljárásokat lefolytatva vásárolták meg a Dahua eszközeit, de ezek használatát „kiszervezték” a központi hatóságok helyi szerveinek. A jogvédők szerint ez a módszer egyrészt arra jó, hogy eltávolítsa a megfigyelőrendszerek kiépítését a központi kormányzattól, másrészt a Macchina Security közbeiktatásával a kifizetett pénzek útját is elfedje a kíváncsi szemek elől.
A helyi önkormányzatok – már amelyik hajlandó volt válaszolni a kérdésekre – állítják, a szintén arcfelismerésre képes Dahua rendszerek a törvényi előírásokkal összhangban nem használnak fejlett biometrikus adatgyűjtő funkciókat, ám ezzel kapcsolatban vannak kétségek. (Nem szabad elfelejteni, hogy a Huawei ellen szinte a teljes Nyugaton szankciós intézkedések vannak érvényben, mert a gyanú szerint a cég eszközei adatokat szivárogtatnak a kínai hírszerző szerveknek, illetve „hátsó ajtókat” tartalmaznak, amelyek hozzáférést nyújtanak e szerveknek. A Dahua 2019 óta van rajta egy amerikai szankciós listán, mivel a vádak szerint szerepet vállalt az emberi jogok megsértésében Kínában.)
A szerb kormányzat ugyanis nemcsak az utcai okoskamerák frontján használ kétes adatgyűjtési technológiákat. A szerb belföldi hírszerzés, a Biztonsági Információs Ügynökség (BIA) a Pegasus-ügy feltárásában központi szerepet játszó Citizen Lab szerint használta az izraeli kémszoftvert, valamint a Predator elnevezésű kémszoftvert is, de a BIA-t összefüggésbe hozták a szerb távközlési óriáscég, a Telekom Srbija rendszerében használt FinFisher kémszoftver telepítésével is. Ezen kívül adatgyűjtésre és megfigyelésre alkalmas eszközöket találtak az állami energiaszolgáltatócég, valamint a telekommunikációt felügyelő minisztérium rendszereiben is.
Magyar szemmel érdekes áthallás az is, hogy e rendszerek beszerzését és használatát a szerb vezetés a szervezett bűnözés, a terrorizmus, az illegális bevándorlás, a kiskorúak internetes zaklatása, valamint az internetes kalózkodás elleni küzdelemmel indokolta.
Ki és mit lát és hall?
Persze az áthallások itt nem állnak meg. Tudjuk, hogy a magyar „szervek” is használták a Pegasust, minden bizonnyal nemcsak bűncselekményekkel gyanúsított, illetve jogosan nemzetbiztonsági kockázatnak minősíthető személyek, hanem újságírók, sőt ellenzéki politikusok megfigyelésére is. Magyar Péter, aki nem mellesleg a megfigyelési engedélyeket kiadó igazságügyminisztérium korábbi vezetője, Varga Judit férje volt akkoriban, az elmúlt hetekben többször is utalt arra, hogy a polgári titkosszolgálatokat felügyelő miniszter, Rogán Antal kétes módszerekkel szerzett információkat használ fel a NER szereplőinek kézben tartásához is, de hasonlókról beszélt Szakács Árpád, a NER-kézben összpontosított megyei napilapok központi szerkesztőségének egykori vezetője is.
Nem tudjuk tehát, hogy pontosan miben is akart megnyilvánulni a kínai-magyar megállapodás a rendészeti együttműködésről, és a „biztonsági kapacitások kiépítéséről”, de a kínai és szerb példák alapján van oka az aggodalomra annak, aki nem szeretné, hogy az állam tömegesen gyűjtsön minden külön felhatalmazás nélkül adatokat az állampolgárokról.
A Kínával történő belbiztonsági együttműködés legalább három szempontból igencsak aggályos:
1. A Pegasus-ügy nyomán joggal merülhet fel a kérdés, hogy pontosan kikről és milyen adatokat is gyűjtenének be olyan rendszerek, amelyek a világ a digitális megfigyelés területén legelőrébb tartó államának segítségével épülnének ki – és kihez jutnának el ezek az adatok, és mire használnák fel ezeket.
2. Ugyancsak aggasztó belegondolni abba, hogy milyen adatok juthatnának ki az országból, ha kínai technológiát felhasználva építene ki különböző megfigyelőrendszereket a magyar állam. Mint egy szakértő megjegyezte, korábban Kína elsősorban gazdasági haszonszerzés céljából exportálta megfigyelőrendszereit külföldre, azonban az elmúlt években
„nagyobb hangsúly helyeződött azokra a nemzetközi befolyásban, külpolitikában és hosszú távú stratégiai érdekekben mérhető értékekre, amelyeket ezek az üzletek hozhatnak”.
3. A harmadik fő aggály az lehet, hogy kik és milyen módon fognak profitálni abból, ha a magyar hatóságok, önkormányzatok tömegesen kezdenek megrendelni kínai eszközöket, szoftvereket a közbiztonság növelésének célját hangoztatva. Mint a kínai lélegeztetőgépek ügyében láthattuk, különböző közvetítőcégek közbeiktatásával milliárdok folytak ki a magyar államkasszából valakik kezébe, és a szerb példa is arra figyelmeztet, hogy egy hasonló modell a biztonságtechnológia területén is működhet.
Egyes felületeken népszerű sportnak számít annak találgatása, hogy egy épp aktuális, közfelháborodást kiváltó intézkedésével, egy kormánytag vagy egy kormányközeli megmondóember botrányt okozó megszólalásával éppen milyen még nagyobb ügyről akarhatja elterelni a figyelmet a kormány. Azt azért nem gondolnánk, hogy a kegyelmi botrány, két vezető politikus lemondása csak a figyelmet lett volna hivatott elterelni kínai-magyar belbiztonsági együttműködés szorosabbra vonásáról, az viszont biztos, hogy e téma nagyobb figyelmet érdemel.
