3p

A Momentum jóvoltából fény derült arra, hogy tavaly mennyi pénzt kaptak a tankerületi vezetők. 

Majdnem kétmillió forint jutalmat kaptak fejenként a tankerületi központok vezetői és a tankerületeket is felügyelő állami hivatal, a Klebelsberg Központ első embere. A Momentum elnöke által kikért és nyilvánosságra hozott lista alapján egy – haláleset miatti – kivétellel mind a 60 tankerületi vezetőt jutalmazták tavaly év végén, méghozzá bruttó egymillió és bruttó 2,5 millió forint közötti „motivációs elismeréssel”, így e célra összesen 110 millió forint ment el.

Vajon idén is gazdag karácsonya lesz a tankerületi vezetőknek? Fotó: Depositphotos
Vajon idén is gazdag karácsonya lesz a tankerületi vezetőknek? Fotó: Depositphotos

A Klebelsberg Központtól kapott teljes listát kedden tette közzé a Facebookon Tóth Endre, a Momentum oktatáspolitikusa, aki az elmúlt napokban már részleteiben nyilvánosságra hozott belőle néhány adatot.

Az ellenzéki országgyűlési képviselő emlékeztetett: 10 hónap „huzavona” után az adatvédelmi hatósághoz fordult, ennek hatására kapta meg végül a tavaly novemberben kiosztott jutalmakról szóló adatokat - írja a hvg.hu.

Tóth a tiltakozó pedagógusokat fenyegető tankerületi igazgatók pénzét publikálta először, majd a Klebelsberg Központ vezetőjének, Hajnal Gabriellának az 1,7 milliós jutalmát hozta nyilvánosságra, miközben az állami hivatal jogi lépésekkel fenyegetett, mondván: szerintük az adatok közzététele jogsértő volt. Tóth azonban folytatta az adatok publikálását, és végül közzétette a teljes listát is a központ vezetője mellett 59 tankerületi vezető jutalmával, összesen 110 millió forint értékben.

A listához Tóth végül azt a kommentárt fűzte: „úgy tűnik, mindenki teljesítménye jutalmat érdemel a közoktatásban, csak a tanárok kénytelenek beérni a megalázó fizetésükkel”. Megjegyezte még azt is: „egy jól működő országban, ahol érték a tudás, fejlődik az oktatás és megbecsülik a pedagógusokat, van helye vezetői jutalmaknak”, ám szerinte

egy olyan országban azonban, ahol a pedagógusok nemhogy jutalmat nem kapnak, hanem nyomorognak, ez egyenesen vérlázító.”

A Momentum oktatáspolitikusa által közzétett teljes lista alább böngészhető, a Klebelsberg Központ honlapján pedig az is beazonosítható, hogy melyik tankerületet ki vezeti. Így például kiderül, hogy a még Hajnal Gabriella 1,7 milliós összegénél is magasabb jutalmat, az abszolút csúcsot jelentő bruttó 2,5 milliós összeggel a debreceni tankerületi központ igazgatóját, Pappné Gyulai Katalint igyekeztek motiválni. 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!