3p

Befejeződött a 30 milliárd forintos építkezés előkészítése, jön egy luxus központ a volt Club Aliga helyén.

Közel kétéves előkészítő munka után, a tervezés lezárultával, hamarosan megkezdődik a balatoni régió legjelentősebb idegenforgalmi fejlesztésének megvalósítása Balatonvilágoson. Egy felső kategóriás szálloda épül, a kikötő teljes egészében megújul, és megvalósul a strand rehabilitációja is. A főtér funkciót betöltő agora kialakítása mellett, lakó- és üdülő övezet létrehozása, valamint egy multifunkcionális kulturális központ fejlesztése is szerepel a tervekben - közölte a beruházó Appeninn Nyrt.

Az Appeninnben 2020 tavaszáig a Mészáros Lőrinchez és Tiborcz Istvánhoz köthető cégek is tulajdonosként szerepeltek. Tavaly áprilisban azonban a két milliárdos kiszállt, bejött viszont egy másik, Jellinek Dániel, az Indotek Group alapító tulajdonosa, ismert befektető, ingatlanfejlesztő és ingatlan üzemeltető, aki a kormányfő vejének részesedését vette meg. Az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. tavalyi eredménye elérte a 10,2 millió eurót. A 2009-ben alapított vállalat csaknem teljes kihasználtsággal működő, mintegy 188 millió euró értékű ingatlanportfólióval rendelkezik.  

A most ismertetettek szerint az Appeninn leányvállalata, a PRO-MOT Hungária Kft. és a Hellnarik Hospitality Kft. összesen 30 milliárd forintos, öt év alatt, négy ütemben megvalósuló fejlesztés kivitelezését kezdi meg. Az újonnan létrejövő településrészt Aligaligetnek nevezték el. 

A kikötőben található hajóhelyek száma 213-ra bővül, ebből 12, úgynevezett vendéghajó-hely áll majd rendelkezésre. Bővítik a mólót, ez által megvalósul a kikötő védettsége, valamint lehetőséget biztosít egy, a látogatók előtt az év minden napján nyitva álló sétány kialakítására. Lesz egy E-kikötő is, annak az elektromos hálózata támogatja az elektromos hajóközlekedést. A hajók kiemelésére, daruzásására, illetve mosására is lesz mód.


 
A személygépkocsi parkolóhelyek mellett 4 db, két kiállásos gyorstöltőpont létesül az elektromos autók számára. Lesz kerékpárkölcsönző pont is. A területen új utak, sétányok létesülnek. Közel 10.000 négyzetméternyi felületen parkosítanak. Az Agora egy központi közösségi tér lesz, amelyhez különböző gasztronómiai, kereskedelmi és szolgáltatási funkciók kapcsolódnak: kávézó, drinkbár, borszaküzlet, ajándékbolt, hajós retail és beauty shop, egészségügyi funkcióval kiegészítve.

Épül egy nagyjából 400 férőhelyes szabadtéri kulturális rendezvényhelyszín is. A tervezett wellness hotelben konferenciákat akarnak rendezni. Összesen 108 szoba és 54 apartmanház fogadja majd vendégeket. 
 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!