2p

Reagáltak a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökének "felesleges és hamis nyilatkozataira". 

Az elmúlt hetekben Parragh László gazdaság és a társadalom megbecsült szereplőivel kapcsolatban is számos alaptalan kritikát fogalmazott meg. A Magyar Nemzeti Bank kéri, hogy a szakmailag abszurd állításait a jövőben körültekintőbben, a tényeket jobban megismerve fogalmazza meg – áll a jegybank közleményében.

 Nagyobb józanságot várnak Parragh Lászlótól. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Nagyobb józanságot várnak Parragh Lászlótól. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Mint kifejtették: Parragh László újra azzal a hamis kritikával illette a jegybankot, hogy nem ismerte fel kellő időben az infláció veszélyeit. 

"Ezzel szemben az igazság az, hogy a Magyar Nemzeti Bank már a pandémiát megelőző években, 2017 és 2020 között szinte egyedüliként tudta teljesíteni inflációs célját és elérni az árstabilitást. A világjárvány berobbanását követően pedig Európában az elsők között – már 2021 elején – jelezte az inflációs veszély közeledését, sőt, elsőként mondta ki a világ jegybankjai közül, hogy nem csupán egyszeri, hanem tartós kockázatot jelent a magas infláció az egész világon" – írták.

Szerintük a magyar jegybank nem csak a kommunikációval, hanem tettekkel is gyorsan reagált az infláció pandémiát követő emelkedésére, hiszen a Monetáris Tanács a kamatemelési ciklust az Európai Unióban elsőként kezdte meg és az immár több, mint 500 bázispontos emelés pedig ezidáig az egyik legnagyobb mértékű is.

A jegybank továbbra is folyamatosan hangsúlyozza, hogy a nemzetközi helyzet miatt kialakult volatilitásra a kamatemelések mellett, a monetáris eszköztár adta lehetőségekkel élve reagál a releváns piacokon, így nem csak az infláció ellen, hanem a pénzügyi stabilitást veszélyeztető turbulenciákkal szemben is határozottan fellép.

Szintén hamis állítás Parragh úr szájából a monetáris és fiskális gazdaságpolitika együttműködésének hiánya – jegyzi meg a jegybank –, hiszen az MNB a kormánnyal és a gazdaságpolitika szereplőivel közösen hajtotta végre a sikeres válságkezelést, melynek keretében a jegybank 11 ezer milliárd forintnyi forrást nyújtott a gazdaság szereplőinek.

"Szeretnénk felhívni Parragh László figyelmét, hogy a gazdasági témákkal kapcsolatos szakszerűtlen nyilatkozataiban tanúsítson nagyobb józanságot és a fenti tények ismeretében tartózkodjon a hamis, szakmailag megalapozatlan kijelentésektől" – közölték.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!