2p

A TASZ képviselte őket.

Visszaélt a Belső-Pesti Tankerület azzal a jogával, hogy a dolgozóit lényeges kötelezettségszegés esetén azonnali hatállyal felmentheti, amikor elbocsátott két gimnáziumi tanárt a polgári engedetlenségi mozgalomban való részvételükért – ezt mondja ki a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítélete, amelyről a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) számolt be.

A bíróság egyértelművé tette, hogy a pedagógusok – a Vörösmarty Mihály Gimnáziumból elbocsátott Kapin Lila és az Eötvös József Gimnáziumból kirúgott Törökné Pető Erzsébet – azért csatlakozott 2022 őszén a polgári engedetlenséghez, hogy kiálljon az oktatás általános helyzetének javításáért, ennek során pedig igyekeztek felelősen eljárni, tanítványaiknak és iskolájuknak a lehető legkevesebb nehézséget okozva – áll a beszámolóban.

Megszületett a döntés
Megszületett a döntés
Fotó: Pixabay

A résztvevő tanárokat kirúgták, mert a hivatal szerint „jelentős mértékben” megszegték közalkalmazotti kötelezettségüket, amikor nem tettek eleget munkavégzési feladataiknak. A pedagógusok azonban nem mulasztás, hanyagság vagy felelőtlenség miatt nem végeztek munkát, hanem a tiltakozásuk kifejezése, véleményük kinyilvánítása miatt, miután semmilyen más eszköz, tárgyalás vagy sztrájk nem hozott eredményt.

A TASZ kiemelte, a tankerület azt sem tisztázta, hogy miért pont a pert megnyerő két tanárt bocsátották el, miközben más tanárok is részt vettek a polgári engedetlenségben. A bíróság ezt a szempontot helyezte a középpontba. A perben a tankerület nem tudta igazolni, hogy a két elbocsátott pedagógusnak lett volna a legtöbb mulasztott órája. Voltak, akik náluk többet mulasztottak, ám ha az ő esetükben nem állapított meg a tankerület „jelentős mértékű” kötelezettségszegést, akkor nem hivatkozhat erre a két perelő tanár elbocsátásának okaként sem.

„Fontos számunkra, hogy bírósági ítélet is megerősíti, hogy a tankerület igazságtalanul, önkényesen és törvényellenesen bocsátotta el a jogaiért kiálló pedagógusokat” – mondta Zeller Judit, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának szakértője. A másodfokú ítélet ellen már nincs helye fellebbezésnek, a tankerület legfeljebb rendkívüli jogorvoslattal élhet a Kúrián.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!