2p

A görög kormány a rekordmagas turisztikai bevételekből fedezné az áramdíj-támogatás költségeit - közölte hétfőn Jannisz Oikonomu kormányszóvivő Athénban.

A tisztségviselő szerint az idei turisztikai bevételek túlszárnyalhatják a 2019-es évben elért, rekordnak számító, 18,2 milliárd eurós bevételt. "Az energiaválság ellenére további, kisebb pénzügyi mozgástér keletkezett" - mondta. "Természetesen a turisztikai ágazat lenyűgöző teljesítménye is nagyban hozzájárult ehhez" - tette hozzá. A görög háztartások nagy része télen árammal fűt, ezért az utóbbi hónapokban megugrott áramárak jelentős terhet rónak a lakosságra.

Segíteni akarnak a fogyasztóknak. Fotó: Depositphotos
Segíteni akarnak a fogyasztóknak. Fotó: Depositphotos

Hrísztosz Sztaikúrasz pénzügyminiszter bejelentette: az athéni vezetés az idén több mint tízmilliárd euró további támogatást folyósít majd a fogyasztók védelmében, tekintettel a magas gáz- és áramdíjakra. Hozzátette, hogy eredetileg 8,5 milliárd eurót szándékoztak erre elkülöníteni. A tárcavezető mindazonáltal figyelmeztetett, hogy a további kiadások alááshatják a költségvetési célkitűzéseket. "Óvatosnak kell lennünk, ami a büdzsében kijelölt célok teljesítését illeti, mert azt a piacok nagyon komolyan veszik" - mondta Sztaikúrasz egy görög rádióműsorban.

Görögországot még mindig sújtja a 2010-2018 közötti pénzügyi válság súlyos öröksége. A jelentős nemzetközi pénzügyi támogatások feltételéül szabott reformok és megszorítások az utóbbi években ismételten tömeges tüntetéseket váltottak ki. Mindazonáltal a görög bruttó hazai termék (GDP) az idei évben a turisztikai ágazat jó teljesítménye és a növekvő exportok miatt várhatóan 3,5-4 százalékkal fog növekedni az IOBE gazdaságkutató intézet becslése szerint. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!