A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23 kutatási program összesen 8 milliárd forintot nyert el, a nyertes projektekben 14 magyar egyetem vesz részt – erről beszélt a kultúráért és innovációért felelős miniszter hétfőn reggel az M1 Ma reggel című műsorában.
Hankó Balázs elmondta: a magyar intézmények a program keretében idén is olyan világszínvonalú intézményekkel működnek együtt, mint a Harvard, a Yale, a Johns Hopkins az Oxfordi Egyetem, a szingapúri egyetem és a University College London.
A Semmelweis Egyetem például a demencia vonatkozásában végez kutatásokat a londoni egyetemmel és a szingapúri egyetemmel közösen, illetve a Harvarddal mesterséges intelligencia kutatásokat végez az orvostudomány területén. A veszprémi Pannon Egyetem a Yale-lel az agráriumban keletkező hulladék felhasználásával kapcsolatosan kutat, a Szegedi Tudományegyetem közös mRNS-kutatásokat folytat a Pennsylvaniai Egyetemmel, ahol Karikó Katalin is kutat – sorolta a miniszter.
Hozzátette: a magyar egyetemi hálózat az Kárpát-medencében gondolkodik, ez jól látható a HU-Rizont programból is, amelynek keretében a Sapientia, tehát az Erdélyi Tudományegyetem például a Kaliforniai Egyetemmel kutat együtt a mesterséges intelligencia területén, Beregszászon pedig a II. Rákóczi Ferenc Egyetem a digitalizáció kapcsán végez kutatásokat.
Azzal kapcsolatban, hogy milyen gyakorlati eredményeket várnak a HU-Rizont programtól, Hankó Balázs kifejtette: egyrészt Magyarország előrelép a rangsorokon, másrészt a kutatók egyre jobb együttműködéseket kötnek, harmadrészt a fiatalok nemzetközi kutatási környezetbe kerülnek.
„Ez mind a magyar innovációkat erősíti. Mi nem genderkutatásokat finanszírozunk, mint a Horizont, hanem egészséges élettel, digitalizációval, mesterséges intelligenciával, energiakérdéssel, agráriummal kapcsolatos kutatásokat”
- hangsúlyozta a miniszter.
Uniós pénz helyett saját forrásból
A műsorban szó volt arról is, hogy a HU-Rizont program azért indult, mert az Európai Unióban a Horizontból és az Erasmusból is kizárták a modellváltó egyetemeket. Hat modellváltó egyetem pert is indított az Unió bíróságán. A téma kapcsán Hankó Balázs hangsúlyozta: „Néhány alapvetést meg kell fogalmaznunk. Egy: a felsőoktatás nemzeti hatáskör, így nincs hozzá köze az Európai Bizottságnak. Kettő: pénzügyi zsarolást és politikai bosszút végeznek, a magyar egyetemistákat és a magyar kutatókat akarják kizárni. Odáig jutottunk, hogy Krausz Ferenc Nobel-díjas professzorunknak nem akarnak kutatási finanszírozást adni” – hívta fel a figyelmet a miniszter.
„Mindezt úgy csinálta az Európai Bizottság, hogy sem előzetes hatástanulmányt nem végzett, sem az egyetemeket nem kereste meg ennek kapcsán. Mindezek alapján hat magyar egyetem beperelte az Európai Bizottságot, az Európai Tanácsot és az Európai Parlamentet. Szeptemberben indult a per, és az Európai Bíróság bírói sem értették, hogy mi történik itt. A pernek csak egy eredménye lehet, hogy a magyar egyetemeknek és Magyarországnak igazat adnak, mert Brüsszel politikai zsarolást hajt végre” – jelentette ki Hankó Balázs.
A beszélgetés során elhangzott az is, hogy a kormány által korábban indított programoknak köszönhetően több mint 11 ezer diák jutott el a világ vezető egyetemeire. Szó esett arról is, hog kormány jövőre 120 milliárd forintot biztosít az egyetemi kutatások támogatására.
Hankó Balázs a kormány által a kutatók számára nyújtott támogatások kapcsán elmondta: megújult a teljes magyar felsőoktatás és a teljes magyar tudományos hálózat.
„Hosszú távra, eredményekre szerződünk. Mi, a kormányzat részéről így tudjuk garantálni azt, hogy anyagi biztonság legyen” – hangsúlyozta a miniszter.
A Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában Hankó Balázs kifejtette, hogy az idei és a tavalyi évben összesen 20 milliárd forintot biztosított a kormány a HU-Rizont programra, amelynek keretében az idei 23 programnyertessel és a tavalyi 30 programnyertessel összesen 53 kutatási program valósul meg.
„Ez a 20 milliárd forint több mint a duplája annak, amit a Horizont programból valaha is kaptunk. Ott beosztottak voltunk, itt vezetők vagyunk”
- hívta fel a figyelmet a miniszter.
