2p

A Belügyminisztérium nem akart beavatkozni a kialakult helyzetbe.

Mint arról lapunk is beszámolt, Orbán Viktor 2020-ban megnevezett hét törvénye került fel a csepeli Jedlik Ányos Gimnázium falára, de hogy hogyan, arról az intézmény igazgatójának sem volt fogalma.

Ide járt egykoron Németh Szilárd is, a gimnáziumot - mint arról a Napi beszámolt - 22 milliárd forintos állami támogatásból újították fel, illetve egy új épületrészt is felhúztak az intézménynek. Az iskolában színháztermet, sportcsarnokot, szaktantermeket, könyvtárt és kápolnát is kialakítottak.

Az ügyben maga Németh Szilárd is megnyilvánult a Facebook-oldalán:

Meg kell védenünk a Jedlik szellemiségét és nyugalmát a támadásoktól! Pártpolitikának nincs helye az iskolában - írta.

Németh Szilárd is a Jedlik Ányos Gimnáziumban végzett. Fotó: MTI
Németh Szilárd is a Jedlik Ányos Gimnáziumban végzett. Fotó: MTI

Hétfőn délelőtt Szabó Szabolcs, Csepel és Soroksár országgyűlési képviselője arról számolt be, hogy

 "a csepeli gimnázium faláról leszedték a pártpolitikai üzenetet! Sok sikert kívánok minden diáknak és pedagógusnak a tanévhez, remélem most már teljesen zavartalan lesz a gimi működése."

Orbán Viktor szerint Magyarország hét törvénye a következő, melyek lekerültek a gimnázium faláról:

  1. Haza csak addig van, amíg van, aki szeresse!
  2. Minden magyar gyermek újabb őrhely!
  3. Az igazság erő nélkül keveset ér!
  4. Csak az a miénk, amit meg tudunk védeni!
  5. Minden mérkőzés addig tart, amíg meg nem nyerjük!
  6. Határa csak az országnak van, a nemzetnek nincs!
  7. Egyetlen magyar sincs egyedül!

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!