2p

Döntöttek Strasbourgban, de a miniszter már megelőzte őket.

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – közölte az oktatási és gyermekügyi miniszter csütörtök reggel a Facebook-oldalán.

Lannert Judit azt írta, hogy a szerdai ítélet a pedagógus-szakszervezetek és érintett tanárok által indított eljárásban született; a bíróság szerint a korlátozás nem volt szükséges egy demokratikus társadalomban.

Lannert Judit igazolni látja döntését a strasbourgi ítélettel
Lannert Judit igazolni látja döntését a strasbourgi ítélettel
Fotó: MTI/Kovács Márton

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a Fidesz-KDNP kormányzása alatt az iskolák elveszítették önállóságuk jelentős részét, a pedagógusok sztrájkjogát korlátozták, a tiltakozó tanárok közül pedig többeket elbocsátottak.

„Meggyőződésem, hogy a pedagógusokat nem megalázni, hanem megbecsülni kell, és a szakmai véleményüknek súlyt kell adni. Miniszterként az egyik első döntésem volt, hogy változtassunk ezen a gyakorlaton”

- fogalmazott Lannert Judit.

Kifejtette, hogy a köznevelési törvény módosításával visszaadták az iskolák autonómiáját, bővítették az igazgatók jogköreit, helyreállították a nevelőtestületek döntési és véleményezési jogait, megerősítették a munkavállalói érdekképviseletet, és rendezték a sztrájkjog gyakorlásának feltételeit.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!